Tudom, hogy kezelhetetlen vagyok, és hirtelen. Hogy mindent a szenvedély irányít, és nehéz nyugodt pillanatban találni. Tudom, hogy utasként néha, vagy sokszor is akár inkább leszállnál már a hullámvasútról, és eleged van a sok emelkedőből, és lejtőből. Hogy totál váratlanul vagyok kibukva, és vagyok iszonyatosan jól. Hogy amilyen őszintén írok, annyira élesen tudok fogalmazni szóban is, és amennyire aranyos, annyira bántó is tudok lenni. Tudom, hogy a végletek embere vagyok, miközben a probléma felhők folyton ott lebegnek a fejem felett. Hogy mindig van valami baj, és mindig ér valami. Hogy nehéz lehet velem lenni, máskor meg mi sem tűnik természetesebbnek. Ez a végletességem.
Szóval. Mást nem tudok írni, csak egy Meredith idézetet, amiből a másik nős részt ne vedd észre, meg ilyenek. De a lényeget úgyis megérted : “Okay, here it is, your choice... it's simple, her or me, and I'm sure she is really great. But Derek, I love you, in a really, really big 'pretend to like your taste in music, let you eat the last piece of cheesecake, hold a radio over my head outside your window', unfortunate way that makes me hate you, love you. So pick me, choose me, love me.”
