Mindig azt gondoltam, hogy nem létezhet mennyország. Hogy az nem illik a képbe, nincs meg az egyensúly, ha van egy hely, ami annyira nyugodt, ahol annyi jó dolog van. Mindig úgy gondoltam, hogy az emberek túl nehezen viselik a szenvedést, a próbákat, a küzdelmet. Hogy szükségük van a hitre, hogy van egy hely, ahol nincs több szenvedés. De ez csak illúzió, és menekülés a valóságból. Mint ahogy könyevv a haláltól nem félni, hogyha tudod, jobb helyre kerülsz. De mi van, ha én magam kevertem bele magamat ebbe a körbe? Ha tényleg létezik? Ha én is csak minden áron meg akarom magyarázni az összes dolgot, amit a biblia ír, kézzel fogható dolgokkal, és racionális érveléssel? Mi van, ha az egész önámítás?
Sose féltem a haláltól. Legalábbis amire vissza tudok emlékezni időre, akkor már sose féltem tőle. Mindig úgy gondoltam, hogy annak is értelme van, és úgy kell lennie. Akkor más úgy akarta. Akkor Isten azt valami okkal engedte. Abba sose gondoltam bele, hogy mi van utána. De ha van menny, van pokol. Meg van a kettősség, az egyensúly. Akkor mért ne lehetne az is igaz?
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://egy-porszem.blog.hu/api/trackback/id/tr604617682
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.