Sose mondtam, hogy valamit szeretnék megváltoztatni az életemben. Vagy mindig, vagy arra az időszakra, amire visszaemlékszem, igaz ez az állításom. Két dolog is van amit meg akartam osztani veletek.
Aki kicsit is ismer, vagy követ bármilyen eseményt, ami velem történik, az tudja, hogy sikeresen történt valami a kezemmel, vállammal, felkarommal, hogy teljesen tiszt legyen a kép. Nah már most, ezt hálóval szépen lefogták, az oldalamhoz, és a mellem alá, majd még két helyen megkötötték, hogy ne jöjjön le rólam, legalábbis ne tudjak tőle szabadulni bármiféle orvos számára később egyértelműen erre utaló jel nélkül. Nem is teszem. Fáj, zsibbad, és a háló miatt iszonyatosan viszket, de jó kislány vagyok, és nem csinálok semmi olyat, amit a doki nem enged, magyarul nem csinálok semmit. Ez több dologra is ráébresztett megint. Néha, amikor nagyon kell, tudok segítséget kérni, és valamivel több esetben el is tudom fogadni azt. De folyamatosan nem, és főleg nem bárkitől. Nah már most. Példának okáért. Itt vagyok Pistiéknél. Ha a húga, vagy az anyukája segít nekem ebédnél, felvágni a zsemlét, megkenni, kolbászt vágni hozzá, azt el fogadom, és nincs is semmi bajom tőle. DE csak ennyit, és ezt is csak úgy, hogy mikor Pisti hazaér, már bőgök, mert hogy nem bírom magamban tartani. Aztán Pisti. He-he. Abszolút halott ötlet. Egyszerűen fél óránként eljutok odáig, hogy szerencsétlen vagyok, kihasználom őt, és hasonló. Szóval fogalmazzunk úgy, hogy abszolút hasznavehetetlen vagyok, mert mikor már szó nélkül segítene, meg se kell kérnem, mert tudja h nem megy, akkor jön a váratlan fordulat, hogy elfogadni se tudom. Éjjen.éjjen, jupijééé.
Viszont. Közben rádöbbentem, hogy mennyit tanultam, anélkül, hogy tisztában lettem volna vele. Merthogy a lábam miatt, hogy azok nem funkcionálnak úgy, ahogy azt nekik kellene, tudtam, hogy valamennyire a kezemet és karomat is többet, jobban használom, de nem tudtam, hogy ez milyen nagy mértékű. Nah már most. Például a járás. Hát az nagyon fura. A bal lábamon van a seb, de ugye mindkettő csonkolva an, most meg a jobb vállammal van a baj. Azt már eddig is tudtam, hogy nem tudok úgy cipelni semmit se, hogy a baloldalon, mert az a lábam, valahogy annyival gyengébb. Nagymértékben lecsökkenti a sebességemet. Viszont, mióta le van kötve a lábam, iszonyat nehezen megyek, és főleg állok meg egy helyben. Valahogy mindent újra kell tanulnom. Megint. Viszont. A bal kezem meg rohadt ügyes. Gyanítom, hogy eleget gyakorolt a branülös korszak alatt, h ne okozzon neki problémát, ha csak rá számíthat. Mindenesetre két levonható megállapítás van. Sokkal jobban tudom, és használom a kezeimet a lábaim segítésére int azt gondoltam,, és ezzel egy időben a bal kezem meg van dicsérve. Illetve szörnyen keveset haladtam, a „hogyan kérjünk és fogadjunk el segítséget másoktól” projekttel.
