Mindenkinek van egy sorsa. Egy végzete, ami elől nem menekülhet. Illetve hogy pontosítsak. Elfutni előle éppen el tud, de elmenekülni nem. Mehet más úton, mint ami ki van kövezve, de ugyanoda jut. És nem csak a végcélre értve. Vannak bizonyos dolgok, amiken át kell esnünk, amiket meg kell tapasztalnunk, és amiből tanulnunk kell, hogy azzá váljunk, akik vagyunk, azt az életet éljük, amit kell, és hogy véghezvihessük azt, amiért itt vagyunk. A sok véletlen, a sok egybeesés, nem véletlen. Ha azt gondoljuk, hogy mi vonzzuk magunkhoz a dolgokat. Az is tökéletesen helyes. De nem mindegy mikor, és mit. Valami, ami irányít, ami legalább a támpontokat megadja, az valahol létezik rajtunk kívül.
Első eset – ő. Régóta van egy álma, egy vágya, és egy célja. Úgy néz ki, most eléri ezt a célt. De félek. Hülyén hangozhat. De mindig is úgy láttam/hittem, hogy az vesz körbe minket, amit szeretnénk, vagy legalábbis azt vesszük észre. Sok nehézség volt körülötted, és sokszor érezhetted úgy tudatosan, vagy tudat alatt, hogy szabadulni akarsz innen. Elvágyódtál, és ha tudtál mentél is. Most is mész. De túl messze, túl régi célt fogsz elérni. És nem tudom mi vár ott. Biztos, hogy változtat az életeden. Te ezt örömmel, és izgalommal várod. Ezért örülök neki. De önző vagyok. Félek, hogy elvesznek tőlem, és hogy neked ezt kell ott megtalálnod. Vagy ennek kell ott megtörténnie veled. Lehet, hogy hülyén hangzik. Lehet, hogy neked ez sok. De úgy érzem, hogy mindig is elvágyódtál innen, ez az út, meg mindig jelenthette a „végső táncot”, hogy az Elizabeth-hez hasonlítsam. Nem kérem, és nem szeretném, ha akár a hülyeségem, akár a valós félelmem miatt lemondanád. Úgy érzed, hogy el kell menned, menj el. Mint mondtam már, futni lehet, menekülni nem. Ha nekem meg az a sorsom, hogy hamar magamra maradjunk ilyen tekintetben, akkor meg azzal fogunk megbirkózni. Én csak félek, mert nem akarlak elveszteni.
Második eset – te. Szintén régi álomról van szó, pont ezért téged is csak bíztatlak. Hogyha épp aktuális agylövésed lenne, akkor is azt mondanám, hogy menj, mert a lényeg, hogy mindig tudj a szívedre hallgatni – szerintem- . Itt nem igazán félek. Ha mész is, számomra itt maradsz. Itt van a helyed a szívemben, ez nem fog megszűnni. Még akkor sem, ha esetleg később kint találod meg a párod, és ott telepszel le. Tudom. Erre még felesleges gondolni. De ismersz. Ezt szoktam. Mindent végigveszek, hogy mi lehet a vége. Legrosszabb esetben egy akkor közel 4 éves kapcsolatnak ott lesz vége, hogy elmész. De neked ezt kell tenned, menned kell, mert valami miatt neked kint kell lenned. Hogy ez munka, vagy párkapcsolat, életfelfogás, politika, vagy vallás témát fogja érinteni, vagy bármi mást, az úgyis kiderül. Bármi is történik, veled kapcsolatban esélyesnek érzem, hogy ha egy más világba kell belátnod, ha a tapasztalás a cél, akkor esélyesnek érzem, hogy neked a politikában kell majd kint találnod valamit, amit utána itthon „honosíthatsz”. Másba nem mennék bele, majd kiderül úgyis minden, de mint a másik esetben, itt is biztos vagyok benne, hogy menned kell, és meg kell találnod a miérteket.
Harmadik eset – mi. Itt az álom, az inkább bennünk élt. Sose fogalmaztuk meg igazán, csak éreztük, hogy szükségünk van a biztos háttér megteremtésére, amint erre képesek vagyunk. Összefogtunk, és elkezdtünk egy életet. Közösen. Amiből mi tudjuk, hogy nincs visszalépés. Amiből tudjuk, hogy többet árt, ha kiszakadunk belőle, vagy ha hagyjuk kárba veszni, mintha inkább mindent megtennénk, hogy újra és újra működésre bírjuk, ha esetleg majd eljutunk odáig, hogy nem forog magától tovább. Szükségünk van a másikra, mert valami összeköt. Mert valami erős lánc egymáshoz fűz, valami dolgunk van együtt. Csak remélni tudjuk, hogy sok időt tudunk együtt tölteni, hogy a végzet is így akarja, vagy legalább elnézi, hogyha mi ezt választjuk. J Szeretlek, és kíváncsian várom a fejleményeket. Szívesen fogok bele ebbe, és várom, hogy mit hoz nekünk az élet. A közös élet.
