Sokszor érzem azt, hogy sok mindenen túl vagyok már, tudok küzdeni, és már hozzászoktam a problémákhoz, illetve akár a „tehetetlennek érzem magam” érzéshez. Mégis újra és újra történik valami. Egyszerűen nem is tudom, hogy mit mondjak.
Életemben először nem a problémák mennyiségére mondom, hogy sok, hanem az érzések sokszínűségére. Nem tudom, mit érzek, illetve hogy úgy általában most mi is van.
Költözés, nem költözés. Várakozás, és idő. Esély és próbálkozás. Okok és ürügyek. Titkok, és dolgok, amik a felszínre kerültek. Hazugságok, képtelenségek, és találgatások. Elfogultság, és kétszínűség. A pénz hatalma, és irányítóvá tétele. Behódolás, és eltartottság. Hús és vér, család, és támogatás. Hátat fordítás, és hazug érzések. Évekig tartó képmutatás és hirtelen elhatárolódás. Unoka, és gyermek. Egyik, és másik. Emberismeret, és önismeret. Félelem, és agresszió. Hatalom, és uralkodni vágyás. Álmok, és vágyak. Tervezés, és bebiztosítás. Próbaidő, és vagyonmegosztás. Enyém, tiéd, övé. Rettegés, és kiábrándultság. Hosszú hitegetések, és végső beismerés. Veled, ha nem, majd pótollak.
Egyszerűen nem tudom, mit írjak, hogy írjam, és még is egyáltalán mit csináljak. Hol kellene kezdenem? Induljak el tőle? Mit miért csinál, és csinált, indokokat, okokat keresve? Akkor rájövök, hogy miért gondolnak mások mindent, csak azt, nem ami van? Megtudom, hogy hirtelen a szeretet mért nincs meg? Fogadjam el, hogy márpedig itt a pénz irányít? Nyeljem le, hogy arra nem képesek, hogy felvállalják, hogy miatta most minden megváltozott velem kapcsolatban is? Nézzem végig, ahogy undorító módon azt bántja, aki az egyik legfontosabb nekem?
Én oldalamat nézve. Fogadjam el, hogy már pedig hiába próbáltam megóvni mindenkit, hiába szenvedtem évekig, végül szétszakad a család? Vagy van értelme, mert akkor még jobban megviselte volna ŐT? Most már elég nagy, és kibírja? Tényleg ennyire elhatárolódott tőle ő is? Hagyjam, hogy mindenki azt higgye, hogy ő a hibás, és uszított minket ellene? Megérdemli egyáltalán, hogy végignézzem, ahogy mindent megnehezít, és tönkretesz? Vagy nyissam ki a számat, és meséljek, hogy milyen a kisfiuk? Vagy utálom még mindig annyira, hogy szívesen lecsukatnám? Legyek aranyos, és fogjam be, úgy hogy közben totálisan hiábavalónak érzem a sok fájdalmat, amit ő okozott?
