Nem tudom visszatérés-e, vagy csak inkább egy szösszenet hosszú idő után, és hosszú idő előtt. Jó lenne írni, vagy talán jó lenne, ha mernék írni. Azt hiszem nem igazán mertem egy ideje. Egyrészt mert én se voltam biztos benne, hogy szeretnék tisztában lenni az érzéseimmel, másrészt mást se akartam, hogy tudjon róla. Azért a blogot már olvassák néhányan. Még akkor is, ha pontos számokat biztos nem ismerek.
Szóval. Levágták a lábamat. Azzal kapcsolatban sok újság nincs. Sokáig vártuk, én is, család is, hogy mikor borulok ki (egy idei pszichológus is), de csak nem érkezett el. Aztán egy szép nap rádöbbentem. Mért is borulnék ki, ha így minden csak jobb lett? Megszűnt a seb, megszűnt a probléma. Persze nem én lennék, ha ezzel kerek lenne a történet, mert hogy azóta a másikkal van probléma, vagy hát a másikkal is, mert arra a protetizálást mégse sikerült megoldani, úgy ahogy mi azt kitaláltuk. De hát mindegy. Majd lesz az is valahogy. Mindenesetre a lábaimmal most viszonylag megvagyok, ha nem is mindig láz-mentesen, és gyulladás-mentesen. De az már a régi sztori.
Mostanában sok minden volt körülöttem, majd írok, ha nem unok bele újra az írogatásba.
Ami viszont új dolog. Volt egy két napos régi-Mesi énem. Isteni volt. De annyira, hogy én azt elmondani nem tudom. Mert hogy a drága volt férjem, vissza talált az életembe, és két napig mindent tök jól meg tudtunk beszélni, és persze mért ne, elhittem, hogy visszakapom azt a barátot, akit a férjemmel együtt anno elvesztettem. Minden tökéletesen ment, aztán miután megbeszéltük, hogy reggel beszélünk, mert most megy dolgozni, elköszöntem, majd azzal a lendülettel le is tiltott. :D Elmondani nem tudom azt a mámorító érzést, mikor minden szuper, és passzol, és egy régi barátot, egy régi alapkövét az életemnek visszakapom, majd mint derült égből villámcsapás, ugyan azzal a "mi-a-fasz-van???????" lendülettel, amivel anno egyik pillanatról a másikra elköltözött, most letiltott. Legszebb csak az volt, mikor Pisti megkérdezte tőle, hogy mért kell megint kiborítania válaszra, a "nem-értem-mi-történt-én-nem-tiltottam-le-senkit" reakció után elköszön, majd őt is letiltja. :D Szóval hogy egyszerűen rövidre zárjam, visszatért a barátom, de túl sokat hozott magával a volt férjemből, ami végül legyőzte, és ugyanazzal a lendülettel el is tűnt vissza a homályos végtelenbe. Én meg itt maradtam. Asszem mondanom sem kell, hogy ennyire derűsen azért nem tudtam akkor lereagálni az egészet. Ahogy visszakaptam magam, újra el is veszítettem, egyszerűen az egészet újra átéltem, annyi különbséggel, hogy egy "ezt-már-éreztem" dejavu érzés végig ott volt bennem, amíg bőgtem. Persze külön vicces érzés volt, hogy Pisti vigasztalt, de közben nyílván iszonyat hálás voltam érte, hogy végre egy normális ember van mellettem, aki felfogja a kapcsolat és barátság közötti határokat, de szerepét is.
Szóval egy kicsit megint belehaltam. És persze nincs itt vége, mert mikor jött egyedül bármi is Mesikénél, Bence is úgy döntött, hogy előre láthatólag hosszabb időre mint ahogy szokott, kiszáll az életemből, eza "boldogulj-ahogy-akarsz-én-most-itt-hagytalak" kategória. Élveztem. :D Meg még mindig. Amikor már remeg a kezem, és bőgök, hogy nekem muszáj ráírnom, és muszáj beszélnem vele, és elmondanom, és kérdeznem, és könyörgöm mondjon valamit, hogy nem én vagyok állandóan a fasz, de nem lehet... Szóval nagyszerű. + Terhes voltam, de ahogy felfoghattam volna, hogy igen, sikerült, mégse vagyok annyira nyomorék, és lehet gyerekem, és van esélyem rendesen felnevelni úgy, hogy még itt is vagyok relatíve sokáig mellette, most ahelyett hogy elhalt volna a baba, elvetéltem. Élveztem. Nagyszerű volt. Minden görcsöt, minden fájdalmat. Gyönyörű volt.. Viccet félretéve, doki megműtött, mert maradt bennem valami még, az altató nagyon élveztem. Lehet hogy már beteg, és káros. De esküszöm az a néhány másodperc, amikor nyomják belém vénásan a szert, és érzem, hogy mindjárt bealszok, mert minden már mosódik, és szédülök, az valami mennyei érzés. Az egyedüli pillanat, amikor megszűnik minden problémám. Minden. És nem érdekel hányan nincsenek mellettem, mi történt velem, mennyi mindenen vagyok túl, és mikor lesz könnyebb.
Lehet, hogy drogosnak számítok már ettől? Nah mind1.
Ami még érdekes, meg újdonság. Nyitottam. Annyi idő után (2 éf fél év), úgy döntöttem, hogy adok megint egy esélyt annak aki szeretne bekerülni az életembe. Most van több srác/csaj is, akikkel beszélgetek, ismerkedek,aztán majd kiderül ki mikor, és mennyi idő után dönt úgy, hogy ez egy nagyon kedves, meg aranyos lány, de pfúúúj mi van a lábával, vagy mért nem iszik, vagy mennyi minden történt már vele, inkább hagyjon békén, és nehogy rám is átragasszon valamit. Még ha vicces is, vagy röhejesnek is hangzik, sokszor ezt érzem, így reagálnak a kedves földlakó embertársaim. :)
