Szeretett volna lubickolni. Szeretett egyedül lenni, és nem szerette, ha megzavarták. És a patás egy ideje nem tudott egyedül lenni. Gondolatai egy részét ő irányította. Ezt nagyon nem szerette irányító lévén. Mi jogon üti bele az orrát, ő, és irányít ő.
Persze az igazat megvallva, nem is igazán tiltakozott azok ellen a gondolatok ellen. Szerelem. És egy társ, aki velünk van, segítség, és társaság. Legalább nem kell majd egyedül úszkálnia, és megoldásokat gyártania. Csak van valaki a másik oldalról, aki majd úszik vele. Siklik a vízen, és fel-felbukkan egy-egy hullám kedvéért. Aki majd játszik vele, ha épp nincs mit tenni, és aki élvezi vele együtt a háborgó vizet, amikor a patás felkavarja.
De most nem volt egyedül. Meglátta az ollóst. A közös hármas így nevezte a háta mögött. Ott ült a ladik szélén, és onnan figyelt. Sok gondja van, látszik rajta. De akkor is, el kell mondania neki. Már csak néhány perc, és odaér hozzá. Néhány méter, és még néhány gondolat. „Zaklassam ilyenekkel? Hiszen van neki elég baja, nem oldhatnám meg egyedül?” De végül is nem az ő területe volt, hogy figyeljen mások érzéseire. Ő csak teszi a dolgát. Irányítana, de lassan nincs mit, és kit, mert mindenki máshol jár. Négy méter, és célt ér. Három, és már ott is van. Gyorsítson, vagy lassítson? Húzza az időt? De már nincs mit.
-Megint mi a probléma?- kérdezte kissé ingerülten a Skorpió.
Kerülgethette volna a témát, vagy visszafordulhatott volna, és egyedül elintézhette volna a baját. Egyedül,Tisztán, érzelemmentesen. Mert ha a többieket is beleveszi, még a végén bajt hoznak a fejére. De nem tette. Hogy miért nem? Talán már neki is sok volt. Egyedül nem bírta.
-Nem teszel büszkévé. Mikor sok évvel ezelőtt elkezdtük, még teljesen más volt minden. Tény, volt, amikor nem igazán szerettelek, és reméltem, hogy valahonnan máshonnan kergettek ide, de majd értünk jönnek. Volt, amikor nem tudtam, mit miért csináltok. Ember, hallgass már rám, mégis csak én vagyok az irányító. Sok hülyeséget csináltál, de mindig mindent elnéztem neked, hiszen nem is tudtam mást tenni. – kezdett bele még nyugodtan mondandójába - Rám mindig tekintettel voltál. Mindig adtál valami újat, amivel fejleszthettem, amivel elértem, hogy újabb és újabb sejtek kelljenek életre, és csinálják, amit mondok. Igazából így visszagondolva sokszor voltam hálás. Velem mindig kedves voltál, mindig tanultál, célokat tűztél ki, rendesen megdolgoztattál, hogy elérjük a dolgokat. De sikerült, mert együtt akartuk. – kicsit elhallgatott, mert előtörtek az emlékek, amit ugyan ő feleslegesnek tartott, de nem tudta irányítani őket. De amint tudta, folytatta, egyre ingerültebben:
Aztán jöttek a magánakcióitok, meg a hülyeség is vele. Az a patás. Mert neki mindig akcióznia kell. (Mint amikor a lökött szerelmes leveleket írattatta, mert, hogy a szárnyas is ezt akarta. )Te meg nekik hittél, hogy az a jó döntés. Elhiszem, hogy neked mindig döntened kell, és ez is nehéz, de nem értem mi bajod. Mindig is erről szólt. Tiéd az erő, tiéd a hatalom, de akkor rajtad a felelősség. Én mondtam, hogy lépjünk le, hogy szóljunk, és csináljunk valamit. Az, hogy a repdeső nem volt hajlandó belemenni, mert félt a következményektől, az az ő dolga. Neked hallgatnod kellett volna rám. Most itt állunk, Nem hajlandóak velem dolgozni, és nem látják be, hogy együtt kellene lennünk. Mindent a maga idejében kezelni. Az egyik vágtat valaki mással együtt, és álomvilágban él, pedig még vissza kellene fognia magát, mert így megint csak ő fog összetörni. Mert ő meg ilyen törékenyfajta. Hogy ennek is mi értelme van. Persze ő száguldozik, ő szabad, övé az érzelmek, és a szerelem. Övé a legnagyobb erő, közben meg mégis szánalmasan a leggyengébb, és legtörékenyebb. És persze majdnem mindig egyetért a másikkal, aki meg felette szál mindig. Oké, őt sokszor még én is megértem. De téged akkor sem. Tudhattad volna, hogy megsebzel mindannyiunkat, ha rosszul döntesz. Ha nem szedsz össze időben mindenkit, akkor a legújabb döntésedet se tudjuk a javunkra fordítani. Értem én, hogy enyémek a szavak, meg minden. De rám már senki nem hallgat. Pedig most nekem kellene a segítségük. Szólj rájuk. Mielőtt még tényleg késő. – ezzel elhallgatott, és visszazárta a gondolatokat magába.
Elmenni nem tudott. Ő nem tudott máshova menni, ő nem tudott utazni. Ő úszni tudott. De azt meg most nem akart. Nem volt kedve. A gondolatai. Azok szálldostak. Abból sokan most sem voltak otthon. Ez volt a második dolog, ami feltűnt neki. Agy lévén, ő volt az irányító. Itt futott össze minden. Látott mindent, és megtett mindent, amit kellett. Így már tudta, hogy baj van. De azt, hogy mekkora a baj, csak akkor vette észre, mikor számba vette, mennyien nincsenek a helyükön. Ezért döntött, hogy lépnie kell. Hogy valamit tennie kell. Ez így nem mehet tovább.
Persze sokszor ő se volt képes mit tenni. Volt fölötte álló hatalom. Ő. Az Ő. A mindenség, a hatalom, a döntéshozó. A Skorpió. Olyan is volt. Erős, és kegyetlenül sebző, mérgező, ha szembekerült veled. Volt, hogy a többieket is bántotta. De ő ilyen volt. Nem várhatsz mást egy skorpiótól.
„Ha azt mondja, baj van, és segítség kell neki, nem dönthetek máshogy...” gondolkodott magában, és már fogalmazta is a levelet, amit szétküldött a többieknek.
Megkérünk mindenkit, hogy hagyjon fel épp aktuális tevékenykedésével, és hagyja el tartózkodási helyét is. Szükségünk van mindenkire, és a gyors válaszra. Idő, energia, lehetőség nincs a távolmaradásra. Megértjük, hogy vannak épp aktuális gondjai, feladatai mindenkinek, de kérünk mindenkit, haladéktalanul jelenjen meg eligazításon!
A döntéshozó”
Miközben vártam, hogy a maradék is megérkezzen, le-feljárkáltam, és néztem a fa erezetét magam előtt. Egyenes, szabályos, hibátlan. Egyetlen része a ladiknak, ami ennyire tökéletes maradt. Mint ahogy azt nem kímélték a tengeren tomboló viharok, minket se a bennünk tomboló viharok. Vagy az egymást között? Ki tudja ezt...
Persze őt is láttam. Ott úszkált mellettem, bár látszott, hogy nincsenek vele a gondolatai. Amúgy játszott, le se lehetett állítani, locspocsolt, élvezett mindent maga körül. És ki hibáztatta, ha egész nap a tengerben múlatta az időt. Nem volt messze a part, akár meglepő is lehetett volna, hogy ott jártszik egy delfin. De nem tűnt fel. Csak úszkált. Játszani nem tudott. És talán ez volt az, ami leginkább meggyőzött, jól döntöttem. Igaza van, és nem mehet tovább. Együttműködés, és tervezettség. Egy időben, egy helyen, és koncentrálva. Csak így lehet továbbjutni. A következő feladat ennél sokkal nehezebb. És ha ezen nem jutunk túl, akkor elbukunk. Azt meg én nem engedem meg.
-Gyorsan csináljuk, mert dolgom van. Ne haragudjatok, bírlak titeket meg minden, de tényleg mennem kellene vissza, ahogy tudok. Tudjátok, amit muszáj azt muszáj. Fel akarok készülni, és a legjobban megcsinálni. Szóval. Mért vagyunk itt? – hadarta el belépőjét a sirály, és leszállt a skorpió mellé a fatákolmányra.
-Ne siess annyira. Még várjuk a patást. – válaszolta az időközben gondolatai egy részét visszakapó, és így újra társaságinak mondható delfin.
-Na, idefigyelj. Ha még egyszer patásnak hívod, én tényleg nem tudom, mit csinálok...
-Semmit. Lévén egymás nélkül nem tudunk létezni, elég vicces lenne, ha bármit kezdenél velem, vagy legalább megpróbálnál..
-Állj le ezzel a fellengzős „én-mindent-jobban-tudok” dumával. Csak azért mert téged neveznek az agynak, attól még nem te vagy az isten. Olyan egy olyan vagy..
-Tanuld meg kifejezni magad érthetően, és akkor beszélhetünk..
-Befejezhetnénk ezt az értelmetlen szópárbajt, és megkérhetnélek titeket, hogy hagyjátok ezt abba? Ott látom az említettet is érkezni, és megköszönném, ha újabb veszekedés nélkül megbeszélhetnénk ittlétünk okát. – vetett véget a vitának a döntéshozó.
Megérkezett a vadló is, így a part közelében úszó ladikon megfigyelhető skorpió, és sirály , illetve a mellettük úszó delfin mellett, a hozzájuk úszó negyedik alakként elég érdekes négyest alkottak. Nem egy megszokott látvány. De hát, ők sem voltak azok.
Nem értette miért hívták őket össze. Ő egy szép helyen volt, együtt vágtázott, élvezte a szelet, és a zöld fűben száguldást, a szabadságot, a szerelmet, az érzelmeket, amit kiváltott benne. Izgatott volt, hogy mért kellett idejönnie, és kicsit félt is, hogy ki akarják szakítani a környezetéből. Tudta, hogy csak neki vannak érzései, a többieknek hiába magyarázza. Persze mindenki érzi, hogy jó hatással van rájuk is a szerelem, de valahogy mégis minden más miatt is el akarták szakítani a vágtázástól, és a kicsattanó érzéseitől..
-Megkérhetnénk a hölgyet, hogy figyeljen ránk, és jöjjön vissza az álmodozásiból? – szakított félbe őt a skorpió érdes hangja.
Erre már felkapta a fejét. Ő ismerte, amikor ilyen volt. Baj van. Most már ő is érezte. De még mindig nem értette. Bár az nem is az ő dolga.
Csendben hallgatták, míg újra belekezdett, és elmondta, amit szeretett volna a skorpió.
-Nem szoktam ilyet tenni. Nem gondolok vissza semmire, nem szoktam hosszú fejmosásokat tartani. Döntést hozok. Meghallgatom az álláspontokat, mérlegelek, megnézem több szemszögből, és döntök. Vagy véletlenszerűen, vagy az alapján, hogy kinek a javára volt mostanában többször. Hol így, hol úgy. De én csak döntök. Igaz, utána súlya van, és sokszor lehet, rosszul teszem. De nem lehet mindig helyesen dönteni.
Itt vagyunk négyen, és mégis mintha nem is egyek lennénk. Engedjétek meg, hogy azon kívül, hogy elmondjam, szükségem van most mindenkire az elkövetkezendő időben, kicsit többet mondjak.
A delfin barátunk, az agy. Az ész, az értelem, a pajkosság, játszás, és korlátok nélküli élet megtestesítője. Az irányító, és a fél, aki csak van. Ő ha nem az állat testében van, nem tud sehova se menni. Részei elszállhatnak, mások miatt. De ő nem tud. Teszi a dolgát, és együtt dolgozik mindenkivel, akivel kell, de ha mindenki ott hagyja, akkor egyedül is teszi a dolgát. Mert nem lehet, hogy feladjuk. Mindegyikünk egyedül is küzd. Benne sok van, és sok olyan rész, ami még kibontakozásra vár. De segítnetek kell neki.
A vadló, a szív. Az érzések, a szeretet, szerelem, száguldás, szabadság szerelmese. Aki nélkül nem lennénk, és akit mindig segítenünk kell, hogy dobogjon. Aki kicsit túlfűtött, és kicsit több, és nagyobb, mint ami sokszor kellene. Akit milliószor kell összeragasztgatni, de aki mindig képes hibátlanra összeállni. Nem egyedül. De tudjuk jól, hogy ő nincs is igazán egyedül. Ő csak a sirállyal együtt tud gyógyulni. Együtt tökéletesen megoldanak mindent. Sokszor döntök a javára, mert amit ő akar, az nagy hasznunkra válik. Persze mint az érzések embere szélsőséges. Minden döntés elsülhet jól is meg rosszul. De legtöbbször nagyon jó lesz nekünk, és akkor valahogy minden sokkal egyszerűbb. Mert ha ő jól van, akkor nem csak ő van jól, hanem mi is. Mindenkihez hozzátesz, és mindenkinek energiát ad.
A sirály, a lélek. Az akarat, a kitartás, a küzdelem. Minden, ami belül van, de nem tudod megfogalmazni. Aki nélkül nem lennénk itt, aki újra és újra többet bizonyít, mint amennyit várnánk tőle. A rész, aki bár nem irányít, és sokszor még akár feleslegesnek is érezheti magát, de nem az. Akit legjobban becsülünk, és értékelünk, és aki a legfontosabb, hogy megmaradjon mindig a régi.
Én, most megkérlek titeket valamire. Emlékezzetek a sok jóra, és boldogságra, amit együtt dolgozva értünk el. Mindenre, amihez köze volt mindegyikőtöknek. És emlékezzetek, milyen volt utána nektek. Mennyivel egyszerűbb volt a gondolkodás, mennyivel jobban voltatok, mennyivel boldogabbak voltatok. És fogjatok össze megint, és legyen megint mindenki a maga helyén. Nem más célra koncentrálni, máshol járni. Mindent az idejében, és együtt. Akkor csak siker lehet a vége. KÖSZÖNÖM.
Meghallgatták, és mindenki tett egy lépést a másik felé. Összedugták a fejüket, és megbeszélték a terveket. Aztán feloszlott a kis csapat, és mindenki visszament oda, ahonnan jött. Persze csak egy éjszakára. Utána reggelre visszavárta mindenki a másikat ötletekkel, megoldási tervekkel, hogy együtt, közösen, behozzák a lemaradást, és koncentrálhassanak a célra. Hogy a vadló és érzései mennyit nehezítenek a cél elérésében? Ezt senki nem tudta, de megértették, ha nem dolgoznak szívvel-lélekkel, akkor az agy nem tudja egyedül megtanulni az anyagot, így döntöttek, csak együtt megy.
