Egy gondolat, egy porszem

Cukor nélkül a tea is keserű. Hogy mire utal ez? Arra, hogyha nem találod a teádban a cukrot, tegyél bele, és édesebb lesz. Ha az életedben nem találod a jó dolgokat, teremts magad körül, és tedd édesebbé az életedet, olyan egyszerűen mint a teádat. A teát is megiszod cukor nélkül? Akkor mért élnéd az életedet boldogság nélkül?

Naptár

2010
<<  >>
jan feb már ápr
máj jún júl aug
sze okt nov dec

Egy embernek szerettem volna konkrétan írni, de a mai este miatt, már más is képbe került. THE LOVE Nagyon szeretlek, és nagyon fontos vagy. Sok mindent megtennék érted, és a kapcsolatunkért. Most mégse tudom, mit tehetnék, vagy mit csinálok rosszul. Nem szeretnélek, ennek…

Címkék: szerelem barátság

Szólj hozzá!

Megint érdekes blogbejegyzés született tegnap. Nem tudom, mit kellene elmondanom még azzal kapcsolatban. Az események így konkrétan egymás után nem történtek meg, ez nem is erről szólt. Ez az érzésekről szólt, ami most bennem van. Akitől távol vagyok, akihez haza kell járnom…

Címkék: félelem önismeret megfelelni vágyás

Szólj hozzá!

A párduc mellett ébredt. Tudta, hogy itt kell lennie, de mégis furcsa érzés volt. Végignézett kicsi, törékeny testén, veszélyt rejtő, és éles csáprágóin, és méregtövises farkán. Több száz hozzá hasonló élt a világon, ő mégis azon kevés fajták közé tartozott, akinek…

Címkék: önismeret segítségkérés egy kicsit más

Szólj hozzá!

Jól vagyok, és jól érzem magam. Pontosabban, iszonyatosan jól érzem magam. Ez persze több dolognak is köszönhető, vagy több dologra is foghatnám. Hogy mi volt az, ami leginkább meghatározó volt a mai napomban, azt nem tudom. Leginkább minden, vagy néhány pillanatot leszámítva…

Szólj hozzá!

Megvan a tökéletes téma, a tökéletes cím. Amiről már rég írnom kellett volna, amit már rég meg kellett volna, hogy fogalmazzak magamban, de még most is félek kicsit tőle. Nem azért, mert félek, hogy olyan dolgot tudok meg, amit eddig például nem tudtam, csak mert nem tudom, vajon…

Szólj hozzá!

Bőgök. Nem tudom miért, vagy mitől. Vagy legalábbis most nehezemre esne megfogalmazni. Itthon vagyok, jól vagyok, de ideges vagyok. Nem tudom, hogy a helytől, vagy bármi mástól. De idegesít. Az, hogyha hangosak, hogyha beszélnek, ha nem beszélnek, ha a másik a hibás, ha baj van, ha…

Címkék: biztonság család védelem kiborulás

Szólj hozzá!

Nem tudom elfelejteni. Hallom a szavait, azt a néhány mondatát, érzem, ahogy hozzám ér, minden mozdulatát látom magam előtt. Becsukom a szemem, és ott van. Pihenni akarok, de nem engedi. Fogva tart, még akkor is, ha messze van, engem meg felébresztenek, hogy csak álom volt... Itt van,…

Szólj hozzá!

Nem tudom mi van veled, vagy hogy hogy segíthetnék. Egyre fáradtabb vagy, egyre többször vagy rosszul. Remélem, hogy tudtál most aludni, remélem, hogy jobban vagy. Fontos vagy, és aggódok érted, mert nem jó azt látni, hogy nem segíthetek. Talán te vagy az egyedüli, akinek tudok…

Szólj hozzá!

Aggódok. Aggódok érted és féltelek. Pont azért mert messze vagyok, és mert nem tudok semmit se tenni. Mert ha nem mondod el mi a baj, ha bezárkozól, én innen nem tudok semmit se tenni, hogy érezd, hogy itt vagyok, hogy bízz, hogy megnyílj. Félek, hogy sokat vársz magadtól, és hogy…

Szólj hozzá!

Felelőséggel vagyunk egymásért, magunkért, a ránk bízott dolgokért. Sokan félnek a felelősségtől, sokan megrettennek tőle, vannak, akik könnyen veszik, és akik mit sem törődnek vele. Én néha örülök is neki, mert ha valamit rendesen végig tudok vinni, akkor az jó érzéssel…

Címkék: figyelem világkép segítségkérés

Szólj hozzá!

Hogy féltem egyszer a tüdőgyulladásoktól, a cukorbetegségtől. Rettegtem, megrémültem a lehetőségtől, hogy levághatják a lábujjam. Mint sokan mások, féltem az ismeretlentől. A betegségektől, a megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan problémától, ami szenvedést okoz. Azóta, mint…

Címkék: kórház betegtársak

Szólj hozzá!

Mintha egy nagy boltban lennénk. Ott vagyunk egymás mellett. Aztán ha épp keresünk valamit, el akarunk érni valamit, olyan helyekre, olyan sorokra tévedünk, ahol még nem jártunk, idegenekkel találkozunk, vagy régi ismerősökkel. Először új a környezet, új a társaság,…

Címkék: szerelem barátság emberi kapcsolatok elvárások média hatása megfelelni vágyás egy kicsit más

Szólj hozzá!

Nem olvastam mostanában blogot, nem volt időm rá. Valahogy nem érdekelt, hogy ki mit szenvedett össze az életével kapcsolatban mostanában. Egyszer az életben én akartam fontos lenni. Ami persze nem jött össze, és az lett az eredménye, hogyha én nem kérdezem, hogy jön-e a valaki, a…

Szólj hozzá!

Itthon vagyok. Lenne dolgom, lenne tanulnivalóm, mégse tanulok. Különösebb oka sincs annak, hogy nem így teszek. Egyszerűen, csak nincs energiám semmi ilyesmihez. Feküdni, pihenni, és maximum beszélgetni. Ennyi energiám volt az egész héten is, és most is csak ennyi van. Egyszerűen…

Szólj hozzá!

Két kar, és egy ölelés. Egy biztonságot adó hely, ahol végre megnyugodhatok. Kedd óta megint csak erre várok. Egy ember, egy olyan személy, aki figyel ennyire, és akit érdekel, hogy mi van velem. Itt vagyok bent, ami úgy látszik, senkit nem érdekel, vagy csak mindenkinek könnyebb…

Szólj hozzá!

Újabb Petis nap. Nagyon jól éreztem magam, és mint mostanában mindig, most is nagyon meg tudtam nyugodni. Valahogy egyre inkább érezzük a másikat, azt, hogy mikor és milyen hangsúlyban mondjuk a másiknak a dolgokat, és mégis mikor mi segít.Kijöttem a Csabától, és így majdnem…

Címkék: biztonság szerelem védelem kiborulás

Szólj hozzá!

Megtörtént, aminek meg kellett. Eljutottam a pszichológusoz is, akinek így első alkalommal minden lényeges, és kevésbé lényeges, de szóba kerülő dolgot sikerült elmesélnem. Persze nem is ezzel volt a probléma. Erre már rég fel voltam készülve, hogyha kell, kellő helyen, és…

Címkék: döntés különbözőség kiborulás felnőtté válás segítségkérés betegtársak

Szólj hozzá!

Megint nem tudok aludni. Változatosság kedvéért, most a fogam nem hagy. Jah. Este. Fél 11 körül jöhettem be, addig ugye kint ültünk és beszélgettünk. Bejöttem, halkan, óvatosan, mire, amikor el akartam pakolni, a csomag pisztácia borult, le a földre... Iszonyatosan vicces volt…

Címkék: kórház betegtársak

Szólj hozzá!

Bár nem vagy itt mindig, amikor tudsz igen, és megnyugodhatok. Bár nem olvasod, de köszönöm a segítséget. Bár nem tudom, merre jársz, örülök, hogy akkor ott voltál, és hogy beszélgetés nélkül is értékesnek bizonyulhat egy-egy tali. Bár lehet, nem mindig mutatom ki, sokat…

Szólj hozzá!

Bár nem kellene,vagy legalábbis nem teljesen szokványos, várok Rád. Nem siettetem, és megpróbálok aggódni is kevesebbet, de attól még várok. Vagy inkább várunk. Egyre inkább úgy néz ki, hogy abból a biztonságból, amiből nekem mostanában rendesen kijár, neked is sokat tudunk…

Címkék: üzenet neked

Szólj hozzá!

Eddig, hozzátartozott a hazamenetelhez, hogy egyik este, az otthon töltöttekből nem fogok tudni aludni, mert esetleg fáj a lábam. Ez rendben is van. De túl nagy kérés lenne elvárni, hogy itt legalább tudjak aludni? Kezd nagyon elegem lenni, mert amellett, hogy nem alszok, tanulni sincs…

Címkék: alvás

Szólj hozzá!

Este megint vagy két órát sikerült csak aludnom. Fájt a lábam nagyon, szép álmaim voltak, de most még a szobatársak is rátettek. Telihold volt, állítólag az is rossz hatással tud lenni. Jobban fájt a lábam, mint szokott, ez tény. Mindenesetre mikor az egyik beteg mesélte,…

Címkék: kórház kiborulás betegtársak

Szólj hozzá!

Ma sok mindenen filóztam, csak néztem ki a fejemből, hagytam, hogy szálljon, sodorjon magával az ár, és máshol járjak. Aztán olyanokon gondolkodtam, amin nem kellett volna. Aztán elrohantam. Mitől, vagy mi elől? Nem tudom. Menekültem a múlt elől, a bármilyen információ…

Címkék: félelem segítségkérés betegtársak

Szólj hozzá!

Nincs a kocsi a helyén. Nincs az úton, ahol sokan mások. Áll a szervizben, a többivel együtt. Javítják. Megkarcolódott, meg letört róla egy két darab. Amit most valamivel pótolni kellene. De emellett felmerült más is. Néha a rendszer is elromlik. Néha meghibásodik, és olyan…

Címkék: egy kicsit más

Szólj hozzá!

Megkaptam a kérdést, mért nem írtam eddig. Hirtelen csak azt találtam lehetőségnek, hogy nem volt időm rá, és ez így is van. A hétvégémet inkább mással töltöttem, és nem érdekelt igazán, hogy blogot írjak. Megint mindennel hajlandó voltam foglalkozni, csak magammal nem.. Olyan…

Címkék: egy kicsit más

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása