Labirintus. Szereti bárki is a labirintust? Mármint nem azt, ami az újságokban van, és meg kell találni az egér útját a sajthoz, vagy ilyesmi. Hanem az élőt. Ami magasabb, mint te, te meg elindulsz benne, mert nagy a lelkesedésed. Aztán fordulsz. Balra, jobbra, jobbra, megint balra, és már rögtön el is tévedtél. Persze, nem túl valószínű, hogy mindenki belebotlik egy embermagasságú labirintusba. Én se voltam még. De nekem elég a filmek alatt szerzett tapasztalat. Meg az asszociáció.
Nem érzitek úgy néha, hogy az egész élet erről szól? Egy nagy labirintus. A döntések is olyanok, mint a jobb és bal. Igen, vagy nem. Aztán ha hibázunk, rossz fele megyünk, aztán megint csak döntés előtt állunk, és akár megint csak hibázunk. A végén viszont mind ugyanoda jutunk. Kiindulás, cél, ugyanaz.
Egy valamit nagyon nem szeretek. Amikor tudom, hogy nem sokára döntenem kell. Nemsokára fordulnom kell valamerre, de elállják az utamat. Túl sokan vannak, én meg nem jutok előrébb. Állok, megrekedve, és csak várok. Várok az időre, hogy közelebb jussak a döntési helyzethez. Dönteni. Azt nem nehéz. Pro-kontra, vagy csak sima hozzáállási kérdés, de mindig könnyen ment. Ha hibázok, majd visszafordulok, újrakezdem, vagy folytatom az utamat a mocsárból, ha épp abba léptem. De várni, hogy odébb menjenek, és végre oda juthassak? Nem tetszik. Nagyon nem tetszik.
Persze van még ami nem tetszik. Amikor valaki elindult egy úton. Velem. Hogy ne legyek egyedül, vagy, mert úgy gondolta, arra kell menni, mint amerre én tartok. Jön velem. Mikor baj van, folyton segít. A segítségek persze mindig vesznek az erőmből. Már senki nem hiszi, hogy ezt lehet folytatni, és továbbra is lehet felszegett fejjel menni tovább. De ő is jön melletted. Hogy segítsen. Csak azért van, hogy segítsen. Végül elkezd kötődni. És neki is sok már, hogy úgy segít, hogy közben azt látja te csak rosszabbul vagy. Így ajánl egy utat. Hogy ott döntsem, el merre megyek, de már más segítővel. Ő meg cserben hagy. Otthagy. Kidob a kocsiból, és tovább hajt. Pedig azt hittem segít. Azt hittem mellettem van. És segíteni akar. És nem fog kötődni, és megfutamodni. De megtette. Új kereszteződéshez vitt, új segítővel.
Van persze jó oldala is. A többiek, akik bár más úton járnak, mégis valahogy mindig megoldják, hogy átjöjjenek hozzám, ha baj van. Nekem van egy csodás képességem. Mindig megtalálok mindenkit, és megyek, vele az útján ameddig kell neki. Így persze az én utamon kevésbé haladok, de ha kellek másnak, megyek máshoz. És mindig megérzem. És eljutok. Így el tudok pusztítani minden akadályt, ami előttem áll. Csak így tudnék átjutni mindig hozzájuk. Ezt most már csak a saját utamra kellene felhasználnom. Ott is el tudnék tűntetni minden akadályt. Meg újakat is tudok nyitni. Bizony. Nyitottam már olyan helyen új ösvényt, ahol nem volt. Mert én mindenre képes vagyok.
De nem vagyok egyedül. Nem tudom egyedül megcsinálni. Most már van, aki velem van. Aki megpróbál ott tartani az utamon, és csak annyit enged el másokhoz, amennyit kell, hogy ne vitázzak vele. Amúgy velem jön. Volt egy rész, ahol nem jött. Másfele ment, én meg gyorsan átrántottam mást az útjáról, hogy legyen velem valaki, aki segít. Ő láttam, hogy ilyen, így áthívtam. Azóta visszatért saját útjára, de sokat néz rám ő is. Jah, és akivel már régóta járunk ugyanarra. Újra találkoztunk. és azóta ugyanolyan az utunk. Eddig volt, amikor bár ugyanarra mentünk, mégis máshol mentünk. Most jön velem. Most ő vigyáz rám legjobban. Remélem ő is fog. Mindig.
Mostanában elég girbegurba az utam megint. Én meg megint nem koncentrálok rá eléggé. Jah. Az én oldalamon valami fura dolog nőtt elém, így csak kocsival tudom rajta átverekedni magam. Persze ez kivételesen az én érdemem. Volt két út. Egyikre ki volt írva, hogy vigyázz, felsérti a lábad. Másikra, hogy kocsival könnyebb, de van ára. Végül ezt választottam. Elegem volt a sok dologból, ami már felsértett itt-ott. Tele vagyok ragtapaszokkal. Nem tudtam, hogy mi az ára. Most már tudom. Mert fáj. Miközben mész a kocsival, rossz érzésed van. Bántódik a lelked. Ez nem a szöges, kardos, fizikai fájdalmas út. Ez az az út, ahol a fizikait elkerülvén amúgy bántanak. Ez se jó. Sokszor emiatt nem tudsz bemenni máshova.
A lelki bántások, félelmeket szülnek. Én sokáig nem mertem olyan utakra bejárni, ahol más is járhatott. Olyat keresetem, ha azzal nagyot is kellett kerülnöm, ahol csak egyedül mehettem. Most már nem félek az idegenektől. Tudom, hogy varázshatalmam van, és ha nem akarom, egyszerűen húzok magunk közé egy falat. Vagy elkerülöm, vagy csak más fele nézek, és akkor nem vesz észre. Most már nem félek. De féltem.
Azóta persze átalakultak a félelmeim is. Féltem a társaimat. Egyre több a veszély az utakon. Több akadály van, és jobban el vannak rejtve. Én figyelek. Persze így is beleesek, vagy belebotlok mindig valamibe. Én egyszerűen ilyen vagyok, úgy néz ki. Bár én lelkileg csinálom magamnak a bajokat.. Amikor beleesek egy pocsolyába, vagy ilyesmi, alig lesz bármi bajom, de vannak útonállók. Akikkel sokat kell veszekedni, meg akik lelkileg meggyötörnek. És mindig veled jönnek. Mert ők ilyen fajta úton állok. Nem választhatod meg őket, ott vannak. Persze van olyan, akinek sokszor örülsz, mert támogat, és inkább útitárs, mint sem úton álló. De valahogy mégis azt érzed, hogy egy részére akkor sincs szükséged, és mindig úton állok, maradnak.
Persze van kórház is. Én sokat voltam már. De ez nem olyan kórház, hogy adnak valamit, jobban leszel, műtenek meg ilyenek. Ezek pihenésre vannak. Hogyha valami ért, akkor tudj egy kicsit kikapcsolni. Persze sokan nem tehetik meg, hogy itt vannak. Sokszor ilyenkor is folytatni kell az utunkat. Ilyenkor jönnek a beteghordók. Ami annyira nem hatásos, mert továbbra is érnek az út saját tulajdonságai, meg továbbra is neked kell döntened a kereszteződésekben. Van, aki pihen így. Van, akinek más tulajdonága van, más varázsereje.
Nekem is van különböző varázserős kalandortársam. Van az, aki mindig nehezen dönt. Vagy több lehetőség kell neki, vagy befolyásolják az úti társai. Sokszor visszanéz, és elbizonytalanodik. Majdnem minden pocsolyába belelép, és abban időzik is egy kicsit, bár azt hajtogatja, hogy mindent át kell lépni. Ha én lépek valamibe, vagy nekem támad egy nyíl, és felsérti a bőrömet, akkor meghallgatja, de csak ha nem sokáig nyafogok miatta. Nem érdeklik az ilyesmik. Másra koncentrál. Előkelő utakat lát maga előtt, és azokon is akar haladni. Sokszor nagyon lábnyomokban lépked, ami nem tesz jót neki, de nem hallgat senkire. Az ő varázsereje a szíve, és az, hogy mennyire tud szeretni. Persze ő egy sziklaember. Így sokan azt hiszik, hogy kemény, és sokáig tart mire bont a falból. De alatta ott van a varázsereje. Csak még sokszor nem meri használni, és nem értékeli, mint varázserőt. Neki valami erősebb kellene.
Van egy másik kalandor, aki más utakon jár, mégis át-át járunk egymáshoz, megtudni merre jár a másik. Ő még új kalandor. Eddig nem láttam őt. Keresgél. Nagyon nem találja az útját. Keresi a megfelelő útitársat, és utána szívesen elindulna az úton. De valahogy ő is csak úton állókkal találkozik. Rémisztő milyen sok van belőlük. Ő kevésszer kerül igazán bajba. Nem lehet, csak úgy felidegesíteni. Neki nagyon jó varázsereje van. Megmutatja, amit más nem lát. Sokszor véletlenül, vagy valami miatt, nem látjuk, hogy a sövény másik részén például nem állnak ki kardok a falból. Ő segít. Én volt már, hogy rászorultam erre a varázserőre. Minden pillangót, virágot, szépet meglát, amit más nem, ha az út másik felén esik az eső.
Egy eltévedt útitárs. Sokszor arra jár, amerre én, vagy amerre én jártam. Bizonytalan, és nem szereti a labirintust. Elbújik, és sokszor máshogy néz ki. Mindenki mást lát benne, de még ő is időről-időre mást lát. Volt mellette is rosszfajta útonálló, aki vitte csúnya helyekre. Ő nem hajlandó kórházba menni, vagy betegszállítókat hívni. Szerinte ő bírja, és inkább el akar lökni mellőle minden segítőt. Vesztett el segítőt, és nem tette túl magát rajta. De túl fogja. Hiszen neki is van egy varázsereje. Az ő varázsereje más, az övé a Hit. Az nem nyilvánul meg semmiben. Egyszerűen ő tudja, hogy mi a megoldás. Benne vannak a megoldások. Neki kész úta van, és ha elbukik is, tudja, kihez forduljon. Mert ő ismeri az egyik alap útját a labirintusnak. Ő ismeri az egyik igazságot, ott van benne, és hallgat rá. Ő segíteni tud, hogyha te is arra akarsz menni. Csak néha ő is másfele megy. Mert bizonytalan, és nem mindig bízik még magában. De több van benne, mint amit az átlagos külső mutat.
Van egy útitársam. Aki most már egy jó ideje jár velem egy úton. Találkozott két út, és egy harmadikban folytatódott. Ő jött az egyiken, én a másikon, találkoztunk, megfogtuk egymás kezét és az óta együtt jövünk. Persze volt egy idő, amíg külön-külön mentünk az utakon, bár párhuzamosan, de nem voltak szabályos utjaink. De néhány mérfölddel ezelőtt rájöttünk, hogy van számunkra egy közös út. Őt nagyon nem szeretném elveszteni. Különleges adománya van. Minden utat megtalál. Bármelyik útonállónak meg tudja mondani, hogy merre menjen, hogyha el akarja érni a célját. Sokáig tartott, mire rájött, hogy mire képes. Sokáig úgy gondolta, hogy ő egy lezuhant pilóta, akinek nincs itt helye, és aki a zuhanáskor meghalt. De én tudtam, és végre ő is rájött. Azóta segít. Nem segítő. Nem ez a dolga. De nekem sokszor megtalálja a helyes utat. Semmi nem tartja vissza, semmilyen kiírás, semmilyen figyelmeztetés. Tudja, hogy átmegyünk az úton, és akkor tényleg át is tudunk menni. Nagyon jó. Biztonság.
Ismerek egy segítőt is. Tipikus segítő. Bajban megjelenik, hiszen a segítők ezt kiszagolják, és futnak a szag felé. Felemel, kihúzza a kardot, vagy a szöget a lábadból, bevisz a kórházba, vagy fel egy világítótoronyba, ha a tapasz is elég, és arra a helyre van szükséged. Megadja, ami kell, aztán megy tovább az útjára. Gyakorlatlan segítő. Véletlenül lemaradt az oktatásnak, annak a részéről, amikor azt mondják el, mennyire fontos szerepe van, hogy egy segítő ne hirtelen lépjen le, és hagyja ott a sebesültet, hanem már ha nincs rá szükség. De nem hibáztatja senki. Neki is szüksége van, hogy járja az útját. Persze, úgy érzem, neki is el kellene egy kis segítség. Nem igazán Látja a dolgokat.
Világítótorony. Azoknak fontos szerepe van. Mindenhol ott vannak. Misztikus dolgok. Ha szükséged van egyre, csak rágondolsz, és ott terem egy. Te bemehetsz, és használhatod, aztán dolgod végeztével, mehetsz tovább az utadon. Mire jó a világítótorony? Van rajta egy felirat „Jobb lesz, de csak te hiszed, hogy okosabb leszel tőle.” Ezek nem hordoznak magukban igazságot. Csak magas kilátók, ahonnan visszanézheted az utadat, előre nézhetsz, hátha megtalálod a célodat, és persze a fényével üzenhetsz annak, akinek szeretnél, hogy vársz rá. Vagy nem. Attól függ, mennyi mindent akarsz mondani. Szóval igazából ezek csak megállók. Ahol át tudod gondolni a dolgokat, vagy új útitervet tudsz készíteni. Új térképet. Fontos tud lenni néha.
Van olyan kalandozó társam, aki körforgalomban van. Már egy ideje úgy érzem, hogy ott van, mintha csak körbe-körbe menne. Persze ezt kívülről nehéz megállapítani, maximum fentről lehetne talán. Ő egy vak kalandor. Nem tudom mi volt eddigi útjain, milyen képessége volt eddig. Most minden gödröt, hibát, akadályt érzékel, sokszor mégis belesétál. A jó dolgok mellett sokszor elhalad, és hagyja, hogy az útitársa kisebbé, és kisebbé varázsolja folyton. Neki is van varázsereje. Átérez, meghallgat. Könnyít. Egy segítő fajta, csak őt fel kell keresni. Az a baj, hogy nem látja. Ott áll körülötte egy kis csapat. Újra és újra arra verődnek, és segít is mindenkinek, de közben nem is látja. Remélem, egyszer meggyógyul, és körbenéz maga körül. Akkor hátha meglátja a jót is.
A varázserőket persze többféleképpen lehet használni. Mint ahogy a vak kalandor társa, aki az eltévedt turista mellett is utazott egy ideig már, sokszor rosszul használja. Ő hatással van a többiekre. Vezéralkat, ősi harcos, még is elveszett. Ő se választott egyszerű utakat. Most mégis csak sodródik, és ezt rossz látni. Egy harcos, legyen is az. Mondja meg merre tovább, és vezesse a jó utakra az embereket. Nem jó azt látni, amikor valaki csak rombol, éget azzal az erővel, amivel építhetne, és kedvére alakíthatná az utakat.
Végül. Befejezésként. Van olyan hajó, ami elúszott. A kikötő arra van, hogy mindenki megtalálja a más útról érkezőket is. Együtt felszálljanak a hajóra, és tegyenek valamit, ahol ketten vannak, egy hosszú úton. Ahol nincs kereszteződés, és kiszállás. Hacsak nem vállalkozik valaki a tengerben való hosszú úszásokra. Van olyan hajó, amin változtatni kellett volna, de inkább hagyták elúszni. Azzal nincs mit tenni. Vagy másik hajóra kell felszállni, vagy elmenni a kikötőből egyelőre. De persze minden hajó után utána lehet úszni is. Viszont. Van olyan hajó, ami meg kihajózni készül. A legénység már a hajón, te biztos, hogy felszállsz, és én, úgy döntöttem felszállok veled a hajóra. Addig még van egy kis út. De veled tartok. Addig is, és utána is.
