Fogalmam sincs mit , és miért csinál. Nah már most ez a mondat igaz is lehetne, ha az illető csinálna bármit, bármikor. De. Ez rohadtul nincs így Az összes dolog ami történik, az annyi, hogy a gépe lőtt ül, játszik, skypozik, vagy tudom is én mit művel az online világban. Azon kívül, hogy elmenekül. Mert az nyilvánvaló. Nem is tudom kitől hozza ezt.. Még apám se menekül el a gondok elől. Vagy mégis?? ... Á tudom is én.
A héten kicsúszott egy mondat a számon. Nah jó. Nem kicsúszott, hanem kierőltette magát. Mint egy vulkán. Csak úgy kitört. Miszerint. Ha nem lenne a tetoválás a hátamon, már rég megutáltam/ gyűlöltem volna az öcsémet. (Persze az egészhez meg kellene tanulnom azt, de mind1. ) Szóval. Ezt mondtam, mert ezt érzem, és így gondolom. Mikor 10-12 voltam, nagy szükségem lett volna rá, azzal vigasztaltam magam, hogy majd felnövök, és felnő ő is, és majd jó kapcsolatunk lesz. És számíthatok rá, és kialakíthatom azt a fajta kapcsolatot vele, amire mindig is vágytam, és ami kicsiként megvolt.
Jelenleg azt látom, hogy minden ami valaha is volt az öcsém elveszett. Már semmi sincs belőle. És ha nem látom a tetoválást, hajlamos vagyok elfelejteni, hogy ez valaha volt értelmes, és működő. Az segít, és az az ami emlékeztet. Nem bántam meg, és nem is fogom. Az öcsém, és mindig az is marad. De jelen állapotában, csak idegesít azzal, hogy semmi nem csinál. Csak eszik. Főleg ha azt eszi meg, amire számítok, hogy ott van, és meg tudom enni, és annak ellenére hogy egész nap melózok, este meg tudom enni, és iszonyatosan jól tudok lakni. Mire este csak egy maradék adag vár, amit meghagyott. Hát igen. Ez kiborít. És ki is fog. És mindig is kiborított. Mert ha számítok valamire, és aztán nem az van, attól kikészülök. Ez van. Ilyen vagyok.
