Már vártam, hogy mikor írok egy olyan bejegyzést, ahol lefele halad a hullámvasút. De az a baj, hogy annak ellenére, hogy normális esetben lehet hogy lefele haladna, most az se megy. Csak az idegesít, hogy vannak problémák, miközben felfele halad. :)
Kicsit megint kezd elegem lenni saját magamból. Az mennyire vicces? Igazából konkrétan magamból annyira nem is, mert az átlagos, vagy nálam már annak számító „én-mindent-elrontok” és „bármivel-kiboríthatom-a-másikat” gondolatokon, és ehhez megellő viselkedésen kívül, nincs bajom. Viszont ezen kívül nagyjából mindennel. Néhány napja állandóan valami bajom van. És ha otthon lennék, nem is lenne annyira nagy baj, mert attól hogy fáj a fejem, vagy a lábam, vagy nem tudok aludni, még nem fogok kiakadni. Otthon ezt tudomásul venném, és megint beletemetkeznék az egyik sorozatomba, és nagyjából ennyi lenne. Azt nézném, reggeltől estig, nem érdekelne semmi, és a végén elmúlna.
Itt viszont mindenki nagyon is odafigyel arra, hogy mi van velem, hogy hogy vagyok, hogy aludtam, vagy éppen mitől vagyok rosszul, min akadok ki, vagy épp mim fáj. És nyílván ezzel sincs baj, mert egyrészt megértem, másrészt meg jól esik, hogy aggódnak értem, és figyelnek rám.
Viszont ez azzal jár, hogy napok óta lassan mindig van valami bajom. Talán hét elején fájt a fogam, amikor volt egy kis rész, amikor elviselhetetlen voltam, (bár lehet, hogy ezt megint csak én érzem így) és fájdalomcsillapító is csak nehezen használt. Konkrétan megint a nálam bevált módszert alkalmaztam, vettem be két fajta fájdalomcsillapítót, meg egy teljesen másra való, de erős gyógyszert, persze nagyjából 5 perc leforgása alatt, aminek az lett a vége, hogy a három gyógyszer más szerencsésen kiütött, és csak az volt a lényeg, hogy ne aludjak el, és fent maradjak, mert akkor én nyertem a csatát. Ez így is lett. Elmúlt a fogfájás. Este viszont vacsoránál letört egy darab az egyik fogamból, amiből már korábban is, az meg érzékeny az óta. Amit nem mondtam el, szóval arra legalább nem kérdez rá állandóan valaki, de arra bizonyos időközönként még mindig, hogy fáj-e a fogam. És tök hülyén érzem magamat ilyenkor. Egyrészt mert megint velem van foglalkozva, ráadásul megint azzal, hogy mi bajom van, és legszívesebben már mindent „levágatnék” magamból, amivel bajom van.
Fogam után/előtt, (nem igazán emlékszem), elkezdett megint fájni a szemem, amin meg egy betokozódott árpa van. (Remélhetőleg helyesen írtam.) Ahhoz kértem kamillát, azzal borogattam, és elég volt egy este, azóta nem tudom, hogy teljesen elmúlt-e, de sokkal kisebb lett, és nem fáj már egyáltalán. De az is megtörtént, és a miatt is aggódott mindenki, vagy legalább is foglalkozott azzal, hogy jobban vagyok-e, és nem kell-e még valami, ami segíthetne.
Ezek után meg már csak a szokásos történet jön. A lábam, és hogy az mennyit bír, nem fáj-e, nem terhelem-e meg nagyon, és a többi. Illetve az elmebeteg időjárás miatt hol tudok aludni, hol nem, legtöbbször,-főleg mostanában-, nem igazán, aminek persze az a vége, hogy álmos vagyok, és ásítozok. Amúgy is ásítozok, és amúgy is sokat alszok. Mert, hogy itt tényleg nyugodt vagyok, és már a legelső éjszakák után felfogta a szervezetem, hogy na, akkor itt ő is tud pihenni, és minden alkalmat próbál kihasználni erre. Csak hát. Attól eltekintve, hogy amikor nincs mellettem Pisti, ugyan úgy felriadok, és ugyanazt álmodom, ha mellettem van, akkor se tudok sokszor jól aludni. Nem azért mert ne érezném biztonságban magam, vagy hasonlók. Az álmaim se annyira rémálmok. Inkább csak idegölő, és fárasztó álmok. Az egészet átélem, és bár amikor felébredek, rögtön rájövök, hogy csak álom volt, de az egészet megélem, és amik történnek ugyan úgy hatnak rám, mint a valóságban tennék, ráadásul semmit se pihen közben az agyam.
Szóval itt például olyan álmokról van szó, hogyha mondjuk, olyat veszünk, amiben apám is szerepel, akkor azt álmodom, hogy elhagyja anyámat, mert, hogy nem kellek neki, de utána más családja van, és látom, ahogy velük bánik, ahogy őket szereti, ahogy próbál velük normális apa lenni. És persze ő se tökéletes apa, mert mondjuk, azt álmodom, hogy nem tölt elég időt a gyerekekkel, és hasonlók, de szereti őket, még akkor is, ha hülyén fejezi ki. Engem meg nem, én nem kellettem neki.
Vagy a másik, amikor anyu van terítéken. És öcsém miatt, meg miattam már totál ki van, és akkor megint történik valami, ő kiakad, és vagy kórházba kerül, vagy olyan kirohanásai vannak, ahol attól rettegek, hogy mikor kap agyvérzést. Persze ezek elmebeteg képekkel is társulhatnak. Pl. amikor nevelőapám (Zs. ) is ott van, és annak a húga (J. ), meg a másik húga (L. ), és persze anyu nővére (K. ) És akkor anyu totál kiakad, mert elolvas egy levelet, amiben J. Azt írja apámnak, hogy mennyivel jobban örül annak, hogy L.val van, mert, hogy anyut sose szerette, de hogy amúgy is sokkal jobb neki nélküle, meg nélkülem, mert, hogy ő már akkor se értette, hogy mért kellett egy koloncot a nyakába vennie. Hogy ő sose értett szót velem, és mindig is annyira más voltam. (Más kérdés, hogy ez a valóságban pont L. gondolatai voltak – legalábbis ezekről tudom, hogy ezt gondolta. Attól még J. is gondolhatja ezt, de ő nem mondta el nekem sose. ) Akkor láttunk egy képet Zs. és L.ról. (Tegyük félre, hogy ő a húga, szóval vérfertőzés, meg bármi más kavarodott az álmomba. L. mindig is jobban istenítette a bátyját, mint ahogy a mostani csaja is (legalábbis ezt gondolom), illetve valaki olyan kellett, aki szöges ellentéte anyámnak. Mert, hogy a lecseréllek, meg megcsallak effektust, sose tudtam úgy elképzelni, hogy olyannal történik, mint akit alapból meg akarnak csalni. Szóval nagyjából ennyi a magyarázata annak, hogy mért a huga lett a párja az álmomban.) Nah és ezek után egy óriási nagy balhé, veszekedés, és civakodás, üvöltés, és ordibálás kezdődött. Amiben őszintén, anyu nem is azokat mondta, ami tőle logikusak lettek volna, hanem ami tőlem volt logikus Peti felé. És apám is Peti stílusában válaszolt állandóan, nem a sajátjában. Szóval ebben azt véltem inkább felfedezni. Anyu is annyira kikelt magából, ahogy én még nem láttam soha, és valszeg nem is fogom. Ezek után, én, mint kívül álló, próbáltam csitítani, de nem ment, így a végén feladtam, és elmenekültem onnan. Azzal, hogy rendőrséget, vagy mentőt hívok, mert tudtam, hogy ott esik össze anyu mindjárt. De e helyett, összepakoltam a cuccainkat. És eljöttem. Mikor visszafordultam, már csak két képet láttam. Egyik, amikor remegve, és reszketve ülök a szekrényemben, és remélem, hogy Zs. nem talál meg, majd mikor megtalál, Peti arca van ott, megkérdezi, hogy mit csinálok, és én még jobban megijedek, mert azt hiszem, hogy megint veszekedni kezd. Illetve a másik kép, mikor fáj, nem tudok vele mit kezdeni, csak nézem a karomon a foltot, és nem értem, hogy megint hogy sikerült elrontanom valamit. És ezek után két dolog történt, mikor felébredtem. Egyrészt kiborított az, hogy anyut milyen állapotban láttam, már csak azért is, mert nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy akár mg meg is történik, hogy miattunk kiborul valami miatt. Illetve a másik meg, hogy rájöttem, hogy az egész álmom rólam szólt, vagy legalábbis a vége, és ez kicsit megijesztett. Mikor végig gondoltam, hogy mi mit jelent, rájöttem, hogy ez jó. (Mert, hogy a veszekedés, és kiakadást látva, én már inkább eljöttem, és nem segítséget hívtam, és újra ott maradtam.) Mert hogyha már álmomban se adok semmi esélyt a kapcsolatnak, akkor már tényleg sikerült legalább ennyire továbblépni. Megijeszteni viszont azért ijesztett meg, mert kicsit megint átéltem a vitákat. És az meg megint nagyon lefárasztott, és megviselt.
Szóval ilyen, és ehhez hasonló álmaim vannak, bárkivel, és bármiről, akár zavarosan, mindent összekeverve, mint az előbbi példa is mutatja. Minden esetre nehezen alszok, illetve hát aludni alszok, csak pihenés megy kevesebbet. Illetve mostanában senkinek se jó, amit csinálok, és mindenkit csak kiakasztok valamivel, amit már nehezen viselek. Ez a mostanában egy-két hónapot jelent, vagy lassan nem is tudom mennyit. Lehet, hogy nagyobb időintervallumról beszélünk, nem tudom. Csak jó lenne, ha megint az lenne, hogy minden jó, és minden szép, amit csinálok. Bár ekkora magasságra ne tegyem a lécet. Akkor elég lenne annyi, hogyha nem kapnám a fejemhez ugyanazokat a kérdéseket, és mondatokat folyton.
Másik, nem sokára megyek haza, ami nem tölt el különösebb örömmel, és nem igazán tudom az okán. Lévén a találkozást már megoldottuk, két napot talán kibírok ennyi idő után, szóval ez nem igazán lehet jó indok. Mást meg nem tudok hirtelen kitalálni. Vége lesz az arabomnak, tanítványom meg továbbra se. Megint anyutól kell majd segítséget kérni. És én elhiszem, hogy ő szívesen segít, de nekem meg továbbra is nehezemre esik elfogadni. Amivel tudom, megint anyut bántom meg, és megint hülyeséget csinálok, mert fogadjam el végre, hogy egyedül nem megy, és kész. Hát nem megy. (Azt meg mindenki eldöntheti, hogy ezt most mire értettem.)
Ezen kívül talán már csak két dolog van. Vagy három. Egyik a válás, amit talán végre el tudok kezdeni intézni, van időpont, meg minden. Nem tudom. Őszintén várom már. De nem örömmel. Ezt valahogy még mindig nem tudtam megszokni, és nagyon természetellenes nekem. Nem az hogy PetiTŐL válok el, hanem hogy egyáltalán valakiTŐL.
Másik a lábam. Mert, hogy itt tök jól tudok járkálni mobilizátorban, vagy húzok rá egy zoknit és úgy (bár igaz, eléggé tönkremegy ez által a talpa), de fent ez megint nem fog összejönni. Otthon a boltig nem tudok elmenni úgy, hogy ne azt bámulná mindenki. Az egóm meg még mindig nem tart ott, hogy az egészre magasról tegyek. Még alacsonyról se megy. :D.
Harmadik meg a legszebb, és legjobb az egészben, amit nem mondtam senkinek, de azzal, hogy itt leírom, megint mindenki megtudja, és mindenki erről fog kérdezni. Ez szól arról, amikor saját magamnak teszek keresztbe? Lehet. Nem tudom. Lényeg, hogy változatosság kedvéért, megint szarabb a tüdőm. Nem vagyok rosszul, nem fulladok, semmi ilyesmi. (Néha este, ha nincs nyitva ablak.) Viszont nehezebben kapok levegőt. Lehet, hogy ki kellene vizsgáltatnom, hogy ugyan mennyivel szarabb a légzésfunkcióm. De hát. Mesike orvoshoz? Mikor nincs életveszély? Hát ez elég egyértelmű nem-ért kiállt.
Ezek után csak remélni tudom, hogy végre megint minden bajom eltűnik, és nem okoz gondot állandóan, mert így megint csak azt érzem, hogy ettől fog minden tönkremenni. Hogy nekem állandóan bajom van, pedig én örülnék a legjobban, ha nem lenne. Szóval. Majd csak elmúlik ez is. :)
