Az élet döntésekből áll. Minden sarkon belebotlunk egybe, és sokszor még akár észre se vesszük, hogy olyan döntést hoztunk ami befolyásolhatja egész hátralévő életünket. Kisebb, nagyobb döntések, de körbevesznek minket, és mindnek megvan a hátulütője.
Tönkretettem magam. Tegnap határozottan úgy éreztem, hogy tönkretettem magam, egy régebbi döntésemmel. Egy döntéssel, amihez fiatal voltam, amit félelemből hoztam meg, és ami több következménnyel járt mint hittem, amiért már eddig is több áldozatot vállaltam, mint kellett volna.
Most újra döntés előtt állok. Ami számomra nagyon sok lemondással jár, és ami eléggé megnehezíti a jövőbeni elképzeléseim elérését. Bár túl sokat még nem is tudok a részletekről.
Tegnap az egyik kezelőorvosom elküldött az ország másik legjobb szeptikus osztály főorvosához. Oda, ahonnan néhány éve én menekültem el, mert nem mertem szembenézni az eshetőséggel, hogy én is könnyen végezhetem tolókocsiban, nyomorékként. Nagyon sok ilyen ismerősöm volt, barátom, akikkel sokat beszélgettem, sokaknak én mint „kívülálló” adtam tanácsot. De egy ideje, én se húzhatom ki magamat. Csonk van a lábfejem helyén. És küzdök, próbálom mindig a jó döntéseket meghozni, de persze ez nem mindig megy. Nem is lenne normális, ha nem követnék el hibákat. Miből tanulnék akkor?
Ma ott voltunk a főorvosnál. Féltem. Rettegtem, és nem tudtam mit várjak. Illetve egyetlen egy dolgot vártam. Azt, amit minden orvostól megkapok, aki vagy nem akar velem foglalkozni, mert túl bonyolult az eset, vagy már annyit próbálkozott, hogy végül ő is feladta, ő is inkább a biztos, kezelhető betegeket várja már, hiszen az sikerélménnyel jár. Én meg nem.
A szigorúan vett kezelőorvosom nincs itthon, nyaral. Ilyenkor a másik osztályos orvoshoz vagyunk beosztva mi is, aki egyben az osztályvezető főorvos is. Nah rajta láttuk azt már egy ideje, hogy nem lát szívesen. Persze nem hiszem hogy velem lenne baja. Egyszerűen sok neki is, hogy még mindig nem látja a végét.
Lényeg a lényeg, ő tegnap azt mondta, amikor egy bőrfolytonossági hiány miatt bementünk hozzá, hogy ez nagyon csúnya, és nagy baj van, és menjünk át a másik főorvoshoz, beszél vele, és kérdezzük meg tőle, hogy neki van-e más ötlete mint az amputálás.
Így indultunk ma el a főorvoshoz, aki ha azt mondja nincs ötlete, nincs kihez mennem, már tényleg mindenki azt mondja, hogy csak ez van hátra.
ÉS a főorvos mást mondott. Baj van. Ez egyértelműen látszik. De már 7 éve baj van, és most nem lát nagyobb bajt. A bal, amivel amúgy is mindig több bajom volt, kap egy segítséget. Egy szerkezetet, járógépet, ami a térdemnél van rögzítve, és azt terheli, nem a talpamat. Emellett még mankó is ajánlott, illetve a jobb lábamra a könnyítő ortopéd cipő is valószínű, hogy szükségessé válna. Így elkerülhető esetleg az amputálás. Ha nem jön össze, már csak a térd alatti amputálás áll fenn mint lehetőség.
Így most várjuk a fejleményeket, hogy mikor lesz kész ez a szerkezet, és mikor kell megtanulnom azzal is menni. Végül is. Sosem lehet elég egyszerű az életed :)
