Bár nem kellene,vagy legalábbis nem teljesen szokványos, várok Rád. Nem siettetem, és megpróbálok aggódni is kevesebbet, de attól még várok. Vagy inkább várunk. Egyre inkább úgy néz ki, hogy abból a biztonságból, amiből nekem mostanában rendesen kijár, neked is sokat tudunk adni.
Ígérni persze semmit nem tudok. Nem tudok, de ha úgy érezném, hogy tudok, se tehetném. Mert ki tudja, tudnám-e állni a szavam. Mondanám, hogy én mindenképpen végig ott leszek veled. De nem tehetem, csak annyit tudok ígérni, hogy ameddig tudok, végig, és minden helyzetben ott leszek támasznak. Megígérném, hogy minden bajtól megóvunk, és mindenkit aki bántani akar elkergetünk. Amennyire tudunk védeni is fogunk, de később lesz olyan, akit te fogsz magad mellett tartani, és akik bántani fognak. Ilyenkor persze ott leszünk, hogy megnyugtassunk, vagy elmondjuk, hogy annyira nem kilátástalan a helyzet, mint aminek tűnik. De biztos fogsz csalódni, ettől sajnos egy anya se tudja megóvni a gyermekét.
Nem tudom, mennyi ragadt rám anyutól, és milyen anya leszek én. De igyekezni fogok, és egy valami biztos. Mindenre megpróbálok majd figyelni, és mindent megtenni, ami csak a javadat szolgálja.
Szeretném, hogyha tudnál bízni az emberekben, de felismernéd, hogyha kihasználnak. Hogyha ismernéd saját magadat, elfogadnád, a hibákkal együtt, és másoknak is hagynád, hogy szeressenek. Szeretném, hogy a pénznél a szeretet, és érzelmi biztonságot sokkal többre értékelnéd, és éreznéd, hogyha más nem, a családod mindig minden körülmény között veled lesz.
Remélem az én kórházasdimból te semmit se fogsz észrevenni. Se most, se később. Nem szeretném, hogy miattam, vagy az én betegségeimből bármit örökölj, és neked is hasonló dolgokkal kelljen megküzdened. Meg se születtél, de ennyire már most is féltelek. Annak ellenére, hogy tudom, hogy ugyanúgy megvívnád a saját csatáidat, szeretném, hogyha nem kellene. Nem érdekel a betegség, a műtétek, az, hogy hamar felnőttem. Kibírom, és csak erősít engem. De az esély, hogy esetleg neked bármi problémád adódik ebből, az engem továbbra is riaszt.
Szóval csak annyit szerettem volna mondani, hogy itt vagyunk, és várunk. Addig mi még jobban össze fogunk szokni, hogy utána neked már tényleg a lehető legnagyobb biztonságot tudjuk megadni, hogy azzá válj, akivé kell, és akivé szeretnél. Hogyha meg nem értenénk egyet mindig? Sebaj, te majd járd a saját utadat, mi meg megpróbálunk majd mindent megteremteni hozzá.
