Bőgök. Nem tudom miért, vagy mitől. Vagy legalábbis most nehezemre esne megfogalmazni. Itthon vagyok, jól vagyok, de ideges vagyok. Nem tudom, hogy a helytől, vagy bármi mástól. De idegesít. Az, hogyha hangosak, hogyha beszélnek, ha nem beszélnek, ha a másik a hibás, ha baj van, ha nem figyelnek rám, ha figyelnek. Ha nem érdekel senkit, hogy mi lesz velem, mit akarok. Persze biztos érdekli őket, vagy őt, nem tudom.
Ott ültem, és kívül éreztem magam. Mintha megfigyelő lennék. Egy kommentátor, aki látja a dolgokat, de nem befolyásolja őket. Közbe szól, de senki nem hallja. Persze hallottak, aztán reagáltak is, hol hevesebben, hol nem, másoknak még is valószínűleg fel sem tűnt semmi. Nem vagyok ehhez szokva. Bent tényleg nyugi van. Ott csak néhány ember baromságát kell elfogadnom, úgy, hogy legtöbbször azoktól is inkább kimenekülök, a biztonságos, nyugodt helyre, személyhez.
Itthon vagyok, még is inkább idegesebb vagyok, mint ott. Pedig amikor onnan elindultam izgatott voltam, hogy jöhetek el, hogy végre megszabadulok, végre otthon leszek. Itt meg továbbra se fogad a nyugodt, csendes környezet. Valószínű ez a bajom, és ez hiányzik. Üvöltetnem kell a zenét, hogy nyugodt legyek. Hogy azt érezzem, minden rendben van. Hogy továbbra is egyedül legyek, mert jelenleg csak ott van meg a biztonság. Messze van az, aki mellett szintén megvan.
Nem a te hibád, hogy nincs meg. Nem a te hibád, hogy hülye vagyok, és szarul vagyok. Remélem, nem akadsz ki, amikor majd ezeket a sorokat olvasod. remélem, nem érzed úgy, hogy nekem már nem kell a család, vagy csak idegesít mindenki most már. Hogy ne akarnék látni titeket, és ne érezném jól magam veletek. Jól vagyok, nincs semmi baj. Csak valahogy azt, amire szükségem lenne, ti nem tudjátok most megadni. Sokáig te adtál meg mindent, ami kellett ahhoz, hogy jól legyek. Most egy kettősség jellemez. Nyugalmat, és csendet akarok, de közben szól a zene. Lehet, hogy hangos, és nem érted a logikát. Lehet, hogy nincs is. Lehet, hogy csak én érzem.
De ti hátul vagytok, én elől. Nem hallak titeket, csend van, és velem van a zene, nyugalom van. Egy kis nyugalom, és már is lecsendesedett az a vihar, ami az írás elején még fákat csavart.
