Egy gondolat, egy porszem

Cukor nélkül a tea is keserű. Hogy mire utal ez? Arra, hogyha nem találod a teádban a cukrot, tegyél bele, és édesebb lesz. Ha az életedben nem találod a jó dolgokat, teremts magad körül, és tedd édesebbé az életedet, olyan egyszerűen mint a teádat. A teát is megiszod cukor nélkül? Akkor mért élnéd az életedet boldogság nélkül?

Naptár

január 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Szóval hogy nem lesz baj, és lehet majd kezelni, és nem fogja ezt csinálni. Nem fog hisztizni. Majd beleolvas olyanba, amihez semmi köze, kiakad a szeretlek szón, mert logikus, ember embernek nem mondhatja hogy szereti, csak ha szerelmes belé. Megy a hiszti, a nyugtatgatás, mindkét fél részéről, majd az álszenteskedés, és már nem haragszom, de közbe azért folyton ellenőrizgetek, már mindenkit, még a szerencsétlen 4. felet is, haverkodjunk, és szórakozzunk 4esbe, addig is legalább ki lehet faggatni. Folyamatos hisztirohamok, miközben, jaj-dehogyis,-szimpatikus-vagy-nekem kisasszony képtelen megtalálni a szótárban a barátság szó fogalmát... Majd állandó napi hisztiroham, már találkozni se találkozunk, de hisztizzél anyám, persze, logikus. Majd az én-megmondtam-hogy-elveszítelek-a-barátnőd-miatt levélből Miss Értetlen mit szűr le? Szerelmes vagyok, és mi meg szeretők. Hogyne. Csakis. Mert hogy kérem szépen, ez van, ilyen világban élünk, már rohadtul nem számít, hogy te férjnél vagy... Biztos megcsalod... És elvileg ők is házasodni készülnek.-.- Röhej röhej hátán. És mi a végeredmény? Egy ultimátumot adó házisárkány, és egy magáért, és neki fontos emberekért kiállni képtelen legalább-a-barátnőm-lenyugszik nekem fontos múltbeli személy. Itt a mese vége, fuss el véle. Nyílván nem kérdés a választás.


Hát könyörgöm, nem megmondtam, hogy nem tud oda-vissza szállni az a nyomorult sas folyton? Hát nem ezt mondtam? Jah. És még is csak helyes volt a megérzésem. Kolibri a francot. Akkor is, most is, örökké szúnyog marad. Én voltam a hülye hogy nem azt írtam amit éreztem. 


Eredményképpen lezuhant a Süni, nem kapták el. Odarohant az őzike, nézte, lökdöste, hátha felébred hátha túlélte. De esélytelen volt. Ha visszafordulna az idő, ha ott lenne a sas, ha nem szállt volna el, ha maradt volna. De nem maradt. Nem küzdött, nem érdekelte. Túl sok volt már, hát igen. Megesik. Attól még nem kellett volna ilyennek lennie. Bízott benne, hitte hogy ott lesz, ha megbotlik, és megint zuhan. És csúnyán megütötte magát, és nekicsapódott több kis sziklának is, nem tudott megkapaszkodni, zuhant, és el kellett volna kapni. Nem volt ott, nem érdekelte már, fontosabb volt a szúnyog. 

Nézte a távolban a sast, meg akarta törölni a szemét, azt hitte rosszul lát. De nem tudta mozdítani semmijét. Tehetetlenül feküdt, és várt. Hogy elmúlik a fájdalom, elmúlik a veszteség, valahogy majd helyrejön. Ott volt az őzike, már érezte a közelségét, és hallotta a távolban a farkas vonyítását is. Ő is jön, hát ő is jön érte, miatta ?
Hamarosan ott is volt, leült mellé, és ott őrizte.

Az őzike már ment tovább, ő nem maradhatott ott vele folyamatosan, neki mennie kellett tovább, csinálni helyette a dolgokat. A farkas ott maradt, és őrizte. Remélte, hogy valahogy túl lesz rajta, és felgyógyul, és ugyanolyan lesz mint rég. Kellett neki a süni is. Tudta, hogy mindegyik részre szükség van. Mindegyik kis lényre, aki mellett ott volt egy-egy része, és őrizte őket. Hogyha egyszer felkelnek,  és tovább tudnak menni, mutassa nekik merre vannak a többiek. Még remélte, hogy egyszer mint valami puzzle, újra összeállnak a darabok. 

Érezte a közelségét, jól esett neki, legalább nem volt egyedül. Nem tudta lesz-e folytatás, össze tudja-e szedni magát, meg fog-e gyógyulni, túl sok seb esett rajta megint. Bár azt hitte ilyen már nem lehet. De sikerült. Megint. Újra. Furcsa módon ráadásul a megszokott módon. Ugye-ugye, hogyha valaki hasonlít akkor inkább el kellene kerülni. Egy valami viszont nagyon zavarta. Amit látott. Nem tudott a farkasra nézni, folyamatosan csak a távolba figyelt. Még látszott a sas, de valami megváltozott. Csak a távolság tette, vagy végre távolabbról láthatta, és így kirajzolódott az egész lénye ? De már nem volt olyan megnyugtató, és annyira barátságos alakja. Nézte, kereste a vonalakban, de nem találta a sast már. Mintha egy keselyű távolodó képét látta volna. Meg akarta törölni a szemét, hogy rosszul lát, és az nem lehet. De minden más éles volt. Akkor csak ebben tévedne? Vagy igazából tényleg ő is csak egy keselyű volt?

Címkék: féltékenység kötődés egy kicsit más

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egy-porszem.blog.hu/api/trackback/id/tr626986501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása