Továbbra is van egy egész napom még szerdáig. Még mindig nem tudom, hogy kell-e döntenem, mikor, és amúgy is, mi a véleménye a másik dokinak. Csak várok. Viszont ma megint erőt kaptam.
Az, hogy féltesz, hogy azon gondolkodtál, hogy tudnál oda bejönni majd hozzám látogatóba, hogy tovább maradtál, mint tervezted, az sokat jelentett. Ha kell, meghozom döntést, és beleegyezek az amputációba. Utána végigcsinálom a rehabilitációt, mindent, és utána is járni fogok. Mindegy mi történik, biztos , hogy továbbra is és mindig is fogok járni. De ez nem megy nélkületek. A vicces az az, hogy azt hiszitek nem tudtok mit mondani, és mivel megnyugtatni. De a törődés, és a figyelem már elég ahhoz, hogy erőt merítsek belőle, hogyha épp kicsit elakadok.
