Lassan el kellene jutnom odáig, hogy lezárom ezt az egészet. Válunk, és ezzel vége van. De ha időközben megint eljut odáig, hogy szeret, és még se akar válni, ennek már akkor is vége van. Eddig ment, és nem volt baj. De a két hónap után, amikor nem voltunk együtt, már nem voltam elég.
Itt voltál, velem voltál, és akkor minden jó volt. Olyan boldog voltam, mint soha máskor. Folyton mosolyogtam, és nagyon jó kedvem volt. Azt hittem, hogy minden olyan lesz, mint régen. Azt mondtad, hogy az volt a baj, hogy nem otthon voltál, és hogy sok lett a felelősség. Nem erőltettem semmit. Amit mondtál, hogy baj, és nem tetszik, azokon mind változtattam. Azt is tudtam, hogy a cigit is, és minden mást is, ami esetleg ne tetszik, el kell fogadnom, mert te fontosabb vagy. Én, ha addig csak próbálkoztam is ezekkel, most abszolút sikerült megvalósítani. Elfogadtam, amiket mondtál, és nem érdekeltek, mert szerettelek, és az fontosabb volt, mint h mennyiszer tudunk találkozni, vagy, hogy cigizel-e pl. Valahogy mégse éreztem, hogy jó lenne. Amikor nem voltunk együtt, mindig más voltál. Távolságtartó, rideg, és ideges. Két dologra emlékszem, ha erre az elmúlt egy hónapra gondolok. Egyik, hogy amikor együtt voltunk, minden annyira jó volt, mint 4 éve, a legelején. Ugyanolyan voltál, beszélgettünk, elmondtad, ha baj volt, én meg tudtalak nyugtatni. És minden ilyen tali sokkal jobb volt, mint bármikor máskor. A másik viszont azok a beszélgetések, amikor nem voltunk együtt. Mindegy volt, hogy mit mondok, vagy csinálok, csak idegesítettelek. Vagy azzal, hogy tanulok, vagy azzal, hogy utazni akarok. Kérdeztél, válaszoltam, de a válasz sose tetszett. És minden alkalommal, amikor azt hitted, hogy valami nem tetszik, vagy valamin kiakadok, elmondtad, hogy ez így nem fog menni, ha mindenen kiakadok. Az egésznek olyan érzete volt, mintha akkor, amikor nincs baj, mosolygok, és rendben van minden, akkor kellek, hogy együtt legyünk, de ha érzéseim vannak, és gondolok bármit, pl. arról, hogy alig találkozunk, akkor már nem. És azt már tartsam meg magamnak, és ne legyen bajom. Ez se esett túl jól, mert akkor minek is vagy velem?
És a vége. 21én. Többször is beszéltünk aznap. Reggel megint veszekedtél velem, majd megnyugodtál, akkor írtál smst, hogy sajnálod, és ne haragudjak. Utána, amikor hívtál, akkor jól tudtunk beszélni. Este meg megint elszabadult a pokol. Menni akartál aludni, letettük. Én írtam egy smst, h sajnálom, és ne haragudj, mert megint azt éreztem, hogy minden rossz volt, amit mondtam. Megírtam azt is, hogy jóéjt, és pihenj amennyit tudsz. Erre te felhívtál, megint beszéltünk, aztán miután 4x is mondtam, hogy feküdj le, letettük végre. De mondtál valamit, amit én nem halottam, és felhívtalak, hogy mit mondtál, mert azt hittem, hogy fontos. És akkor meg már megint nem volt semmi, csak veszekedtél, hogy nem hagylak aludni. Én mondtam, hogy akkor tegyük, le és én csak nem hallottam, amit mondtál, de az egész már nem volt lényeg. Kiakadtam, és sírtam, mert te veszekedtél, én meg nem értettem, hogy megint mit csináltam. Akkor megint az jött, hogy ne hisztizzek, és veszekedtél tovább. Onnantól fogva csak annyit mondtam, hogy kérlek, ne veszekedj, vagy azt, hogy menj aludni, kérlek. Egyik se jött össze, csak hogy mennyire nem figyelek rád, és a többi. Meg hogy ezt nem fogod így csinálni, neked nem kell ilyen kapcsolat. És akkor megkérdeztem, hogy akkor most szakítani akarsz-e, és akkor mondtad, hogy igen, akkor szakítasz, és ennyi.
Illetve a másik. Te lehet, hogy ezt nem gondoltad úgy, vagy nem is figyeltél, hogy mit mondasz, én nem tudom. De azt mondtad, hogy egyszer már összevesztél az egész családoddal miattam, az is hiába volt, és nem fogsz többször. Így ha anyud pl. valamiben nincs benne, akkor az nem is lesz. Egyrészt mindent anyudtól tettél függővé, ami lévén, hogy utál engem, elég érdekes volt, mert esély nem volt rá, hogy jól fognak elsülni a dolgok. Másrészt. Hiába volt az összeveszés miattam... Én nem tettem semmit a te családod ellen. Ha össze kellett veszned velük, az nem miattam volt, hanem az esküvő, és költözés miatt. Amit meg tudtommal ketten akartunk, nem csak én... Másik meg, hogy nem tudom kivel vesztél te össze, de ha már mindkét oldalt nézzük, én többet vesztettem azzal, hogy hozzád mentem, és attól, hogy vége van, attól még most se gondolom azt, hogy hiába volt. Mert én ezt komolyan gondoltam, és egyértelmű volt, hogy azzal, aki ezt nem pártolja, azzal esetleg összeveszek, és ennyi.
Úgy gondolom, hogy igazad van abban, amit mondtál, és nem sikerült felnőnöd ehhez az egészhez. Lehet, hogy nem kellett volna z esküvőt erőltetni, vagy nem tudom, hogy mivel lett bajod, mi nem ment, mert soha nem mondtad el, hogy valami zavarna, csak fogtad magad és elköltöztél. Akkor is sokat gondolkodtam ezen az egészen (az a két hónap bőven elég volt erre), meg most is az elmúlt egy hetem ezzel telt. Hozzáteszem mostani annyira nem, mert inkább sorozatokba menekültem, de valamennyit attól függetlenül gondolkodtam ezen is.
Azon kívül, hogy túl sok lett a felelősség, és ehhez már nem tudtál felnőni, ahogy te is mondtad, szerintem más is volt a háttérben. Legalábbis a mostani újra-együtt-vagyunk időszakból más is lejött. Nem tudom, kit szeretsz, hogy egy általad kreált személynek nem tudok megfelelni, vagy szimplán annak, aki voltam, de az biztos, hogy azt, aki most vagyok, azt nem szereted. Valószínű nem véletlen, hogy olyan képet, és idézeteket tettem ki Face-n is, mialatt együtt voltunk, aminek az lenn a lényege, hogy fogadj, el olyannak amilyen vagyok. Úgy gondolom, hogy neked is sok olyan tulajdonságod van, amit el kellett fogadnom. Csak azt nem értem, hogyha én ezt megtettem, akkor neked mért nem ment?
Másik dolog, vagy mindenki más, akkor nyomult, és akkor írogatott, hogy jó lenne talizni, meg jól nézek ki, meg a többi, mikor egyedül voltam. Te erre mégis akkor jöttél rá, mikor mással voltam. És ebből leginkább csak az jön le, hogy ami a másé, az rögtön neked kell. Akkor rögtön rájössz, hogy az még is neked kel, mint anno a két hétnél is. De ezt nem értem. Amúgy nem hiányoztam, és nem kellettem? Csak akkor hiányzok, mikor másik pasival látsz, vagy azt látod, hogy másról mit írok?
Az utolsó meg házasság, amiről viszont már beszéltünk, aztán te is bevallottad, hogy igen, erről nem ugyan úgy gondolkodunk. s ez megint csak azért érdekes, mert nem értem, hogy ezt mért nem tudtad, még az esküvő előtt elmondani. Vagy egyáltalán mért kérted meg a kezem, ha te ezeket a dolgokat nem gondoltad annyira komolyan? Ugyan ott tartunk ilyen szempontból, mint a januári elköltözésed utáni két hónapban. Nézek magam elé, és nem értem, hogy akkor mért kellett az esküvő, és az egész felhajtás. Komolyan gondoltam, pofára estem. Megesik.
Nem hiszem, hogy az a probléma hogy ne szeretnénk egymást. Csak valahogy te képtelen vagy velem lenni. Mindig találsz valamit, ami nem jó, és mi miatt elmenekülhetsz. És én ezzel nem tudok mit kezdeni, és azt meg nem tudom bevállalni, hogy akkor bizonyos időközönként te visszatalálsz, majd megint elmész. Szeretlek, de ez nem megy. Ehhez túl sok felesleges energiára lenne szükségem, ennyi meg nincs.
Minden esetre remélem, hogy megtalálod azt, aki mellett végre boldog lehetsz, és aki olyan, amilyet szeretnél. Sajnálom, hogyha nekem nem sikerült megfelelnem azoknak az elvárásoknak, amit felállítottál. Egyet szeretnék kérni, de ezt már tegnap megbeszéltük telefonba. Ha nem nagy probléma, akkor kérlek, intézd te a válást. Nem hátráltatlak, nem akarok veszekedni, hisztizni, semmi ilyesmit, csak ne nekem kelljen. Kérlek.
Viszont utoljára még egy dolog. 21én. Reggel láttam Zsoltot. És kiakadtam. Nagyon rosszul érintett, és egész nap rosszul voltam, és féltem, itthon pánikoltam, El akartam mondani neked, de veszekedtél, és nem tudtam. Amikor meg nem veszekedtél, kérdeztem, és mindig csak azt mondtad h 2-3 perceket tudsz lenni, és akkor inkább téged kérdeztelek, hogy mesélj, nem akartam elrontani én a kedved. Amúgy is ideges voltál amiatt, hogy bent mi történik. És így nem mondtam el, csak húztam, és húztam, meg kikészítettem magamat is a folyamatos pánikolással. Ennek lett az a vége, hogy este már nagyon rosszul voltam, és lehet, hogy azért voltam hülye, nem tudom, csak azt, hogy el akartam mondani, és megnyugodni. Mert tudtam, hogy te meg tudsz nyugtatni. Ehelyett veszekedtél, és szakítottál, és így nem tudtam elmondani.
