Ki akartam tenni a beszélgetésünket. De nem tettem. Úgy gondoltam, hogy lehet kiakadnál, és annak ellenére, hogy vége van, attól még nem akarlak feleslegesen kiakasztani. Megtudtam végre, hogy mért is lettem elküldve, és nem esett túl jól. Nem is igazán értem, és nem is fogom. Nem hibáztatom magam, és életemben először, semmiben nem érzem, hogy máshogy kellett volna cselekednem. Az hogy nem bíztál bennem, nem nyíltál meg, így én nem találtam ki magamtól mit kellene tennem, vagy hogy te nem tudtál szólni, csak elvárni, hogy minden úgy működjön ahogy te elvárod, csak mert azt mondtam, hogy tudok bánni az emberekkel az nem az én hibám. Aki az én barátom, arra én figyelek, mindent megteszek érte, és a kapcsolatért. Ezért tudok bánni az emberekkel. Előfordul, hogy sikerül annyira ismernem valakit, hogy érzem ha baj van, és hogy mit kellene tennem egy-egy találkozás alkalmával. De nem hiszem, hogy minden esetben tudnom kellene, főleg azt nem , hogy saját kútfőből kellene kitalálnom, hogy mit csináljak veled.

Örülök, hogy vége van, hogy ki tudlak zárni az életemből, és hogy el tudlak engedni. Remélem rájössz majd, hogy így nem lehet másokkal bánni, és igen is neked is tenned kell azért, hogy egy kapcsolat működjön, hogyha bajod van, és a másik nem jön rá, akkor neked kell elmondanod. Nem rögtön léptetni, és aztán elmagyarázni, hogy mi miért is volt.