Szerencsés vagyok, mert kicsiként úgy „nőtten fel”, hogy minden szép és jó a családomat tekintve, van egy apukám, és egy anyukám. De a hiány, ami 9-10 éves koromban keletkezett, azóta se szűnik. Sőt, lassan kezdem azt érezni, hogy csak növekszik egyre jobban. Egymást érték az apajelölt, apapótlékok az életemben, de egyrészt mindegyik jön-megy, másrészt azt hiszem egyikük se volt / van a tudatában annak, hogy épp mit is jelentenek, és milyen szerepet töltenek be az életemben. Szeretnék jól lenni, elégedett lenni, és megszüntetni ez tátongó lyukat. De nem tudom. És fogalmam sincs, hogy ezzel mit lehet kezdeni. Nem akartam vele foglalkozni, mert minek, és hogyan, és ugyan mit tudnék kezdeni vele. De nem hagy nyugodni.
Folyamatosan ilyen témát álmodok, hol ijesztőt, hol csak szimplán furcsát. Nincs megoldás, és nincs megnyugvás. Még ha csak annyi lenne a helyzet, hogy hiányzik valaki az életemből, azt még valahogy megoldanám. De nem. Mert azzal, hogy a vérszerinti apámnak nemes egyszerűséggel nem kellettem, a másiknak meg lányaként nem kellettem, képtelen vagyok elűzni az érzést, gondolatot, hogy velem van a baj. És mindegy mennyiszer, és hány emberrel beszélek erről, mennyire tud bárki megnyugtatni, és elhitetni egy röpke pillanatig, hogy mégse velem van a baj, az eredmény úgyis az, hogy újra és újra ehhez térek vissza.
Azt mondják, hogyha nem szereted magadat eléggé, nem vagy elégedett magaddal, akkor más se tud szeretni / te nem hagyod, másnak h szeressen, és más se fog elfogadni. Ergo, változtatnom kellene, és ha elégedett lennék magammal, minden megoldódna. Nah de kérem szépen. Én tökéletesen elégedett voltam magammal 9 éves koromban... Mégis minden elcsesződött, akkor most mi is az igazság ??? ....
Minden esetre elvagyok. Elegem van, és utálom magamat, vagy a lábamat (mikor hogy viszonyulok magamhoz) vagy épp teljesen figyelmen kívül hagyom az egészet, épp nem érdekel senki véleménye, vagy épp megzuhanok minden poénkodástól. Hullámzó mikor mit és hogyan érzek, mert hát ilyen vagyok. Minden esetre úgy gondolom, hogy jól vagyok magammal, és túl nagy problémáim nincsenek. Attól eltekintve persze, hogy mindenkit folyton el akarok hajtani, mert h ne szeressen, miközben én meg képtelen vagyok haragudni, és mérgesnek lenni, és emellett elég embert, állatot, bármit magam köré gyűjteni, akikre az elmebeteg mennyiségű kötődésemet, szeretetemet szétoszthatnám... Lehet, hogy nem normális, ha van 94 sárkányom egy online játékban, és mindegyiknek tudom a nevét, és minden adatát, mert annyira kötődök...
Nahmind1. Túl sok értelme ennek se volt, talán haszna se, de legalább leírtam. Kell, és hiányzik, és azt hiszem mindig is lesz valaki épp aktuális apajelölt az életemben. Ha más nem, maximum beszuszakolok egy oda nem illő valakit abba a lyukba, csak hogy megnyugodjak, és elhitessem magammal, hogy az életem ugyanannyira tökéletes, mint amilyen volt, még minden szar kezdete előtt.
