Cukor nélkül a tea is keserű

Ült, és nézte az utcát. Várta, hogy feltűnik, hogy visszajön hozzá. Nem jött, és ő meg nem nyugodott. Tudta, hogy rossz ez így, és hogy nem teheti tönkre mások életét. Hogy azzal, hogy ő van, többet árt, mint segítene. Nincs mire büszkének lenni, nincs egy értelmes cselekedete. Neki volt igaza, hogy állandóan csak kihasználta. Lehet, hogy ő csak erre jó. Küzdeni, küzdeni és küzdeni. Addig, amíg van értelme. A kicsi póni még utoljára szabadon engedte  az érzéseit, hagyta, hogy úgy sírjon, mint még soha. Hogy kimerültségében végül már gondolkodni se tudjon, csak lenni. Ült, nézte az utcát, és várt. Mért nem elég hogy szeretik egymást? Mert közben tönkreteszik egymást. Szép, és erős szerelem, de rombol, és keveset hagy maga mögött. Amíg csak végigsüvített a prérin, addig nem volt baj. Nem volt az útjában semmi. Most lakott területeken tombol, és zúzza darabokra mások életét, álmait. Ha néha el is fogy az ereje, összegyűjti, és máshol, máskor újra lecsap. De most egy tornádó közelébe került. Menekülne, de az a másik örvény beszippantja. Egy lesz vele. Az meg mindenre lecsap, és lehet, hogy még többet elpusztít maga körül, mint amik még csak egy nagyobb szél volt. Vége lesz, és a lerombolt életek, meg majd újra felépítik az életüket. DE utána már nem kell újra- és újra. Nem lesz, aki folyton csalódást okoz.