Magam körül sem azt láttam sosem, hogy egy kapcsolatot / házasságot feladunk, és elválnak az útjaink, csak mert valami történt. Szülők, nagyszülők, nagynéni, mindenhol ezt láttam. Lehet, hogy akár úgy, hogy sajnáltam az egyik felet. De akkor is együtt voltak.
Másként meg, a könyvekben éltem, azok neveltek. Jane Eyre,Sissi és Nyomorultak. VIII. Henriken mindig is ki voltam akadva. Az, hogy mindenkiben talált valamit, ami neki nem tetszett… (Még akkor is, ha nagyjából ez annyi volt, hogy nem kapott fiút, illetve hogy elmúlt a szenvedély, megkapta a zsákmányt, a többi már nem kell.)
Tudom én, hogy Sissi esetében elrendezett házasság volt (már amennyire). Meg hogy császárné mégse válhat, meg ilyenek. Azt is, hogy elhidegültek, és a végén már semmi kapcsolatuk se volt. De akkor is házasok voltak. Rochester meg szintén. Házas volt, és ápolta/tta a feleségét, a házában volt, akkor is, mikor már csak nyűgnek érezte, púpnak a hátán, és egy veszélyt rejtő régi szellemnek a múltból. Félt, hogy sose lehet majd boldog a nő miatt, de akkor is ott volt nála. Értem én, hogy nem volt divat a válás, meg hogy nem szabad. (Akkor épp nem tudom, hol jártunk időben.) Meg hogy Cosette és Mario simán elválhattak, ha vége van a sztorinak. De nem tették. Pedig lett volna oka Cosettenek is lelépni. De nem ment.
Lehet, hogy gyenge talpakon állnak a példáim, és hogy a családba se feltétlen azt látom, hogy van esély „A Kapcsolatra”, de én még is hiszek benne. Hiszem, hogy nem hiába csináltam eddig mindent, nem volt hiába való a küzdés, és az állandó kitartás. Hiszem, hogy nekem is szánt valakit, és segít, hogy megtaláljam. Hiszem, hogyha megtalálom azt a társat, akkor vele tényleg együtt maradunk. Hogy létezik, és helytálló még a szöveg, amit magamra tetováltattam. Hogy van esély, és van segítség. Hogy az Isten, engem is szeret, és ad egy társat, akit szerethetek, és aki akkor is emlékszik a szép dolgokra, mikor éppen nem lángol úgy a szerelem kettőnk között. Legalábbis szeretném hinni. Sokszor elbizonytalanodom benne, hogy ez így van-e. Hiszek Istenben, és abban, hogy segít. Hogy utat mutat, és te eldöntheted merre mész. Hogy ha rossz fele mész, ő akkor is ott áll majd, hogy másfele tereljen, és ha valamit nagyon elszúrni készülsz, akkor azt valahogy megoldja. Hiszem, és tapasztalom. Csak nehéz hozzá fordulnom. Nehéz kérnem, és elfogadni a lehetőséget, hogy lehet, hogy tényleg adna. Félek. Hogy nem lehet szeretni, hogy nem érdemlem meg. Hogy nekem ez nem jár, vagy nekem más utat szeretne. Nem igazán hiszem, mert mindig arra irányít, ahol szeretet kapok, és ahol jó vár. Csak aztán én mindent elrontok. Vagy csak elromlik magától, én meg rögtön magamban keresem a hibát. Minden esetre nem tudom, hogy szerethet-e, és szeret-e engem is annyira, hogy segítsen.
Pedig ott van, és segít, ha valami nem megy. Csak kevesen hallgatnak rá, és kevesen figyelnek. Értem én, hogy aki nem is hisz, az most fogja a fejét. De van benne igazság. Templomi esküvőd egy lehet. Isten előtt nincs olyan, hogy baj van, és te megfutamodsz. Nem opció. Nem lehet, csak úgy tovább állni, és elsétálni. Hiszen akkor miről szólt az esküvő? Sokan elfelejtették, és nem is figyelnek, hogy az esküvő miről is szól, mit is jelent. A nevében is ott van. Egy eskü. Vajon ezt hányan veszik komolyan? Kevesen. Vagy csak megint ott tartunk, hogy már semmit nem ér az adott szó, és az eskü?
Szeretném, ha részem lenne benne. Ha x évesen, foghatnám a másik kezét, vagy csak leülhetnék mellé, és tudnám, hogy ott van. Hogy lángoló szerelem nélkül, megszokásból, szeretettel? Igen. Ez ezzel jár. Hogy te megfogadod, hogy van egy ember, akinek a mosolyát akkor is látni akarod, mikor már nem vágyat, és érzelmet vált ki belőled. Csak nyugalmat, hogy nem vagy egyedül, és a másik melletted, veled, vagy éppen Rád mosolyog.
És abban láthatod meg Istent, és azt hogy létezik. Mikor minden problémán, és gondon átsegített, és neked módodban áll valakit magad mellett látni. Ez nem történik meg csak úgy, és mindenkivel. Ez egy ajándék.
Mi lenne, ha .... és Szerelempróba. Két film. Tudom ajánlani :)
