Említettem valaha, hogy egy kicsikét idegesít, hogyha nem tudom úgy szervezni az életemet, ahogyan azt én szeretném? Hát most akkor említem…
Tanulok, és vizsgázok. Igyekszem bebizonyítani a lehetetlent továbbra is. Hogy amit akarsz, azt bármi áron bármikor, és bárhogyan meg tudod csinálni, csak igazán akarnod kell. Ez az, ami nálam igen erős módon befigyel. Őszinte leszek. Nem egyszerű az életem, de nem is volt soha. Lehet, hogy nem is lesz. Ez illik hozzám, valahogy ez vagyok én. Jól vagyok, de csak azért, mert megint nincs időm rosszul lenni, és igazából már annyira kivagyok, hogy már jól vagyok. Érthető ez? Valahogy pont egy ilyen érthetetlen szabály szerint működik az életem. Túlhajtom magam. Megint. De megmutatom, hogy meg tudom csinálni, és hogy nekem sikerülni fog. Eközben persze nem ártana a nyugalom. A biztos háttér. Persze az nehéz, mert hát ilyenkor hiszti vagyok, és ideges. Valahogy hamarabb jutunk el vitáig ilyenkor. Biztos, hogy miattam, én vagyok sokkal idegesebb, mint átlagban.
Mostanában annyiszor feljött, és annyiszor beszéltünk róla, hogy már nem tudom, hogy az egészet beképzelem-e, vagy tényleg így van. Nehezíti az egészet, hogy vizsgázok. Még nehezebben ítélem meg, mikor is mondok igazat, vagy épp hazudok magamnak is. Egy-egy nyugodt pillanatban a jó kérdésre adott rögtönzött válasz persze mindent elárul, de azokra meg ki figyel. Bírom még, és ez a lényeg. Most ez a fontos.
Sokszor szóba jött mostanában a kérdés, hogy mi is tenne engem boldoggá, elégedetté, mitől is lennék igazán én, ki is vagyok én valójában. Ez egy érdekes kérdés, és nem vagyok benne biztos, hogy úgy tudom megválaszolni, hogy az igaz legyen, vagy teljesen őszinte. Mondjuk ezért jó a blog, mert itt legalább az megy. Kell-e nekem olyan meló, amit szeretek is csinálni, vagy amivel jól kereshetek? Nem igazán. Van egy maximalizmusom, és egy a rendszertől igencsak eltérő látásmódom, de mégis ügyesen alkalmazott beilleszkedési képességem. Ez egy érdekes helyzetet teremt. De ami ennél sokkal jobban meghatároz, az valami belső „kényszer”. Nem akarok suliba járni, és vizsgázni. Feleslegesnek tartom, és időpocséklásnak. Vagy a meglévő tudásomra támaszkodás, vagy a lehető legkevesebb időt igénylő képzések peregnek a szemem előtt, ha arról van szó, hogy mit szeretnék csinálni, miből akarok majd megélni. Miért? Mert nem számít. Mert az, hogy miből, és mennyi pénzem lesz, nem érdekel. A szerencse forgandó, a pénz jön, és megy is. Annyi a kérdés, hogy mire költöm, amikor van, és mit csinálok, amikor nincs. Mire költöm? Arra, akit szeretek. Lényegtelen mi lesz a melóm, és milyen keresetem lesz. A lényeg, hogy legyen kivel megosztani. Hogy legyen kivel nevetni, amikor csak az önirónia segít, vagy legyen kivel örülni, hogyha épp örömöt tudok szerezni. A fontos a család, a barátok, az érzelmek. Mi a célom? Szerető, gondoskodó anyának lenni. Hogy ez unalmas, és más célomnak is kell lennie? Persze, van, de csak arra az esetre, ha ez már biztosítva van, ha ezt a magaménak tudhatom. Önző vagyok, mert szeretnék egy csodát magunknak. Önző vagyok, mert nem egyet szeretnék. Felmerült, hogy ez nem lehet elég nekem. Hogy nagyon mást mutattam magamból, mert nem így ismertek meg. Nekik is igazuk van. Vágyom a tanulásra, és a képzésekre. De nem azért, mint a többiek. A tanulás élvezete, és a tudás varázsa. Ez az, ami vonz. Persze, ha úgy érzem, hogy nekem is megadatik a csoda, hogy megtapasztaljam, milyen anyának lenni, elgondolkodok, és végül olyan képzést, és célt választok, amivel ha úgy teljesítek, akár kerülhetek jó helyre, biztos, és jól fizetett állásba. De ez úgysem rajtam múlik. Nem fogom üldözni a szerencsémet, vagy minden áron élni az életemet. Eddig is megpróbáltam maximálisan alkalmazkodni azokhoz az eseményekhez, amik fordulatot hoztak az életembe. Ez most sincs máshogy. Ha fel tudok készülni, tudok úgy tanulni, és vizsgázni, bekerülök olyan helyre, ahonnan könnyen megfoghatok egy jól-fizetett ígéretes állást. Látok lehetőségeket, vannak ötletek, és akár még egy szép kis üzlet-hálózatot is ki tudunk építeni. De ez nem rajtam fog állni. Mindig küzdeni fogok mindenért, ami számomra fontos, vagy amit már egyszer eldöntöttem, vagy megígértem. De az összes engem érő történést befolyásolni úgysem tudom. Majd meglátjuk, merre kell továbbmennem, addig meg maradok azon az úton, amit most magam előtt látok.