Két dolog van ami úgy igazán kitölti az életemet. A betegségem, meg a kapcsolataim. Most egy jó ideje már van egy tartós, most meg már biztos alapokon nyugvó párkapcsolatom, ami sokat jelent, és sokban hozzájárul ahhoz, hogy jól legyek.
Itthon vagyok, nem igazán van mit csinálnom, böngészek, keresgélek a neten. Fórumok, blogok, emberek véleménye, és a lehetőség, hogy ezeket én is elolvassam. Mivel saját életemben is közel van a költözés, meg az esküvő, így ilyen témákban is szoktam olvasgatni. És ledöbbentem. Azon amit találtam, amilyen embereket találtam, ahogy ők gondolkodnak, élik minden napjaikat, „felnőttként” és közben nem is értem, mit, és miért csinálják. Mért van valaki egy kapcsolatban, ahol ő is pontosan látja, hogy ki kellene lépnie belőle? Hogy van az, hogy ép ésszel felfogja, hogy a kapcsolat csak rombolja, őt is meg a párját is, de mégse tesz semmit. Hogy van az, hogy egy nő, aki anyaságra készül, és küzd azért, hogy végre lehessen gyereke a férjével, közben úgy jár el bulizni mint egy tizenéves? Hogy engedheti meg magának valaki, hogy elköltözik a szülőktől, összeköltözik a párjával, és úszik a lakás, ő ezt látja, és ahelyett, hogy tenne valamit, leül a gép elé, és leírja egymást követő három nap is, hogy ő fáradt, és nem hajlandó takarítani. Ciki vagy sem. Mért vállalnak felelőséget az emberek, ha közben még nem képesek rá? Mért kötik össze az életüket valakivel, amikor még magukat se ismerik, és saját magukat is folyton becsapják?
Az ilyen „felfedezéseim” egyvalamire jók csak. Rávetítem azokat a helyzeteket, amiket abszurdnak, és tarthatatlannak tartok a saját életemre, saját tapasztalataimra. Lehet, hogy ez beteges. Lehet, hogy nem kellene, és felesleges „civakodások” alakulnak ki emiatt közöttünk a párommal, de nekem ezek fontosak. Nekem nagyon fontos volt mindig mindenben, hogy a maximumot nyújtsam, kapjam, birtokoljam. Ez nem arról szól, hogy nekünk nincsenek vitáink, nem volt hullámvölgy, vagy nem lesznek még nehézségek, és olyan pontok, ahol a házasságunk majd meginog. Csupán csak amit látunk , hogy más elkövet hibát, arra próbálunk figyelni. Mert nem csak én vagyok ezzel így, bár tudom neked néha soknak tűnik. Könnyen megijedsz, hogy ez már sok, ennyi mindenre nem tudsz figyelni te se. De megoldjuk. Valahogy mindig van még annyi erőnk. Pont azért, mert mindketten akarjuk. Nekem ez ad biztonságot. Annak örülök, hogy közös jövőt tervezünk, hogy komolyan gondoljuk, hogy megvédesz bárkitől és bármitől. De ezek önmagában nem lennének elegendőek ahhoz, hogy én biztonságban érezzem magam. A lényeg a szeretet, és a figyelem. Az őszinteség, és a bizalom. Ezért tudunk minden apró részletre figyelni, kezdve attól, hogy mennyire kipihent a másikunk, egészen odáig, hogy mennyire van rendben az önbecsülése. Örülök neki, hogy itt vagy. Nem veszem készpénznek, mert továbbra is úgy gondolom, hogy szükséged van rá, hogy érezd nap mint nap, hogy teszek értünk, hogy küzdök a kapcsolatunkért, hogy kompromisszumokat kötünk, és megbeszéljük dolgokat. Hiszen ha nem így lenne, mért lennék veled? Nem sokára költözünk, amit várok, de kicsit félek is tőle. Nem az összecsiszolódás az amitől parázok, csak nem tudom, mennyire engedjük el magunkat, és vajon utána mennyit fogunk tenni a másikért. Utána is lesz-e időnk egymásra, vagy a kezdeti lelkesedés után már csak az esték, és reggelek jutnak majd nekem. Oké, idáig nem két nap alatt jutnak el a párok, és ha odafigyel az ember ezeket a problémákat ki lehet küszöbölni. De pont ez a kérdés. Vajon fel fog tűnni, hogyha baj van, vagy csak akkor amikor már a megoldás is sokkal nehezebb? Távolról, visszagondolva, mindig könnyű megítélni mi lett volna az adott helyzetekben a megoldás. Kérdés csak az, hogy ez menni fog-e akkor, és ott, jókor a kellő pillanatban.
