Cukor nélkül a tea is keserű

Mint mindig, Mesike kinézte magának a legnehezebb sulit, ami elérhető volt a környezetében, hogy nah akkor én igen is Karinthys diák leszek. Az évfolyamból 2en hárman jelentkeztünk. Előkészítő. Mint egy elmebeteg vártam. Az első matek volt, Feri bácsival, imádtam, nagyon tetszett. Következő magyar volt. A tanárt beharangozták nekünk, hogy szigorú, és mennyit kér, és rettegjünk, és bejött, és kiderült, hogy imádja a nyelvtant. És mi történt? Egy olyan szabályszerűségben erősítette meg a véleményemet az ikes igékkel kapcsolatban, amit az általános iskolai magyar tanáromnak hiába magyaráztam. Az imádatom, és szerelmem végképp a Karinthyé, és a tanárnőé lett. Ezek után megismertem a rajztanáromat, és kiderült, hogy a tanárnő, akit megkedveltem, és akinek minden szaván csüngtem, az én osztályom tanára lesz. Karinthyt kellett olvasni. Nekem nem tetszett a könyv, amit el is mondtam, mert fogalmazást kellett volna írni belőle, mire a tanárnő azt kérte, hogy akkor írjam le azt, mért nem szeretem. És arra is tud ugyanúgy jegyet adni. Később elkerültem tőle, de később is kikértem a segítségét, és véleményét, ha elakadtam az egyedüli tanulásban. És örültem, mikor bementem, és láthattam, és ott ülhettem, mikor a rajztanárnőmmel beszélgettek. Annyi információt, amit ők 2 perc alatt elmondtak, annyit soha nem tudok megtanulni évek alatt se. Én nem értem, nem tudom felfogni, és nem vagyok hajlandó elfogadni. NEM.