Cukor nélkül a tea is keserű

Holnap megyünk haza, és így rájöttem, hogy egy szót sem írtam arról, hogy lejöttem Nyíregyházára, és hogy érintett ez engem. 5én elkezdtem írni egy bejegyzést, de valami miatt végül abbamaradt, és csak egy félig-meddig elkezdett bejegyzés lett belőle :  

Névnapom van, és hétfő. Szombat óta itt vagyunk, és az út, amihez majdnem csak mi ketten, meg TE álltál hozzá pozitívan, még annál is jobbnak bizonyul, mint azt elsőre hittük. Kocsival jöttünk, hiszen én a lábammal máshogy még nem tudok. Ahogy beértünk Nyíregyházára, rögtön jobban lettem. Peti mondta csak, hogy menjek, mindegy mi van, szükségem van rá, hogy itt legyek, és arra is, hogy most legyek itt, mert ha tovább várunk, megint baj lett volna.
Leértünk, kiszálltam, és majdnem megszédültem. Annyira jól esett a levegő, a környezet, a érzés, hogy itthon vagyok.

Ez azóta csak fokozódott. Igazából az egy hét alatt, a Plázán kívül sehova nem mentem. (5 percre van tőlünk). Végig itthon voltam, és pihentem. És azt leszámítva, hogy nem szeretek itt lenni, mármint nagyi lakásában, meg nagyival, minden tökéletes volt.

Esztussal jobban kijöttünk, mint hittük volna. Vagyis ahogy ő hitte volna, mert én nem számítottam semmi olyanra, hogy egymás haját tépnénk, vagy akár csak kiakadnánk egymásra úgy igazán. Volt két kisebb kiakadásunk, illetve amikor lejött Bence, aznap rá kiakadtam, de igazából úgy ennyi.
Persze azóta volt egy vita, meg egy ne legyünk együtt, mert az senkinek nem tesz jót, meg csak rontunk egymás helyzetén, ha bármelyikünk ki van akadva, és egy másik vita, inkább kiabálás, egy elvileg a helyzettől teljesen független személynek, aki valahogy mégsem az, mert mindig megtalálja a módját, hogy úgy tegyen keresztbe, hogy ő nem érti, hogy már megint mi történt. Mind1. Annyira nem lényeg, csak szerettem volna egy Eszterrel megoldani a hetemet.

Mi jól vagyunk. Eddig is jól voltunk, és mindegy ki mit lát, vagy mond rólunk. Legalábbis engem nem igazán tud érdekelni. Nekem semmilyen kapcsolatomba ne szóljon bele más. Mindenkivel meg tudom oldani ha problémám van, és ha nem tesz jót az a kapcsolat, akkor kiszállok belőle. De amíg ezt nem teszem, addig nem érdekel, hogy ki mit lát, hiszen kívülről senki se tudja megítélni , hogy milyen kaját főznek az étteremben.

Háromszor elmentünk megnézni a kedvenc filmem 3. részét, és óóóóriási volt. IMÁDTAM mind a három alkalommal. Tudom, milyen dolog egy filmet ennyiszer megnézni, ráadásul 6 nap alatt. De nekem tetszett. Sokat pihentem, olvastam, voltunk vásárolni, jól éreztem magam. Végre ki tudtam kapcsolni, kicsit elszabadulni az állandó problémák, veszekedések elől. Végre szabadnak éreztem magam, és nem csapdában. Nem kellett menekülnöm, figyelnem , mikor hova miben mehetek le, hogy ne legyen sok, ne legyen kihívó, ne legyen veszélyes nekem.

És jött a tegnap. Már nagyon nehezen bírtam. Távol Petitől nehezebb, mint eddig volt. Valahogy eddig elfogadtam, tudtam, hogy ez van és kész. Most jobban hiányzik. Most jobban együtt vagyunk, most jobban egyek vagyunk. Itt van, velem van, és tényleg mellettem van. Nem csak úgy velem, találkozunk, jól érezzük magunkat, tervezünk a vak világba és ilyenek. Most jelen van, és a tervezések mellett kivitelezés is megjelenik, és nem csak az álmok, a célok, hanem a megvalósítás útja is.
Tegnap végül lejöttél, és ennek nagyon örültem. Elég gyorsan elaludtam a karjaidban, és elég sok időbe telt, mire annyira magamhoz tudtam térni, hogy értelmes mondatokban képes legyek beszélni. Egyszerűen ez tűnt logikusnak. Ez tűnt a helyesnek, ezt éreztem normálisnak. Annak amit csinálnom kell, amire szükségem van, amiért vágytam rá, hogy lent legyél. Utána persze beszélgettünk is, meg felemeltél egy csomószor, meg megint dobálva lettem .. :D Viszont gyorsan elment akkor is.
Miután elmentél egyszerűen kikapcsolt az agyam. Nem voltam hajlandó gondolkodni, beszélgetni, úgy semmit. Szóval aludtam. És onnantól fogva végig aludtam. Este 11kor lettem felkeltve, hogy Esztus megágyazott, le tudok feküdni, és ha akarok, menjek el fürödni. Utána persze még felhívtalak, mert idegesített, hogy még nem beszéltünk, hogy még nem tudom, hogy hazaértél-e, rendben vagy-e. Végül elértelek, és megnyugodtam. Utána még beszélgettünk valamennyit Esztussal, de már nem emlékszem miről. Egyszerűen annak a hatása alatt voltam, hogy beszéltünk, és minden rendben van.
Mostanában ez gyakran megesik velem. Egyszerűen nem csak álmodozunk, tervezgetünk, hanem a megvalósítás is itt van a közelben. Ez boldoggá tesz, szabaddá, és nyugodttá. Megnyugtat, hogyha tervezhetek, hogy van egy egészséges jövőkép előttem, hogy te nem engeded, hogy  a lábam bármiben gátoljon, hogy bármiről lemondjak, vagy bármit feladjak. Te csak azt tartod szem előtt, ami nekem fontos, ami engem boldoggá tesz, amitől mi is jobban vagyunk. Nem valakit akarsz belőlem. Engem akarsz, és hogy én is akarjam magamat, mindennel együtt.
Tudom, nem komolyan kérdezted, hogy hozzád megyek-e, amikor indultál elfele. Illetve tudom, hogy nem így tervezed, mert meg akarod adni neki a módját. Mégis igent mondtam. Rögtön, és nem is gondolkoztam. Nem is volt szükséges. Továbbra is szeretlek, bár most jobban, és sokkal erőteljesebben, sokkal nagyobb intenzitással. Igent mondtam, mert megkérdezted, és mert nem viccből kérdezed. Igent mondtam, mert szeretlek, és mert hozzád akarok menni, és igent mondtam, mert te vagy a legfontosabb, és mert régóta érzem veled Otthon magam, mindegy hol vagyok.
Persze várom az augusztus végét, hiszen még meggondolhatod magad, de remélem ugyanezt a kérdést fogod feltenni, és én válaszolhatom ugyanezt.

Visszatérve. Nyíregyháza.
Ma anyu, nagyi, és Esztus elmentek megnézni „miről is szól ez a város”, én meg szépen itthon maradtam. Meg kell jegyeznem, hogy nagyon jól éreztem magam. Egyedül voltam, tudtam DVD-zni, tudtam zenét hallgatni, aludni, Petivel beszélni telefonon. Anélkül, hogy bárki végig hallgatná a beszélgetést. Szóval, nagyon jó volt egyedül, és szép „befejezése” volt a hétnek, hiszen holnap meg úgyis indulunk haza.