Úgy érzem, hogy nem vagyok a saját életem főszereplője. Mindegy mi történik, mindegy mi változik, nem vagyok főszereplő, és nem is érzem azt, hogy lennék. Pusztán azért, mert nem én vagyok a lényeg. Nem azzal van a baj, hogy azt érzem, hogy csak történnek velem a dolgok, és nem én irányítok. Mert ez igaz. Ezt érzem, de emellett tudom, hogy sok pontja van az életemnek, amit igen is én irányítok, ami miattam történik, és ami nekem köszönhető. Ilyen az állandó küzdés, a folytonos újrakezdések, és a látszólag elérhetetlenül magas célok kitűzése. Mégis akkor, amikor én irányítok, akkor se gondolom azt, hogy én vagyok a főszereplő. Nem enyém a vezérfonál. Nem én vagyok Anakin, nem én vagyok Harry, vagy bárki más. Én a történetbe mellékszereplő vagyok. Annyi a különbség, hogy a saját történetemben vagyok mellékszereplő. Nem magam miatt csinálom a dolgokat, hanem más miatt. Nem tudok önző lenni, nem tudok nem mással törődni. Nem tudtam lelépni, és azt mondani, hogy elég, és nem tűröm, amit apám csinál. Mert nem én voltam a főszereplő. Hanem anyu, és Ati. A kapcsolatunkba se tudtam soha azt mondani, hogy legyen vége, hogy a cigivel tönkreteszed az egészségemet, vagy a hazudozásaid, és a viselkedésed miatt elválok. Igaz, azért se mert a házasság nekem nem erről szól. De azért nem foglalkoztam ezzel, mert nem ez volt a lényeg, hanem, hogy te boldog legyél. És jelenleg ha a betegségem tünetei felgyorsulnának, és eljutnék odáig, hogy tüdő transzplantáció, magam miatt nem tenném meg, mert ha azt érezném, hogy én vagyok a főszereplő, nem szeretnék többet küzdeni, és nem vállalnám be. De mivel mást érzek főszereplőnek, így azt is megtenném, bevállalnám. De ha vége lenne, és most kellene visszanéznem és azt mondanom, hogy megérte-e, nem tudnám azt mondani. Mert hiába minden kérés, és minden próbálkozás. Elhiszem, hogy más azt láthatja, hogy megérte küzdenem, mert már van sok minden, amire büszke lehetek. Én mégse érzem ezt. Mert a főszereplője az életemnek a családom. És a férjemet elvesztettem, gyerekeim meg már nem lesznek. Anyum és öcsém meg a családom, de az a családom, aki a kezdetektől meg van. Így a cél az lenne, hogy a saját családomat tudjam kialakítani, és biztos hátteret biztosítani nekik. Ezt eddig nem értem el így jelenleg, nem tudnám azt mondani, hogy megérte az életemet úgy végigküzdeni, ahogy tettem.
És elhiszem, hogy úgy tűnhet, hogy Valentin-nap miatt akadtam ki, és azért ilyen ’borús’ a véleményem, de ha 3 hét múlva, vagy annyival azelőtt kérdezitek ezt meg, akkor is ez lett volna a válaszom.
