Megint kimaradt néhány nap. Esett az eső, vihar volt, élveztem. Viszont a pókomat elüldözte, ami rosszul esett, bár valószínűleg csak felfokozott érzelmi állapotomnak köszönhetően viselt meg, hogy egy 3 cm-s pók elhagyta az ablakkeretemet, és már lakóhely után nézett. Ő sem szeret, és ő is lelépett. Persze ez nem igaz, mert még senki nem lépett le. De bárki megteheti a műtét után. Amiért nem is fogok senkit hibáztatni. Szarul fog esni, ha igen, de majd túlteszem magam azon is. Csak valahogy akaratlanul is, ennek az előszeleként fogtam fel a távozását.
Hímzéssel jól haladok, meg elkezdtem Bence ballagási ajándékát is. Legalábbis nem árt ha időben elkezdem szervezni, sok kell hozzá, és annál több melóm lesz vele. Végeredmény fogalmam sincs milyen lesz, most jutott először eszembe ez az ötlet, szóval nem tudom. Remélem, hogy jól fog kinézni, de ha még sem, akkor távolról nézd, vagy csak félszemmel, vagy legrosszabb esetben este, semmi fénynél. Ideális körülmények között, biztos jól fog kinézni, csak meg kell találni azokat a tényezőket.
Közben már erőteljesen vizsgára kellene készülnöm, amit még nem igazán sikerült elkezdenem, pedig már nagyon közeledik, és nagyon nincs időm, de energiám, lelkierő meg még kevesebb, hogy újrajárjam ezt az évet is. Szóval vizsga, és tanulni kell. De minek, ha úgy érzem, hogy nem vagyok képes rá? Tudom, én általában ezt érzem, aztán valaki megnyugtat, én meg elkezdek tanulni, majd minden nehézség nélkül veszem az akadályt, és már a következő nekifutást végzem. Beszéltem is ma párommal erről, illetve próbálta elérni, hogy ne legyek hülye, és fogjam fel, hogy igen is menni fognak a vizsgáim, csak álljak neki, és tanuljak. Majd kiderül. Még nem győztem meg magam igazán. Majd eljön az is.
Végül. Költözés. Bármennyire is szeretnék minden elől elbújni, és csak a műtéttel, meg annak gondolatával, kórházzal, kórházi benntartózkodásom szabad perceinek eltöltésének mibenlétével szeretnék foglalkozni, nem tudom megtenni. Valami miatt újra és újra felmerül, vagy ha nem , akkor én hozom fel, csak hogy megnyugodjon a lelkem, hogy igen, továbbra is aktuális, továbbra is számít rá, aki a szememben fontos, hogy ne felkészületlenül érje, vagy hasonlók. Igazából nincs baj, azzal, hogy át kell gondolnom a dolgokat, tervezni kell, meg ilyenek. Csak az agyam most nem működik teljes fokozaton. Zárlatos lett szegény. Most nem igazán akar sok mindenre koncentrálni.
Félek tőle, hogy rosszul reagálok, vagy nem leszek képes egyedül feldolgozni azt ami történik. Nem leszek egyedül. Tudom. De mással se biztos. Félek, hogy pszichológushoz kellene majd fordulnom, azt meg az egóm, vagy önbecsülésem nem engedi meg magának. Én nem vagyok más, én nem vagyok gyenge, erős vagyok, több van bennem, mint bárki másban, én mindent kibírok. Nekem nem kell szakképzett segítség, csak szeretet, és támogatás. Hiszem, hogy ezzel mindent elérek. De attól még félek. És mivel ettől félek, ezért addig is inkább minden energiát arra spórolok meg. Hogy ha oda jutok, ne legyen kevés, és ne kelljen más segítsége, csak a szeretteimé.
Utolsó hírként. Már a műtétem óta újra és újra fáj a fogam. Evéskor, alváskor, reggel, este, bármikor, spontán mód, és egyre többször. Nem rég rájöttem a miértjére is. Bölcsességfog. Szeretjük, és nincs vele bajunk, elviseljük a fájdalmat, nem panaszkodunk, csak oldjam meg fogorvos nélkül. Mert tőlük félek. De mi az oka, hiszen annyi orvoshoz járok, hogy az ember azt hinné, kórházban már nem tud újat mutatni nekem, és olyat amitől félek.? Egyszerű. A fogorvos nem orvos. Benne van a nevében, de ez csak megtévesztés. Gondoljon bele bárki a fúrók, meg mindenféle fogorvosi műszerek hangjába. Ez nem orvosos dolog. Ez a hóhér dolga. A fogorvos a XXI. századi hóhér. Nekem mindenképpen. Szóval, bölcsesség fog zöld jelzés, fogorvos piros.
