Sokat gondolkodtam mostanában. Hozzáteszem sokat sírtam, lázasodtam, és aggódtam is. Számolgattam, hogy hogy jövünk ki a pénzünkből, és hogy jut mindenre. Utóbbi napokban aztán eljutottam odáig, hogy Grace klinikát néztem, jobban mondva Grey’s Anatomy, hiszen a 7. évad részeit néztem, nyílván angolul, így a magyar fordítást nem érzem helyén valónak. Szóval ezt néztem. Ebből van, aki pontosan meg tudja mondani, milyen állapotban voltam, van, aki csak tippel, más meg esetleg azt hiszi, hogy végre kikapcsoltam egy kicsit.
Minden rész egy adott dologra fókuszál, egy adott „bölcsességet” jár körül, mutatja be az életben előforduló változataiban, valóságos élethelyzetekben. Nyílván a valóságban általában több dolog is igaz lehetne mindenre, én mégis úgy gondolom, hogy hónapok óta tartott egy fejezet az életemben, ami úgy néz, ki lassan lezárul. Ennek a tanulságát osztanám meg most mindenkivel. Ez egyszerűen egyetlen egy dologról szól. A nagy számok törvényéről.
Ez minden helyzetben, és minden nézőpontból igaz. Pl.: olyan nincs, hogy mindig veszekedj a másikkal, és ha mindig mindent megbeszéltek, akkor se jussatok megoldásra. Egyszer, egy idő után, úgyis megtaláljátok. Olyan nincs, hogy minden lehetőség rossz, és semmi sem jön össze. Persze olyan sincs, hogy minden rendben lesz mindig, és nem sokkal be a szervezeted, ha állandó stresszhelyzetben van. De olyan sincs, hogy állandóan lázas vagyok, állandóan orvoshoz járunk, és sehol nem látszik baj. Ha 12x vagyok egymás után lázas, akkor 13. alkalommal már nem. De ha még akkor is, akkor 14. alkalommal már még kevesebb esély van rá. És mért van ez így? Mert egyensúly igen is létezik. Mindent tekintve, mindenki életében, és mindig. Vagy épp senki életében, és soha. De akkor is ott van. (Tudom, ennyire ne menjek bele.)
Ami a lényeg. Volt egy nehéz időszak, ami ha a blogomon nem is látszik, de elég jól átvészeltem. Úgy éreztem, hogy kész vagyok rá, és amikor az élet próbára tett, én talpon is maradtam. Lehet, hogy nem először, de biztos, hogy első olyan alkalommal, amire máskor is emlékezni fogok, büszke vagyok magamra. Aztán ez tűnhet bárkinek úgy, hogy beképzelt vagyok, vagy sajnáltatni akarom magamat, vagy, hogy mástól függök. Én tudok mindent, ami engem körbevesz, az érzéseimet, és a korlátaimat. Tudom, hogy kire hallgassak, és kinek a véleménye számít a legkevésbé. Nem érdekel, hogy ki mit gondol, ki milyennek tart, vagy ki szerint mit kellene máshogy csinálnom.
Jól érzem magam. Bár sokszor van kevés erőm ahhoz, hogy bármit is csináljak (kivigyek valamit a konyhába stb..), attól összességében jól vagyok. Sorra vettem a céljaimat, a vágyaimat, minden olyan dolgot, amit szeretnék megcsinálni, és elérni, és örömmel vettem, hogy ebben van segítségem, és hogy tudunk kompromisszumot kötni, és hogy nem kell lemondanom semmiről. Remélem, lassan megnyugszunk, és végre tudjuk csak kicsit élvezni az együttlétet, és nem csak a problémákat fogod meglátni. Szeretlek. J
