Megint eljutottam odáig, hogy nem tudom azt mondani, hogy jól vagyok. Jó lenne, meg örülnék neki, de hát, ha egyszerűen nem azt érzem, akkor nem tudom azt mondani. Megint csak az van, ami már eddig is előfordult egy jó párszor, és ami megint nem lesz meglepő fordulat annak, aki régebb óta ismer. Járkálok, és programokat szervezek magamnak, és tényleg minden nap megyek valahova. Ezt a részét elmondani nem tudom, hogy mennyire élvezem. Menni (mindegy, hogy hova), miközben azzal küzdök, hogy igen is lábon maradjak, bár lehet, hogy beteges, de nekem óriási örömet okoz, mert nap, mint nap bizonyítok magamnak. Ami az egészet elrontja, az mindig a hazaérkezés, és az azt követő lázasodás. És bár nem érdekel, mert attól örülök annak, ami aznap történt, de még is csak ez az apró kis gondolat, ha több egymást követő nap is megtörténik, akkor már elég erőteljesen rontja az alaphangulatomat. Minden esetre igazából most sem érzem azt, hogy rosszul érezném magam, de mondjuk ma nem is lázasodtam.
Tegnap megint megnézett egy doki, változatosság kedvéért egy olyan, aki eddig még nem tette, akivel már találkoztam, de egyedül egy személyben sose próbálta megoldani a problémát. Nah most már róla is el lehet mondani, hogy megpróbálta. Mondott egy kenőcsöt (amivel már régebben volt kezelve), illetve egy gyógyszert, egy lézeres kezelést, illetve egy teljesen más dolgot, egy kamrás kezelést, amit a búvárokon is alkalmaznak. (Persze utóbbi kettő önköltséges.) Hozzájön ezekhez még, hogy a mobilizátorral tavasszal nem tudom, milyen cipőt fogok tudni hordani, el kellene mennem Korányiba, íratni papírt az alapbetegségemről, azzal elmenni a jegyzőhöz, és megírni az új papírokat a közgyógyomhoz, hogy utána ingyé tudjon egy gyógycipész cipőt készíteni nekem. De persze ez már megint rohadt sok másik kérdést vet fel, kezdve azzal, hogy Korányiba, tuti bent akarnak tartani leg. 1 hétig, mai már megint nem alkualap, főleg nekem nem.
És persze tegnap megint eljutottam odáig, hogy az amputálást emlegettem (hozzáteszem, a doki feltevése miatt valszeg), mert tulajdonképpen tényleg, most megint járok, de minden nap lázas vagyok. Ha ez az állapot nem szűnik, és nem szokik hozzá a szervezetem ahhoz, hogy terhelve van a lábam, akkor az egész megint nem ér semmit, és úgyis az lesz a vége, hogy inkább amputáltatok. Mellesleg megjegyezném ez elég szar helyzet már megint, de mondjuk, ezzel nem akarok foglalkozni. Szóval, ha odáig jutok, akkor majd megint döntök, és majd megint eldől minden. Addig meg mindent csinálunk tovább, ahogy eddig is. J
