Sok minden van, amit le kellene írnom, amit egyáltalán tisztázni kellene magamban. De nincs energiám. Nem akarok rosszul lenni, nem akarok kicsit is kevésbé boldog lenni. Szeretem az életemet. Szeretem, hogy sikerül, amit elérek, és nincs baj. Hogy nem aggódok, csak tudom, mit akarok, és ezért sikerül is.
Büszke vagyok magamra. Mindegy mennyire hangzik ez egósan. Sokat jelent, hogy kocsiban ülök, mégis el tudtam menni, bementem az állásinterjúra a többi 15tel együtt. Nem hívtak vissza, de nem is ez volt a cél. Egyszerűen meg tudtam csinálni, és végigcsináltam. Remegtem, és féltem. A többiektől, vagy úgy alapjában véve magamtól, hogy nem bírom, és feleslegesen akadok ki megint. Örülök, hogy ott voltál, hogy tudtam, hogyha baj van, lemehetek hozzád, és azonnal hazamegyünk. De ezt most nekem kellett megoldanom. És ment. Utána beszéltem a Timivel, aki továbbra is fenntartotta az állásajánlatát maga mellett, amit most úgy döntöttem, hogy el is fogadok.
És ma itthon tudtam tanulni is. Újra. Úgy, hogy nem hajszoltam túl magam, és úgy, hogy élveztem, amit csináltam. Tudok tanulni, tudok melózni, és mi a legjobb?
Hogy közben a lakás is rendben van, és még főzésre is van energiám. Egyszerűen, úgy ahogy van az egész szuper. Mindenre tudok figyelni, és nincs semmi baj.
Közben elkezdem az arabot, és közben én meg tudok tanítani is másokat.
Jah, és persze az esküvő. Haladunk, és egyre jobban érzem magam. Annak ellenére, hogy múlt héten volt egy kis balhé, jól vagyok. Nem tudom mennyire hat még rám, ő vagy a hülyeségei, de megpróbálom minél inkább kizárni. A gondolataimból, és az életemből.
