Megint összeakadtam egy sráccal, aki ha van, módja rá lóg a bkv-n, meg hamis diákot használ, meg tudom én még mit. Amire persze megint nem úgy reagáltam, mint ahogy szerette volna, mert ahelyett, hogy vele röhögtem volna, és közöltem volna, hogy jól teszi, és én is ezt teszem, a helyett annyit mondtam, hogy büszke lehet magára. Mire megkaptam, hogy ő nem büszke magára, de nem hiszi, h megérne a BKV annyit, mint amennyi a bérlet, és az elvei miatt se költ ennyit. Na, kérem szépen tessék. Egy újabb jómadár, aki miatt pont nekem kell többet fizetnem, mert én meg az elveim miatt továbbra is próbálok nem csalni, lopni és hazudni ebben a szerencsétlen városban. Hozzáteszem, már kezdem nagyon egyedül érezni magamat.
Nem értem, hogy mire jó ez. Megértem, hogy soknak tartja mindenki, vagy majdnem mindenki a BKV árait. Vagy bármi más szolgáltatást a városban / országban. Hogy mennyire gáz, hogy Pesten nem szerzel úgy jogsit, hogyha nem fizeted le a vizsgáztatódat. Hogy orvosi ellátást nem kapsz „emberhez méltót” ha nem csúsztatsz borítékot. Hogy olyan „kedvezményeket” amit kint alapból biztosítanak, itt meg kell vásárolni. Hogy amikor körülötted mindenki veszi a diplomamunkáit, te is inkább azt akarod, és inkább akarsz a nagy fejesekre hasonlítani, mint a XXI. Században szereplő szerencsétlenekhez. De könyörgöm.
Nem lehetne ahelyett, hogy minden miatt mindig csak kiakadunk, inkább a jóra koncentrálni? Tudom, hogy én vagyok a hülye, és hogy nem tudok mást hajtogatni. De mért kell azoknak a szintjére süllyedni, akik az országot irányítják? (Tisztelet s kivételnek.) Mért nem lehet igen is tisztelni azt, hogy igen, a BKV-s dolgozóknak is meg kell élnie valamiből? Az okmányirodában kifizeted a módosítás, vagy csere díját. Az ügyintézőnek máris van miből kifizetni az óradíját. (Elvileg.) A BKV- sok ezt mért nem érdemlik meg? Azért mert az ottani fejesek tökéletesen lényegtelennek tekintik, hogy mennyire terheli meg az embereket a bérletárak folytonos emelése? Arról nem a dolgozó tehet. Azzal, hogy nem veszel bérletet, nem azzal szúrsz ki, aki neked keresztbetett. Annak nem a te 10.000ed fog hiányozni. És nem utolsósorban, leépítésnél se őt fogják kirúgni.
Azt is megértem, hogy ha már nem igazán hiszünk abban, hogy amire mi pénzt költünk, az tényleg oda és annak megy, akinek a rendszer szerint tartozna. Hogy a pénz forgalma, és rendszere olyan bonyolulttá vált a hétköznapi ember számára, hogy álmodni lehet csak arról, hogy megértjük a rendszer működését. De akkor ne ezzel az oldalával foglalkozzunk.
Mondjuk, tegyünk félre mindent, csak mi maradunk. Vajon jó érzés reggelente úgy tükörbe nézni, hogy egymás után tudod sorolni mikor és hol csaltál, vertél át másokat, és sikerült egy-kétezreket, spórolnod? Hogy a moziba is sikerült hamis diákkal venned jegyet, vagy x ideig olyan telefonos díjcsomagod volt, ami nem is lehetett volna? Jó érzés ezekre gondolni? Nyílván nekem nem, de nem tudom, biztos van olyan, akinek igen. Vagy akinek tovább megyek, még tetszik és, és büszke is magára. Az ilyennek azt üzenném, hogy egyetlen egy dolgon fog múlni, hogy börtönbe kerül-e egyszer, vagy sem. A szerencsén. Mert ha te büszkeséget érzel, vagy csak tegyük fel, jó érzéssel tölt el az, hogy kijátszhattál valakit, akkor két eset lehetséges. Vagy kinövöd, vagy ilyen maradsz. És ha ilyen maradsz, újabb két ajtó nyílik előtted. Egyik, hogy ész is társul a roppant vonzó személyiségvonásod mellé, és akkor sokra viheted, csalhatsz, hazudhatsz, remélhetőleg nem kapnak el, de ha nem tudsz nemet mondani, akkor előbb utóbb lecsuknak. Mondjuk sikkasztás vádjával. Másik ajtó, ha ész kevés, vagy egyáltalán nem szegődik társadnak, akkor meg csak reménykedhetsz, hogy a nap melegebbik felére születtél, és nem kapnak el soha semmiért. Bár ha nem társul ész, akkor ez biztos, hogy nehézségekbe fog ütközni. Nem kevés alkalommal.
Mint ahogy írtam is az elején, két eset lehetséges. Vagy kinövi ezt az ember, vagy nem. Szóval. Remélhetőleg nem fog senki se kiakadni, és megsértődni ezen, magára venni, és elkönyvelni, hogy én már most egy bűnözőnek tartom. Egyetlen egy dolgot akartam leírni, és kihozni az egészből.
Sokszor az emberek úgy cselekszenek, hogy azt se tudják, mit csinálnak. Csak teszik, amit a többiek is, aztán egyik nap végre kinyitják a szemüket, és rájönnek, hogy már rég nem azt az életet élik, amilyet szerettek volna, és rég nem úgy viselkednek, mint ahogy tennék azt legszívesebben. Attól, hogy én igyekszem nem csalni, és kihasználni a már fent említett lehetőségeket, attól azt, aki nem így tesz, azt még nem fogom utálni. Nem értek egyet, de elfogadni el tudom. Mert mint ahogy nekem ez a véleményem, tudom, hogy másoknak meg egyszerűen annyi, hogyha mindenki más megteheti, akkor én mért ne. És nem vitatom, ebben is van logika is, ráció is, és lehet én is így tennék. Ha éppen ilyen lennék. De én nem vagyok ez a típus.
Egy dolog még. Pont ez mutatkozik meg abban is, hogy mért nem százalékoltatom le magamat. A csonkolások miatt, megtehetném. Leszázalékolnának, soha az életben nem kellene melóznom, mert kapnám a segélyt, és ennyi. De könyörgöm. Kinek jó az? Mármint nekem biztos nem. Nem vagyok képes így élni, és nem is leszek. Nekem ne adjanak segélyeket, és pénzt, csak mert van egy állapotom. Ami nekem kell, és amire szükségem van, arra majd előteremtem én a pénzecskémet. Ha meg nem jön össze, akkor arról, és annyi mindenről fogok lemondani, hogy arra jusson, ami leginkább lényeges. De még ha jogosult lennék, rá se tudok élni ezekkel a lehetőségekkel. Másokkal szemben érezném unfairnek. (Persze ehhez hozzátartozik, hogy maga az egész állapotomat se kezeltem sose, úgy ahogy kellett volna, mert annak ellenér, e hogy mindenki megérti, hogy halasztok, mert egészségügyi okok miatt kell, ezt én mindig kibúvónak éreztem, hiszen jól vagyok. Értem én, hogy ez az igazság, és megérdemlem, mert nem kiskapukat keresek, csak próbálok úgy suliba járni, hogy közben az álmaim is valóra váljanak. De akkor se érzem magamat jól emiatt.)
Ez van, ilyen vagyok. Így kell elfogadni. Megszoksz, vagy megszöksz. Választási lehetőség, mindig van. J
