Haragszom. Baj van. Vagy nincs. Nem tudom. Nem akarom , hogy baj legyen. Nem fogom engedni!!!!! NEM ENGEDEM!!!!!
Mégis ott motoszkál, hogy annyiszor megtörtént, annak ellenére, hogy volt már amikor így álltam hozzá. Vagy a végén, mindig megijedtem, és feladtam a harcot? Lehet, hogy mindig engedtem annak, hogy baj legyen a lábammal, és nem küzdöttem eléggé, hogy ne legyen ? Most nem fogom hagyni. Nincs kórház. NEM.
A hétvégén elutazok Esztussal. Peti lejön majd 9-én valószínűleg. Nekem készülnöm kell lassan a vizsgáimra, élvezni, hogy mellettem van Peti, Esztus, István, Bence, bárki. Élvezem, hoygah velem vagytok, jól esik, és mindennél többet jelent. Mégse segít ilyenkor senki. Mért nem rugdostok, hogy ne adjam fel?? Sose teszi senki.
Szerettek, megijedtek, aggódtok, és már nem tudtok kívülállóként kezelni, és csak elutasítani az egészet, és lökdösni. Vagy már ti is úgy érzitek, hogy ez sem segít. És mindegy mi van, mit teszek, mit nem. Akkor is baj van, és baj is lesz velem. Mert nem tudok jól lenni…
Mi bajom van?
Kiteszem a bejegyzést, és pontosan tudom, hogy az egyetlen ember aki rugdosni tudna, nem fogja elolvasni. Holnapra meg már teljesen mindegy lesz. Addig eldől úgyis. Vagy feladom, és megijedek megint a kinti világtól, vagy valami csoda folytán visszalöknek a helyes útra. De az meg vajon mennyire esélyes, hogy ezt majd pont most sikerül elérnem? Továbbra is értelmetlen amit csinálok. Mert ha segítség kell,szóljak. Jah, igen… Hát nem megy. Egyszerűen van elég problémád mások hülyesége nélkül is. És ezt nem én mondtam, hanem még te. (színezni, direkt nem színeztem)
