Megint lent vagyok. És azon kívül, hogy szerettem volna minél hamarabb eltölteni újabb 3 napot Istvánnal, anélkül, hogy rosszul lennék, más oka is van a lejövetelemnek. Illetve hát itt tegyük hozzá, hogy a szimpla „nem-birom-Pestet” menekülésen kívül, most más oka is van. Nem tudom, mennyire kellene kiakadnom, vagy mennyire nem, mennyire normális az, ami történt, vagy mennyire gyakran történik ez meg esetleg máshol. Nekem ez nem normális, és őszintén rohadtul elegem van azokból, akik csak így tudják elintézni a problémáikat, vagy konfliktusaikat a másikkal. Ez elmebeteg megoldás, és hozzáállás, szóval köszönöm, én ebből nem kérek.
Azt már rég elhatároztam, hogy ha elvesztek valaki fontosat, az valamilyen tetoválásban nyomot fog hagyni rajtam, mert, hogy bennem is, és akkor már rajtam mért ne. Hát most eldöntöttem, hogy lesz egy tetoválás az öcsémnek is. És azt hiszem, ez a két mondat abszolút jól mutatja azt, amit én érzek.
Ez nem azt jelenti, hogy utállak, és nem szeretlek, és innentől fogva úgy tekintek rád, mintha nem léteznél, vagy bármi. Csak az, amit tettél, az nekem nem fér bele abba a kapcsolatba, ami közöttünk volt. Nem fér bele semmilyen kapcsolatba se. És ezért én úgy érzem, hogy elvesztettelek, és hogy már nem lesz semmi se a régi. Őszintén szólva, már költözés után úgy éreztem kicsit, hogy elvesztettelek. Aztán miután Peti lelépett, utána meg végképp. Én nem tudom, hogy te hogyan gondolkodsz a világról magad körül. Elég kevés dolgot árulsz el, főleg nekem. Lehet, hogy úgy érzed, hogy nincs is alkalmunk beszélni, én ezt nem tudom. Én nem akarok sose kérdezni, és nyaggatni, mert azzal általában csak ártok. Egyet tudok, hogy akkor, mikor már attól félek, hogy anyunak okozol maradandó sérülést (lelki-testi), akkor igen is rád szólok, és igen is oda megyek, és igen is próbálok tenni valamit. Hogy végre észrevedd. Hogy mást is láss magad körül.
Jelenleg? Félek tőled, és nem tudom, mit várhatok. Nem tudom, mire számíthatok tőled, és mire nem. Nem látom, hogy bármiből is tanulnál, vagy csak kicsit is felfognád, hogy mit teszel. Nem látom az értelmét, a célját a létezésednek. És tudod, őszintén szólva nem is értem, hogy mi bajod van. Én tényleg igyekeztem, és próbáltam felfogni, hogy mi bánthat, és mi akaszthat ki, de nem értem. Apádék, nyílván. Elvesztettél szinte mindenkit, aki a családodnak számított, és nem is csináltál semmit, csak elköltöztél apámtól. De ha meg ez a bajod, papóval mért nem tartod a kapcsolatot? Vagy ha meg úgy gondolod, hogy ahogy ők gondolkodnak, az nem kell neked, (ahogy a leveledben is írtad nekik), akkor meg mért nem lépsz végre túl ezen, és engeded el őket? Nem tudom, hogy mért csinálod ezt, vagy mi bajod van. Én csak magamból tudok kiindulni, és abból, hogy itt vagyok, pedig velem is történt egy-két dolog. De biztos, hogy ezzel akarsz foglalkozni, és az egész életedet elvesztegetni? Megbántani azokat, akiket szeretsz, és mindent eldobni, csak mert történt valami, amit nehezen viselsz? Ez nem erről szól. Küzdeni kell. Vagy feladni az egészet. De a kettő között nem tudsz létezni, csak ideig-óráig. Ezt te is tudod. Jó lenne, ha felkelnél a földről, és összeszednéd magad, mert ennek így nincs értelme.
Visszatérve.
Nem voltam jól, és szabályosan menekültem le, onnan, tőle, az egész este elől, minden elől, ami történt. Most megnéztem egy filmet, meg már eltelt két nap, meg egy este úgy, hogy folyton nyugtatgatva voltam. A vállam még mindig fáj, de lelkileg nagyjából rendben vagyok. Nagyjából, mert nem tudom, hogy visszakapom-e valaha az öcsémet, és ez szar. De ezzel nem tudok mit kezdeni, változtatni se tudok a helyzeten, szal ez megint inkább egy olyan dolog, amit elfogadok, aztán majd reménykedünk benne, hogy változik. Addig meg gondolkodom azon, hogy tetoválás milyen legyen. :)
Minden esetre a film jót tett, a kedvemnek is, meg úgy amúgy is megint rámutatott egy-két dologra, és sikerült egy-két döntést meghozni miatta, szóval abszolút jó választás volt. Jah, és tudtátok, hogy abban a megyében vagyok, ahol a tibeti kultúrközpont is van? Azért ez elég vicces nem? (Vagy csak megint nekem az.) Amúgy hétvégén csónakázó tó mellett mentem el, és amúgy meg nem vagyok rosszul. (ellentétben a pesten töltött napjaimmal), leszámítva a köhögést, amire remélhetőleg megoldásként szolgál majd az allergia elleni gyógyszerem.
