Igazából ma az önbizalomról szerettem volna írni, és arról, hogy mennyire sajnálom, hogy mostanában, már elég kevés emberben látom, hogy meglenne a normális, elvárható szintű önbizalom. És ez nem tudom minek az oka. Illetve egyet biztos tudok. A környezet, és leginkább az emberek. Hogy ezek után minek van jelentősebb szerepe, a családnak, szerelemnek, barátoknak, vagy más embertársainknak, azt még nem döntöttem el. Tulajdonképpen ennek a kifejtéséről szólt volna a blog, mert du. ezen a témán gondolkodtam.
Most mégis más témába fogok bele, bár nem is lenne annyira messze az előzőtől, legalábbis biztos vagyok benne, hogy össze lehetne fűzni a kettő közös szálait, de nem hiszem, hogy erre most lenne energiám.
Adott egy pár. Egy volt pár. A probléma? Valószínűleg, pont az önbizalom hiánya, de ami kézenfekvőbb, hogy az, hogy mit gondol, érez a másik, az többnyire mindig titokban maradt a másik előtt. Mint lenni szokott ilyenkor, többször volt, hogy majdnem szakítottak. Ilyenkor, valaki mindig ott volt, aki szerencsére figyelt arra, hogy mit mondtak / vagy inkább ne mondtak, és aki ezt a másiknak persze elmondta. Lényeg a lényeg, végül is volt egy alkalom. 3 hónappal ezelőtt. Szakítás, mondván a másik, ha szeret, akkor úgyis utánam jön. Nem jött, mert ha neki más kell, akkor nem köthetem magamhoz, pontosabban a "biztos nem is szeretett" mondat. Ebben sajnos én is közrejátszottam. Sajnos. Ezek után, 3 hónappal, az egyik résztvevő rájön, hogy ő szerelmes. Még mindig. Hogy a másik mit érez, azt nem tudjuk, neki csak azt tudjuk elhinni, amit mond, mégpedig, hogy nem akarja újra, mert meg volt bántva akkor nagyon. A mi érthető is. De akkor most tulajdonképpen ennek, hol van normális befejezése, és mi az, hogyha nem sebeket akarunk hagyni, hanem egy lezárt/folytatott fejezetet?
Én anyutól sok mindent kaptam. Sok szeretetet, és sok-sok támogatást. Biztos pont. Nem véletlen. Ösztönösen ilyen kapcsolatnak kell kialakulnia minden gyermek-anya páros között szerintem. Szerintem elég jónak mondhatom a kapcsolatommal, édesanyámmal, valószínűleg mindig tud mindenről. Amiről nem, az nem is annyira lényeg. Úgy érzem.
Emellett ott van a család, akiket persze szeretünk, hiszen nem is arról van szó. Az egy ösztönös érzés, valakit kell, hiszen ha szeretni nem tudsz, saját magadat se tudod szeretni, és azt se hagyod, hogy ezt más tegye. Lényeg? Kell, akiket szerethetsz, még akkor is, hogyha hülyeséget csinálnak.
De persze, ott vannak azok, akiket "választunk" arra, hogy szerethessük őket. Bár persze, ki az, aki valóságban választ valakit, hogy nah, akkor most őt fogja szeretni.. :D. Szóval. Ilyen személyből, én kettővel rendelkezem. Mind a ketten nagyon fontosak számomra, és sokkal nehezebb lenne nélkülük. Illetve ha úgy lennének boldogok, és azt kérnék, akkor akár még lehet, hogy könnyű is. Lényeg.
Egyik a párom, aki egyben most már a vőlegényem is. Szeretem, és szerelmes vagyok belé. És ez így pontos, és így a legjobb. Úgy érzem, csak szerelemmel, nem lenne értelme se közös jövőben gondolkozni, se közös jelent alkotni. Szeretet az megmarad. a szerelem meg ki tudja? Remélem, de tudni nem tudhatom. Ő az, aki akkor tud erőt adni, amikor épp fogyni készül. Aki meg tud nevettetni, és meg tud nyugtatni a közelségével pillanatok alatt. Örülök neki, hogy itt van mellettem, és hogy kitart minden nehézség ellenére is.
A másik személy a legjobb barátom. Bár nem tudom, kinek mit takar ez a szó önmagában. Nekem biztos h, hogy biztonságot, és azt, hogy nála is mindig biztos akarok lenni benne, hogy jól van, és nincs semmi baja, hogy jól érezzem magam. Meglepő módon, meg tud nyugtatni ő is, és nagyon fontos, hogy mit gondol, és ő kívülről, hogy ítél meg dolgokat. Bár egyre közelebb kerülsz bárkihez, annál nehezebb kívülállóként gondolkodnia. De úgy gondolom, hogy ő meg tudja tartani az ítélőképességét, attól függetlenül, hogy szeret, és hogy érzi ezt fordítva is.
Ezen kívül persze ott vannak a többiek is, akikkel jó leülni, és beszélgetni, akik szintén tudnak egy-két dolgot rólam, és akikre szintén hallgatok, ha döntenem kell valamiben, de a két lényeges mindig a párom és a barátom marad.
