Lehet nem most kellene írnom. Nem tudom  mennyire fog magával ragadni a mostani érzés, és mennyire lesz hamis végül az összkép. Teljesen más dologról akartam írni, de aztán mégis eltérített egy gondolat.

Utálok csaj lenni. Ezt mondtam néhány perce. Utána javítottam. Utálok én én lenni. Néha sok, és nehéz. Utálom magam, és amit csinálok.

A kifogyhatatlan szeretetem, amit továbbra is rosszul és rosszak fele használok, vagy inkább továbbra sem szűröm ki rendesen hogy ki „érdemli meg , és ki nem”, persze én úgy fogalmaznék, hogy ki él vissza vele, vagy ki nem. De ez például nem zavar. Kihasználnak, akkor ez van. Ezt előre úgysem tudom megállapítani. Adom magamat, ami sok, és lehet, hogy rögtön nem kellene. Mégis minél inkább próbálok távol maradni, és „antiszoc” lenni, annál inkább maradok továbbra is közvetlen mindenkivel.

Másik része, hogy nem tudok betelni a szeretettel. Szükségem van arra a néhány emberre, az ölelésekre, a bújásokra, a beszélgetésekre, a hallgatásokra. Szeretet. A nap 24 órájában, az egész héten, és hónapban, 12 hónapon keresztül. Mindig, és állandóan. Mellettem, és körülöttem. Csak szeressenek, érezhessem, és élvezhessem.

A maximalizmusom, nah az már jobban zavar. Persze tudom, hogy tehetnék ellene, de nincs értelme. Hosszútávon, ez jól jöhet, de attól még sokszor nem szeretem. 
Nem tudom, hogy ezzel mások hogy vannak. Van akit idegesít, mert látja, hogy gátol, és sokszor saját magamnak okoz problémát, mégse kapcsolom ki, és a végsőkig küzdök. Van aki szerint jó dolog, és csak így lehet elérni valamit az életben. Megint más szerint meg egyszerűen hozzám tartozik, és ez tesz azzá, aki vagyok.

Önfejűség, makacsság. Sokan mondják, hogy ilyen vagyok. És márpedig ez nem jó. Én sose gondoltam erre a tulajdonságomra úgy, mint rosszra. Én mindig úgy gondoltam, hogy határozott vagyok, és tudom mit akarok. Hogyha ez mások szemében makacsságnak számít, mert magamnak ártok vele, akkor se hiszem. Nekem is el kell követnem a saját hibáimat. És ha ezek abból adódnak, hogy határozott vagyok, akkor nem zavar.

Akarat, erő, küzdelem. Ezeket most így egy csokorba gyűjtöttem, mert kötődnek egymáshoz. Ez az , amiben mindenki egyetért, aki kicsit is ismer, hogy az akarat, és az erő sosem hiányzik belőlem, és sose fogom feladni a küzdelmet, mindegy mi történik. Persze ez az, amiben én megint nem vagyok biztos, és amihez egyetlen egy ember ért, hogy meggyőzzön, hogy így van. Utána persze mindig küzdök tovább. De néha én is elakadok. Hogy miből merítek erőt, amikor akikből megtehetném, mind szarul vannak körülöttem? Kapom a levegőből.. Nem tudom. Csak van. Bármikor, bármennyi kell, végül mindig akad.

A nagy, a nehéz megy, a kicsi, a könnyű nem. Ez egy vicces tulajdonságom. Dolgozatoknál. A nehéz, bonyolult feladat ment, a könnyű nem. A nehéz részét hamarabb elsajátítom, mint az alapot. (Bár ez inkább arról szól, h a alap száraz, a többi meg nem) Ha van egy nagy probléma, akkor nem biztos hogy kiakadok, ha valami kicsi történik, biztos. Valahogy ami lényeges, azon túlteszem magam, megoldom. Ami meg nem, ott fennakadok .

Mára ennyi. Ez pont elég volt belőlem, így is lesz aki beleköt majd.