A következő az a személy, aki akkor volt ott, amikor leginkább kellett.
Rám írtál chaten, és elkezdtünk beszélgetni. Elég gyorsan átváltottunk msnre, ahol egy 7 órás beszélgetéssel kezdtük a kapcsolatunkat. Rögtön kifaggattalak, és kérdéseket tettem fel. Nem akartam olyannal beszélgetni, aki kicsit is hasonlított RÁ. Illetve azokban a dolgokban hasonlított, amik nekem sokszor rosszul estek. Végül benned sikerült pont azokat a jó tulajdonságokat megtalálni, ami belőle hiányzott. És igazából nem tudom. Szeretném azt mondani, hogy nem őt kerestem benned, és nem hozzá hasonlítottalak folyton. De nem tudom biztosan. Miután kb. egy hétig beszélgettünk, utána bejöttél a kórházba. És én nagyon örültem neked. Annak hogy átölelsz, és ott vagy. Csók is elég gyorsan elcsattant, és tényleg jól éreztem magam. Hittem, hogy túl tudok lépni, és hogy elmúlt az egész. Igazából erről én meg voltam győződve. Nekem eszembe se jutott, hogy újra kezdjük Petivel. Még csak biztos sem voltam benne, mert egyszerűen fel sem merült, hogy esetleg át kellene gondolni valamit. És amúgy is ott volt a másik lány.
De a legelején elmondtam, hogy nem tudom, hogy mi lesz ebből az egészből, mert nem akartalak kihasználni, és nem akartam , hogy az legyen az egészben, hogy csak felejtésre kellesz. Mindig jöttél, amikor tudtál, én meg bőgtem, amikor közel értünk ahhoz az időponthoz, hogy neked indulnod kellett. Én meg pánikoltam. Mert nem én lennék, ha nem tenném. Visszagondolva, és most, minden után nézve a dolgokat, logikus voltam. Te egyre közelebb kerültél. Akaratlanul is nagyon közel engedtelek magamhoz. Vagy az is lehet, hogy akartam. Szükségem volt szeretetre, és az érzésre, hogy kellhetek valakinek annyira, hogy majd közös jövőt tervezzen velem. Nagy volt a lelkesedés, mindkettőnk részéről, és megvoltak a célok is. Mindketten tudtuk, hogy hosszú távú kapcsolatot akarunk, máshogy bele se mentünk volna. Aztán ott voltál kórházban, és kellettem. Azok után is azt mondtad , hogy kellek, hogy tudtad, hogy baj van a lábammal, és ilyenek. Egyre közelebb engedtél is magadhoz, meg én is. Én meg utána kezdtem el még inkább pánikolni. Kellett volna a biztonság. Hogy nem lesz vége, nem tudok annyira hülye lenni. Nyílván féltem attól, hogy megtörténik, ami alig két hete megtörtént, hogy eldobnak, mert túl problémás vagyok. Így egyre többször akadtam ki, érzékeny voltam. Túl érzékeny. Megbeszéltük, hogy lehet, hogy csak hozzá kell szoknod ehhez, nem tudod, de ne akadjak ki, nincs baj. De én kiakadtam. Sokszor. Több hülye mondat miatt kiakadtál. Amin mivel te hamar túllépsz az ilyenek, meg is tetted, de én nem tudtam. Fájt, hogyha miattam, vagy az én mondatom, tettem miatt akadsz ki.
Aztán bent voltál pénteken. Én meg éreztem, hogy túl közel kerültél. Aztán megírtam smsben, hogy csak azért akadtam ki, mert rájöttem, hogy szeretlek. Aztán te felhívtál, és azt mondtad, hogy nincs semmi baj. És azt nem, hogy én is jelentenék ennyit. Itt akadtam ki leginkább. Mert persze nem szerelmes voltam, nem úgy szerettelek, hanem mint barátot, vagy annál többet , nem tudom. De szerettelek, amivel meg pofára estem. És rájöttem, hogy lehet, hogy van amikor úgy nézek rád, mintha csak felejtés miatt kellenél. Reggel meg is írtam neked, hogy egy kicsit szüneteltessük az egészet. (Persze az egészben a legszebb, hogy pont este állítottad át, hogy kapcsolatban vagy, ami úgy érzem az én célzásaimnak volt köszönhető.. Ezt akkor is nagyon sajnáltam, de úgy voltam vele, hogy ha letisztázom, mit érzek Peti iránt, és el tudom felejteni, megpróbálhatnánk újra.)
Hirtelen saját magamtól ijedtem meg igazán. Hogy mit is csinálok igazán, vagy mit kellene, vagy egyáltalán mi is kell nekem, mit érzek, mit nem, mi esne jól, mi nem.
Ezek után beszéltünk este /hajnalban Petivel, majd utána bejött. És tudjuk mi lett abból, hogy bejött. Utána még Esztus is bejött, aki meg szintén értetlenül állt mindenki előtt. Délután bejöttél, és szembesültem vele, hogy mennyire rosszul esett, már csak az is, hogy nem adtam több időt annak, hogy kiderüljön, hogy van-e esélyünk, utána meg hogy mennyire kiakadtál, hogy mért adok esélyt xedik alkalommal is, hogyha már annyiszor megbántottak.
Bejöttél, és én sokat bújtam, és nyafogtam, illetve utána sírógörcsöm volt. Hol röhögve bőgtem, hol teljesen elkeseredetten. Csak azt ismételgettem, hogy hülye vagyok, és mit akarok én. Aztán amikor már fulladozni kezdtem, rád meg a frászt hoztam, végül sikerült lehiggadnom. De továbbra is szerettelek, és továbbra is jól esett, hogyha át karoltál. Néhány órával azelőtt petivel csókolóztam, a te karjaidban, mégis a te csókodra vágytam. Nem tudtam mit akarok, nem értettem. Így elcsattant egy csók, a „búcsúcsók” amivel lezárjuk.
De utána továbbra is úgy éreztem, hogy kellesz. De Petinél is ezt éreztem. Aztán szombaton miután elment Esztus, valszeg addig nem volt elég bonyolult minden, mert behívtalak téged. Majdnem ugyanazt eljátszottam, kevesebb, meg kisebb intenzitású bőgésekkel. Aztán minden szép lett volna, vége lett volna, hazamentél volna. De ez továbbra se volt elég nekem, kiharcoltam, hogy maradj tovább, és még, és még tovább. És egy feldobott labda (mondat-célzás) után végül is történt ami történt. Újra ott kötöttünk ki mint pénteken, csak nem álltunk meg egy smárolásnál.
Elmentél, én meg este beszéltem Petivel. És akkor kezdtem érezni, hogy tényleg velem akar lenni, és nem csak szórakozik velem. Másnap bejött, és vasárnap végére meg már biztosan tudtam végre , hogy mit akarok.
Viszont utána ott volt a nagy kérdés, hogy mi van, hogyha megint találkozunk. Így egyrészt saját magam megvédése érdekében, meg persze más miatt is egy hét múlva taliztunk újra. (Helyesbítés, 1 hét 1 nap.)
Itt voltál 6 órát. És bár nem tudtam mit várhatok, végül nagyon jó volt a hangulat. Jól éreztem magam. Persze szokásomhoz híven bújtam, mert hát mint tudjuk, én olyan csaj vagyok, aki elvárja hogy mindig foglalkozzanak vele. :D Szóval jól éreztem magam, te meg bebizonyítottad, hogy tudunk barátok maradni.
Egy biztos. Nem szeretnélek elveszteni.
Aki volt, van, és lesz is, csak 2 hétig eltűnt.
Mikor elmondtam, hogy szakítottunk, mint a legtöbben, te sem értetted. Senki se értette, és így senki se tudott semmit se mondani. A meglepő az, hogy még te se tudtál rávenni arra, hogy elgondolkodjak, hogy biztos ezt akarom-e. Illetve próbáltál. Itt voltál mielőtt elmentél. Egész tali arról szólt szinte, hogy bújtam. Nem tudom sírtam-e vagy sem. De nem hiszem. Akkor tudtad volna, mit érzek. Tudtad volna hamarabb, mint ahogy én rájöttem. És ha itt vagy, lehet hogy hamarabb kapcsoltál volna, de ha nem, akkor is hamarabb leállítottál volna, hogy akkor gondolkodjak mit is akarok. De nem voltál. És nyílván nem jogosan, de ezért nagyon utáltalak. Utáltalak, hogy itt hagytál amikor baj van, hogy elmész, és itt hagyod Esztust, akire meg nekem kell vigyáznom, mert te nem vagy itt. Azért mert nem leszel gépközelben egy hétig, mert nem láthatlak kettőig. Mert közel vagy hozzám. Te vagy a legjobb barátom. A barát, a személy akivel tudok beszélni anélkül, hogy ezt akár ténylegesen megtenném. Aki eg tud nyugtatni, és akinek fontos a közelsége, hogyha bajom van.
Közben azért mentél el, hogy gondolkodj. És bár racionális oka nem volt, azért féltem. Féltem, hogy a túl sok gondolkodásnak egy régebbi Bence lesz az eredménye, akivel megint harcolhatok azért hogy szerethessem, hogy bújhassak, hogy számíthassak rá, vagy akit megint nekem kell majd összeszedni, hogyha a nagy gondolkodás olyan véget ér, ami kiborít. Féltem, hogy nem leszek rá képes, hogy mással foglalkozzak, ha nekem van problémám. Bár mint tudjuk, ez is elég alaptalan feltételezés, mert én mindig képes vagyok másokkal, mások bajával foglalkozni, sokszor inkább az okoz problémát, hogy ugyanezt magammal is megtegyem.
Végül eljött a péntek, és te is elérhető voltál végre neten. Utána megnyugodtam. Átgondoltad, és én még mindig kellettem. Illetve leírtad, hogy szeretsz, ami akkor többet jelentett mindennél. Viszont továbbra se kommentáltad, amit csinálok, így közelebb nem kerültem ahhoz hogy mit akarok, vagy mit nem. Vagy mit kellene csinálnom, mit nem. De igazából ez nem volt annyira lényeges. Beszéltünk, és az jó volt.
Hiányoztál, és most haza jöttél, és remélhetőleg találkozunk holnap. Egy biztos. bújni biztos fogok.
