Szeretek. Szeretek élni, és létezni. Ma és leginkább ma, csak ezt érzem. Most érte el csúcspontját a nap, a jó hangulat, és az érzés, minden szép és jó, de ha nem, én akkor is jól vagyok most.
Eltöltöttem egy nagyon jó délelőttöt a párommal, amit nagyon élveztem, és ami megalapozta a jókedvemet. Megint olyan csak mi vagyunk, és senki más érzésem volt. Mérhetetlenül megnyugodtam, és minden a helyére került érzésem volt a végén.
Ezek után jött egy alvás, egy pihentető, egy olyan igazi végre aludtam érzéssel ébredő alvás. Álom nélkül, vagy legalábbis nem emlékszem rá.
Egy barát, aki ott volt, aki a közelben volt, és ha baj lett volna, segített volna. Ami az alap jó hangulatomat még tovább fokozta, és még többet adott, mint normális esetben.
Aztán jött egy sms, és egy újabb beszélgetés. Az sms nem olyan tipikus érzéseket tartalmazó sms volt, de a végén figyelő szeretlek, hiányzol szavak még is hatottak, jobban, mint gondoltam volna. Beszéltünk, hallottam a hangját, és megnyugodtam (mert, hogy előtte felidegesítettek és volt miét lenyugtatni.) – már megint. Elmentél aludni, és örültem neki, hogy végre lefekszel, és pihensz, én meg boldog voltam. Hogy miért ? Nem tudom. Úgy érzem visszakaptalak, és ez abban a percben nagyon ott lebegett bennem, és nagyon is éreztem azt, milyen is, amikor igazán együtt vagyunk, és amikor figyelsz.
Aztán két kisebb, rövidebb beszélgetés, aminek igazán jelentősége se volt, csak ott volt. Olyan általános, olyan megszokott volt, egy-egy biztos pont, ami mindig ott van. Köszönöm.
Egy ígéret, és egy 4 órás időtartam, amikor megint ott lesz A barát, a személy, akinek ma nem sok értelmeset tudtam mondani, mert hiányzik. Szombaton többet fogok mondani, ennyi biztos. Hogy szavakkal, vagy anélkül, és csak érzéseket kapsz, nem tudom, de szükségem van rá, hogy te is ott legyél a közelben.
Egy rég nem látott barátnő, egy olyan valaki, aki jobban ismer, mint hinné, és aki régen sokkal többet kapott belőlem, mint bárki. Egy beszélgetés vele, és iszonyatosan sok röhögés megint. Jó volt hallani a hangját, és remélem, hogy tényleg hamarosan tudtunk találkozni.
Ezen kívül? Msnes beszélgetés veled, és még két barát/ismerős :P –ös beszélgetés, és zene minden mennyiségben, megspékelve egy kis széllel, és kinti hideg levegővel.
Egyszerűen minden jó, és minden szép, csak élvezem, hogy vagyok, és hogy vagytok körülöttem.