Ahogy kanalaztam a joghurtot, azt néztem, hogy milyen hamar bemocskolja a tiszta fehér joghurtot, a sötét vörös meggyes öntet. A szép, hófehér látvány átalakult egy zavaros, vöröses-rózsaszínes kavalkáddá, ami persze egyeseknek ugyanolyan szép, és tökéletes lehet, de nem annak, aki a tiszta fehérért volt oda.
Olyan vagyok, mint egy kórház. Egy rosszul megtervezett, és kivitelezett épülettel. Sok helyen van vegyítve a régi, az új kor technikájával, ami végül is egy jó összképet eredményez, még is az avatott szem, észre veszi a hibákat, és a változtatásokat, amit már rég eszközölnie kellett volna a vezetőségnek. Belülről még a külsejéhez képest is kuszább, tele festményekkel, és különböző dísztárgyakkal, mind egy-egy emléket, egy-egy gondolatot jelképeznek. Mindennek meg van a helye, szép, és rendezett, egészen addig a pontig,míg valaki be nem száll a liftbe, és egyre fentebb nem ér.
Legfelül már nincsenek szobák se. Levéltár szerű hely, olyan adminisztratív dolgokat ellátó személyek munkahelye volt ez. Azóta persze lentebb költöztek, és a mindennapi papírmunkát, máshol végzik. Ide más került. Van egy nagy tér, oszlopokkal, dobozokkal, lim-lomokkal, és félig törött dolgokkal. Ott vannak a kóbor érzések, a legmélyebb érzelmek, a maradványai a régi szerelemnek, a szép emlékei egy barátságnak. Egy helyen ott van minden, adott a nagy tér is, még sincs senki, aki rendet tenne. Kevés ember jut fel a legfelső szintre. Mérhetetlen türelemre van szükség, vagy nagy szerencsére, egy kóbor járatra, ami rögtön oda viszi fel. De ha fel is jut valaki. Nem biztos, hogy sokra jut vele. Sokan inkább visszafordulnak, és az első felfordított doboz tartalmát látván, inkább elmenekülnek. Megijednek egy csótánytól, vagy egy kóbor fehér egértől. Ki tudja. Az biztos, hogy sok olyat rejt a felső szint, amit nem akar mindenkinek megmutatni a vezetőség. Hiszen ki akarna egy kacatokkal teli szobát mutogatni, aminél, amit eddig elértek, az az, hogy most már megközelíthető, és lámpa gyújtható belül.
Vannak, akik vissza-visszajárnak, és próbálnak rendet tenni. Afféle takarítóbrigád. Szedik össze a koszt, és takarítanak. Rendszereznek, vagy éppen selejteznek. A vezetőség vezetésével döntéseket hoznak, és mindent átrendeznek, ha épp úgy tartja kedvük. Hiszen a vezetőség hagyja. A vezetőséget befolyásolható. Nehezen mond nemet, és van, akiknek egyáltalán nem tud, mindegy mennyi kárt okoznak a változtatásokkal. De nekik hálásak vagyunk. A takarítóbrigádnak van 3 embere, akik folyton jönnek. Van 2 betanuló inas is, és még néhányan, akik még nem jártak sokszor fent, de akár egyszer bekerülhetnek a személyzet azon tagjai közé. A takarítóbrigád tagjai sokszor jönnek. Mindannyian fontos résztvevői a gépezetnek, nélkülük sokkal nagyobb lenne a káosz, és a felfordulás. De jönnek, és teszik a dolgukat. Persze a vezetőség kárpótolja őket, fűtéssel, étellel, szórakozási lehetőségekkel, és bármi egyébbel, amit kitalálnak. A vezetőség mindent megtesz nekik, hogy megköszönje, hiszen a takarítóbrigád nem kap fizetést, még is ott van mindig. Jönnek, és takarítanak.
Legalsó szint. Mit vár egy ember egy kórháztól? Hát hogy legyen normálisan működő betegellátás, mentőbeálló, akár még helikopter-leszálló, tisztaság legyen, és megnyerő legyen. Egy olyan helyen senki sem gyógyul szívesen, amitől rosszul lesz. Ez ilyen szempontból nagyon modern, felszerelt kórház. A kórház tetején helikopter-leszálló pálya is van, ahova a súlyos sérülteket hozzák, és akiket utána rögtön viszek az ultrahangba, vagy röntgenbe, akár a műtőbe, attól függ, mennyire súlyos a probléma, mennyire lehetett ezt előre megmondani, és diagnosztizálni. Mentővel is sorra érkeznek balesetesek, akiknél viszont változó, hogy kisebb-nagyobb, hamar, vagy sokáig húzódó sebeik keletkeztek. Mindenkit elszállítanak a neki szükséges osztályra, oda ahol a lehető legképzettebb orvosok várják őket, hogy meggyógyulhassanak.
Sok orvos van, sok problémára, de sokszor túlhajszoltak, és nincsenek eléggé megfizetve. Így megesik, hogy elküldik a betegeket. Hiszen mindenkire nem juthat idő, sajnos van, aki kiesik a körből, akinek más kórházat kell keresnie. Van, akit újra és újra kidobnak, mégis visszajön, mert ő itt akar gyógyulni, ő itt látja a lehetőségeket. Velük nem tudnak mit kezdeni az orvosok. Elküldhetnék őket, de nem teszik. Nem farkasok között nevelkedtek, megtanultak bánni az emberekkel, és kulturáltan elmondani nekik a mondanivalójukat. Hogy ezt egyesek nem fogják fel, és újra és újra visszajönnek, az már hagy ne legyen az orvosok problémája. Azzal törődjön a beteg, hogy neki milyen érzés, hogy ráerőlteti magát azokra az emberekre, akik megkérték, keressen másik kórházat. A legviccesebb, hogy az orvosok nem véletlenül kérnek meg valakit, hogy menjen máshova. Annak oka van, és legtöbbször jobb ellátást is kap máshol.
A második emeleten vannak a szolgáltatások, olyanok is, amiket nem feltétlenül várna el az ember, egy kórháztól. Ilyen például a nyelvtanítás, azoknak, akik több ideig maradnak, vagy akik nem találtak eddig megfelelő tanárt. Fordítás, tolmácsolás, épp amire szüksége van az embernek.
Emellett van az étkezde, ahol jobbnál jobb ételeket készítenek minden nap. Nagyon jó szakácsok járnak tanítani a kis kuktákat, és az ember azt hinné, hogy a kezdők, annyira jókat nem tudnak készíteni, még is meglepő, hogy néha mennyire jól teljesítenek. Mint sok minden másban a kórház emberei, itt is fogékonyak az újra, de csak a saját elképzeléseik alapján, akaratosak, és sikerre viszik az elképzeléseiket. Érdemes megkóstolni egy-egy főztjüket, ha arra jár az ember.
A felsőbb szinteken van a betegellátás, a szobák, a laboros, és egyéb vizsgálati helyek, a röntgen, az ultrahang, az MRI. Sok a beteg, de szerencsére kevés a bent fekvő. Sajnos rendesen meg kell gondolni, hogy kit vesznek fel, és kit nem, mert kevés pénze van a kórháznak. Persze melyiknek nem. De itt nagyobb a probléma.
Egy-két szárnyat lebontottak mostanában, és egy-két berendezés súlyosan meghibásodott. Van olyan osztály, amit nem lehet használni, van olyan hely, ahova csak a takarítóbrigád teheti be a lábát, mert amúgy veszélyes, és bármikor az emberre dőlhet egyik-másik fal. Persze ezeket a részeket az átlagember szeme elől elrejtették, plusz falakat húztak fel, képeket tettek ki egy-egy nagyobb lyuk eltakarása céljából, és bármi hasonló ötletet igyekeztek megvalósítani, hogy egy rendbe szedett kórház képét lássák az emberek. Azt hiszik nincs baj, és minden szép és jó. Közben mégse működik sok minden, és míg a vezetőség ezt nem akarja el ismerni, lassan kénytelenek belátni, a takarítóbrigádnak igaza van, és sürgősen tenni kell valamit a károk eltűntetése, és az eredeti állapot helyreállítása érdekében.
Ebben a kórházban megforduló betegek se segítenek. Senki sem figyel a környezetre, szemetel, piszkol, graffitiznak az oldalára, nyitva hagyják az ajtókat, és feleslegesen megy a fűtés az egész épületben. Ne figyelnek, és mindegy is, ha rájuk szólnak, vagy táblákkal van teleragasztva a fal, vagy minden egyes ajtó. Senki sem figyel, mert nem az ő dolga rendben tartani ezt a helyet. Ő megfordul itt, elmondja, mi baja van, meghallgatják, megvizsgálják, majd egy-két javaslattal útjára engedik. Neki aztán teljesen mindegy, hogy amit ő szemetet eldob, vajon ki fogja összeszedni. Neki mindegy, ő úgyse fogja látni, neki nem szúrja a szemét, a többi meg nem érdekes. Hát persze. Mért is lenne az. Hiszen teljesen normális, hogy nem figyelünk, csak gázolunk át mindenkin. Nem is értem, én mért nem teszem ezt.
A takarítóbrigád extra szolgáltatása. Annak ellenére, hogy általában csak takarítanak, és rendezgetnek, van, amikor sürgős szükség van rájuk, és amikor fontos, hogy időben odaérjenek, és elérhetőek legyenek. Ilyen az, amikor pl. zárlatos lesz valami, vagy amikor túlmelegszik az egyik tartály, vagy épp csak eltörik egy vízvezeték, és ömlik a víz. Ezek fontos dolgok, amire mg kellene, hogy legyenek a külön emberek. De a vezetőség, persze ebben sem látja a rációt, minek fizetni, ha a takarítóbrigád megóvja. Ha épp nem tudnak jönni, akkor áll néhány napig a vízben, és reméli, hogy egy kóboráram nem fog megrázni mindenkit, aki a vízben áll, de nem hív szakembereket. Neki az is jó, hogyha nem jön senki, és egyedül kell elintéznie. A falak egyszer csak felszívják a vizet (ilyen anyagból készültek), rendbe hozzák az áram eljutását A-ból B-be, vagy csak épp bezár egy napra a vezetőség, és ő maga áll neki a helyreállításnak. Nem büdös nekik a munka, csak éppen sokkal több, mint amennyit ők elbírnak. Dolgoznak ők, csak nehezen megy a helyreállítása a helynek. Hogy egyszer, újra olyan legyen, mint régen. A régi fényében tündöklő kórház, ahova sokan bejártak, és gyógyulva tovább álltak.
Hiszen, mindegy mennyi baj van a kórházban, mennyi újabbnál újabb szolgáltatást eszközöl ki a vezetőség. A lényeg mindig ugyanaz marad. Jönnek, és mennek a betegek. Ki kisebb, ki nagyobb bajjal, de ők azért jönnek, hogy meggyógyuljanak, majd továbbálljanak. A takarítóbrigád nem átlagos, és nem jön minden nap önkéntes, segíteni, helyreállítani a régi rendet.
