Ma először megint azt tudom mondani, hogy jól éreztem magamat. Megint folyton mosolyogtam, nevettem, jókedvem volt. Leszámítva azt a kicsit, amikor kicsit kijött a három hét és sírtam. De rögtön megnyugtattál, fél pillanat alatt meg is nyugodtam, és eszméletlenül jó érzés volt. Mert az elmúlt hetekben kiakadtam, majd az épp aktuálisan mellettem lévő próbált megnyugtatni, és általában legjobb esetben is fél óra múlva jutottam el odáig, hogy tudtam mással foglalkozni, és nem kevésszer csak órák múlva odáig hogy teljesen elfelejtettem azt, ami miatt kiakadtam. Őszintén, én megint azt kezdtem érezni, hogy én nagyítom fel a dolgokat. De ma annyira erőteljesen hatott rám, az hogy ott voltál, hogy megcsókoltál, hogy megnyugtattál, vagy épp átöleltél, hogy azt nem tudom elmondani.
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://egy-porszem.blog.hu/api/trackback/id/tr294072606
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.