Igen, én az vagyok, aki képes megállni, és rácsodálkozni két kis levelibékára. Képes vagyok nézni őket, és aztán azon gondolkodni, hogy ahogy ott ültek, most mennyire jól érzik magukat, csak mert találtak egy kis árnyékos helyet, ahova el tudnak bújni. Persze az lehet nem esett jól nekik, hogy úgy megbámultuk őket. Szép kis zöld levelibékák.
Képes vagyok mindenféle hülyeséget összehordani, aztán ráfogni a fáradtságra, és tovább röhögni, és már annyit röhögni, hogy a hasam fáj, a tüdőm szúr, aztán meg majdnem megfulladok. :D De utána is csak a hülyeség jön, még a még idiótább ötletek, és fényképek az agyamban. Míg a végén teljes végelgyengülésben össze nem esek. Fárasztó a hülyeség. Meg a sok-sok nevetés. :D
Ma mikor megint csak hallgattam a zenét és feküdtem, rájöttem valamire. Sétálni akarok, és nasizni. Szóval, boltba kell menni, és utána sétálni. :) Fák között akarok lenni, és leülni, és hallgatni a madarakat, és élvezni, hogy zöldet látok magam körül. Valami egészségtelent enni, és feküdni a fűben. Egy kicsit megint valami nagy, és szép részeként akarom érezni magam. És észrevenni a kis/nagy állatokat. Vagy csak a felhőkben különböző alakokat találni. Nézni, ahogy lemegy a nap, vagy csillagokat keresgélni. Valami széppel akarok törődni. :) Ott olvasni, és más világba átkerülni. Elszakadni mindentől, csak lenni. Élvezni egy kicsit, hogy szabad vagyok, és hogy mennyire annak érzem magam. :)
