Mérges vagyok. Ideges, és nem kicsit. Elegem van, és nem tudok mit tenni. Nem tehetek ellene semmit, legalább is azt nem, amit szívem szerint megtennék. Nem küldhetem el a ... , mert azzal egy barátságot kockáztatok. Hiszen akkor, hogyha nem is akartam, hogy ez legyen, és ha eredetileg ő sem úgy állt hozzám, hogy befeketetítsen, végül mégis csak azt fogja a 3. fél hallgatni, hogy bármikor szóba kerül a másik, öljük egymást. Annak meg nincs értelme.
Ideges vagyok, mert egyesek hülyék. Szeretném szebben kifejezni magamat, de egyszerűen nem megy. Hülyeség magas fokát súrolja, amikor olyan dolgokról kérdez, amihez egy, semmi köze, másrészt totál hülyének néz, pedig nem is az ő dolga ezekre a dolgokra figyelni, hanem az enyém. És lévén, hogy ismer, kinézhetne belőlem annyit, hogy legalább a legalapvetőbb dolgokat már elintéztem.
......
Megírtam még egy bejegyzést, de lévén ideges voltam, és úgy akartam megírni, hiszen akkor jön át ténylegesen, hogy mit érzek, vagy 6000x mellé nyúltam, végül az egészet törtöltem valahogy olyan szinten, hogy visszahozni nem tudtam. Ez volt a mélypont, és bőgtem. Ennek volt ott a néhány pötty. Persze ezzel egy időben le is nyugodtam, vagy ha azt nem is, leszállt 10 %ra az energiaszintem, ami azt eredményezte, hogy most képes vagyok értelmes gyorsasággal gépelni, de nem annyira, hogy közben mindent tönkre is tegyek magam körül.
Hogy mitől vagyok még ideges?
Attól, hogy nem tudok tanulni. Nem tudok lenyugodni, és élvezni azt, hogy tanulhatok. Pörög az agyam, és próbál kitalálni valamit, de nem tud. Baj van, nem kicsi, még is úgy teszünk, mintha nem lenne baj, legjobb esetben is, csak nem foglalkozunk a problémával. Persze ebből holnap megint vita lesz, mint mindenből, hiszen jót úgyse mondok mostanában senkinek. Mindenki csak kiakad, vagy megszólal, hogy ne idegesítsem már. Nah igen.
Mostanában ez megy. Mindenki figyel magára, és arra neki mi kell, rám meg alig. Egy ember van, aki sokkal jobban figyel, mint gondolná bárki, egy, aki próbálkozik, de sok más van, ami idegesíti, ezt meg is értem. Egy, akinél nem érdekel, mennyit akar velem lenni, mennyit nem, annyit legyen, amennyi nekem kell, eddig úgyse nagyon figyelt rám a barátságunkban. Egy, aki fáradt, fáradt, fáradt, de ha épp kipihent, rájön, h ott vagyok, és jólesne egy biztató kéz. Egy, aki tojt a fejemre, de ő is megmagyarázta mért, amit el is hiszünk, mért ne hinnénk. Egy, aki nem, csak aki egyre fáradtabb, de akinek a figyelmére annyira nem is szomjazom, majd hétvégén, ha hazamegyek. Egy, akit semmi nem érdekel, akkor, se ha hazamegyek. Egy, aki engem nem érdekel.
Amúgy is elegem van, és alig egy héten belül Grace klinikában fogok megint elsüllyedni mélyre, mélyebbre és még mélyebbre, lehetőleg annyira, h ne lássanak, és ha eddig nem akartak, most már ne is akarjanak ott lenni, és figyelmet, szeretetet adni.
