Cukor nélkül a tea is keserű

Meséljek egy kicsit arról, hogy mi az ami kikészít, és ami idegesít?? Az hogy van egy ember az életemben, akivel szemben folyamatosan lábujjhegyen járok, és nem merek fogalmazni, és alig mesélek, és inkább befogom, amikor meg a cinikus, gúnyos megjegyzéseket kapom, igyekszem nem oda figyelni. Hát most kiakadtam, és kifakadtam, amiből megint az van, hogy rettegek, hogy mi lesz, és hogy ennyi volt, és elveszítem. És meg kell mondjam hihetetlen biztonságot ad az, hogy nem merem megmondani a véleményemet, mert olyankor rohadt egyszerűen eljutunk oda, hogy akkor mért is vagyunk barátok, és mi értelme is van az egésznek. És elvesztettem az öcsémet, mert hogy hónapok óta nem beszél, sőt lassan egy éve tart már mindez, és az egyetlen ember, aki hasonló közelségben áll hozzám, az meg egyszerűen minden pillanatban kérdéses, hogy mellettem áll-e. Nem járok suliba, mert nem tudok, hol lázas vagyok, hol nem, újabb seb lesz a lábamon, és begyullad, vagy épp a tüdőm adja fel a szolgálatot néhány hétre. Folyamatosan feltételes a létezésem, és a normális állapotban való létezésem, ami mellett igyekszem melózni, és keresni, és tanítok. Rászántam magam decemberben léptem, Facebook-os oldalt hoztam lépre, néhány napja meg megcsináltam a nyelvtanulással foglalkozó blogomat is. Minden ismerősöm, aki tud róla odáig van, és tetszik neki, és jó dolognak tartja, míg a drága legjobb barátom, akire a bátyámként tekintek, le se szarja, hogy mit csinálok. Vagy ha épp foglalkozik vele, akkor elolvassa, bejelenti, hogy elolvasta, majd sorolja a hibákat. Ha nem sorolja a hibákat, akkor inkább nem mond semmit, de jót, és esetleg dicséretet soha. És nem igazán értem, mert hogy fordítva ez nincs meg, mert én elismerem a tudását, és segítséget is kérek, ha olyan problémám akad, ami az ő tudását érinti. És rohadtul unom, hogy mindenki hobbiként kezeli amit csinálok. Pedig ezzel telik minden napom, és minden percem amikor fent vagyok, és jól vagyok. És tanítok, és keresek vele, és sorra mennek át a tanítványaim a nyelvvizsgáikon, mennek ki külföldre dolgozni, kapják meg az állást amit akartak. És nem értem, hogy mért nem lehet elismerni,hogy igen, ez nélkülem nem lenne így. Szóval. Kiakadtam, és elmondtam amit érzek, aminek valszeg az lesz a következménye, hogy ágyő az egésznek. Szóval . Éjjen az őszinteség, és hogy inkább mindig csak be kéne fognom.