Lassan elegem lesz. Az, hogy megműtenek, hogy ne legyen nagyobb baj, az jó, és értékelendő. Az, hogy mellettem állnak többen is az nagyon jó, és nagyon jól esik. Az, hogyha amputálni kell a lábamat, az persze már annyira nem jó, de túlélhető. Az, hogyha egy hetet várok arra, hogy kiderüljön, levágják a lábamat térd alatt, vagy sem, az se nem jó, se nem értékelendő, de még jól sem esik.
Próbáltátok már mennyi tűszúrást bírtok ki ? Tudom hol rontottam el. A legelején. A legeleje óta számolnom kellett volna, hogy hányszor szúrtak meg. Most ültem, és nem volt kedvem lefeküdni, hogy a hasamba kapjam meg a "hasiszurit" így a vállamba kaptam. De valahogy ez most rosszul érintett. Lehet, hogy azért, mert most gépelek, és fáj használni a frissen szúrt vállamat, de az is lehet, hogy az egész "semmi nem történik, de a lábam továbbra is be van gyulladva és ebből már nagyon elegem van, meg a bizonytalanságból, hogy mi történik" kiakadás eredménye volt.
Elegem van. Kedd óta ülök. Vagy legalábbis igénybeveszem a hátsó izmaimat. Megkaptam Achillest. Befeküdtem a kórházba, az ágyba. Azóta fekszek, vagy ülök az ágyban. Ha felkelek, a kocsiban ülök és megyek ki mosdóba, hűtőhöz bárhova. Mi a legvicesebb? Hogyha fürdök, akkor is ülök. Csak máshol. Egész nap ülök. Ha mozgok is ülök, ha a lábamat teszem magam alá, azon ülök. Egyfolytában ülök!!!! Nem fogom én ezt hosszútávon bírni...
Még valamit hozzátennék. Elegem van, hogy elolvassák ezt a ...., vagy elmondom nekik, és senki nem tud vigasztalni. Hova lett a körülöttem lévőkből, a paraszti ésszel való gondolkodás? Kiakadt, nyugtassuk meg. Nem ez a logikus. Mért az a logikus, hogy mindenki megérti, hogy elegem van, és hogy ne féljek ez telejesen meg normális meg mittudom én még mi. Mért nem lehet, egyszerűen megnyugtatni a másikat??
