Érdekes. Konkrét válaszokkal sosem szolgált, megoldást se talált a problémára, örömet se okozott, mégis „otthonná” vált. Most mégis úgy érzem mintha elárult volna, és mintha egyre távolabb lökne. Egyetlen egy dolgot nyújtott, és talán ez is a kulcs mindenhez. Megvédett.

Mikor kórházban voltam, nem láttam, nem bánthatott, nem okozhatott fájdalmat. Mikor volt már ez tudatos, és meddig nem? Fogalmam sincs. Emlékszem olyan időre, mikor éreztem, hogy nekem jobb bent, mégse akartam visszamenni. Kettős érzés volt ez, tudtam, hogy nem normális, vagy legalábbis azt, hogy nem veszélytelen ennyit ott lennem, mégis megvédett.

Most hogy kiderült, hogy ott romlott el minden, hogy az egésznek az állandó gyógyítás volt az alapja, és hogy most meg minden áron gyógyítani akarnak, mikor én nem látom a tüneteket, valahogy árulás. El akarok menni, és nem akarok itt lenni. Úgy érzem, hogy engem már csak bánt, és már nem véd meg. Megvédeni már nem tud, mert nincs kitől. A személy eltűnt, már csak az emlékek vannak, és a küzdelem, hogy egyszer túl legyek rajta. Egyetlen veszélyes alak maradt. És az én magam vagyok. Ami meg megvéd, többé már nem a kórház, hanem a szeretet, és az, akitől kapom.

Érdekes, hogy tárgyhoz, fogalomhoz, jelenséghez, vagy egy álomképhez ragaszkodtam-e. Egy szóval biztos nem tudnám meghatározni a dolgokat. Ott volt a fertőzés a Bőr o.-on, illetve a húsevő baktérium, ami szintén valószínű, hogy kórház okozta fertőzés. Ezektől valahogy mégis eltekintettem. Talán úgy gondoltam, mint ahogy minden embernek, és mindenkinek, akihez kötődhetek, megvannak a maga hibái, és rossz döntései, amit meghoz, valahogy így viszonyultam a kórházhoz is.

Szeptember-novemberben a legnagyobb segítséget nyújtotta. Bár ott már nem csak a kórház segített. De ott volt a vége. Ez már nem a régi. Ez már más. Itt már azt hiszik, hogy hazudok, nem mondják el a dolgokat, az eredmények se jók. Valahogy ellenem van a kórház. Elárult, bántott, és most még el is lök magától.

Elengedni nem hiszem, hogy tudom. Annál szorosabb bizalom alakult ki bennem felé. Hiszem, hogy vissza fogok térni, és újra az otthonom lehet, de már a másik oldalról. Mint beteg úgy érzem, hogy lakója már nem lehetek. Most már más fele kell fordulnom, bíznom másokban, és adni egy esélyt, hogy nem bántanak meg annyiszor, mint ahányszor tehetik.

Sokat gondolkodok azon, hogy mért vagyok itt, mi értelme van az egésznek. Persze, ezt majd csak később tudom meg. Még is, ami eddig nem zavart, egyre inkább. Nehezen hozok döntést. Változott volna a felelősség, vagy a körülmények? Esetleg nem olyan tiszták a határok? De igen. Egyetlen egy dolog változott. Nem vagyok biztos magamban. Nincs meg a biztos pont, ami védelmet nyújtana. Ez volt a kórház, amit ha már utáltam is, megoldást mindig kínált, és ott biztos voltam, hogy nem talál rám. A veszély elült, az aggodalom mégsem. Hülyeség, és értelmetlen, nekem még is szükségem van egy helyre, ami visszaadja a nyugalmat. Ahol nem talál meg. A lakás ezt nem tudja megadni. A kisház nincs kész. A kórház bezárta kapuit. Suliba nem járok. Hol találjak új otthonra? Kell egy hely, kell egy „kézzelfogható” hely.

Bízok magamban, és leginkább továbbra is a szeretet erejében. De bizonytalan vagyok a félelmek, és kételyek miatt. Mitől félek? Továbbra is ugyanattól, amitől mindig is. De mikor fog ez elmúlni? Mikor fogok megnyugodni? Vagy örökké bizonytalan leszek? Mit csináljak, hogy ez ne így legyen? Vagy a megoldás tényleg az otthonban lenne?

Azon gondolkodok, hogy merjek-e lépni. Ha maradok, nem biztos, hogy lesz elég hitem, és lehet, hogy mindent tönkreteszek azzal, hogy az ellenkező irányba indulok. Mindig a betegségtudat ellen, és a betegség felettem való irányítása ellen küzdöttem. Ha maradok még is ez veszi át felettem a hatalmat, és ugyanolyan leszek, mint a többi CF-s. Viszont ha megyek, lesz-e elég hitem tovább küzdeni? Kiapadt már a készlet, vagy még szinte csurig van? Ki tudja nekem megmondani, hogy melyik a valós válasz? Ki tud segíteni, hogy tudjam, lesz elég hitem? Ki tud segíteni, hogy merjek újra úgy dönteni, mint régen? Ki, vagy mi a megoldás?

Cascada : Could  it be you?
N-dubz : Strong Again

Grace klinika. „Heart in the box, the key is the heart in the box.”